Jelenlegi hely

Menjetek a Pecsába!

Ágoston Balázs képe

Markológéppel akarták elgázolni a Városligetben táborozókat! – harsognak a balliberális fórumok. Történt ugyanis, hogy a magukat ismeretlen okból ligetvédőknek nevező különös emberek, akik megmagyarázhatatlan módon ragaszkodnak Budapest e patinás, ám mára igencsak kopottá vált parkjának elhanyagolt állapotához, továbbra is makacsul akadályozzák az építő-szépítő munkálatokat. Minap néhány efféle anarchista izgága elszántan egy markológépet akart meggátolni abban, hogy bejusson a munkaterületre, jelesül a megannyi legendás koncert egykori helyszínéül szolgáló, ámde rendkívül ronda és ezért lebontásra ítélt Petőfi Csarnok (közkeletű nevén Pecsa) területére.

Mármost aligha vitatható vastörvény, hogy egy markológép sokkal erősebb, mint néhány rajta csüngő félnótás. Aki látott már a szavannán zsiráfot a húsába maró, ráakaszkodó, de legyűrni csapatban sem mindig képes foltos hiénákkal (ezekkel a legkevésbé sem mutatós négylábúakkal) galoppozni, az nagyjából el tudja képzelni a helyzetet, azzal a különbséggel, hogy a lánckerékkel csörömpölő fém-monstrum masszívabb, mint a hosszú nyakú kérődző, a „ligetvédőknek” pedig csupán két lábuk van, bár hangjuk néha mintha kissé hasonlítana az említett állatéhoz.

Ráadásul a markológépet egy ember vezeti, aki szeretné tisztességgel elvégezni a munkáját, és rendkívül idegesíti, ha a kora tavaszi hajnal sötétjében izgatottan ide-oda szökdécselő, járgányára felmászó, azon függeszkedő hippi-karikatúrák ebben akadályozzák. Így aztán, bár a dolog veszélyessége miatt éppenséggel nem helyes, de érthető, hogy egyszer-egyszer lendületesen rálép a gázpedálra, szétriasztandó az előtte-körülötte kóválygó, ki tudja, fixa ideájukon kívül még mi mindentől zavarodott embercséket.

Így esett tehát minap, hogy az egyik megátalkodott ligeti csövező fejbe kólintódott a markoló kanalától. Az ilyképp ütődött ifjú anarchistának némi riadalmon kívül nem esett baja, a banális koppanás azonban jó alkalom volt a Városliget leromlott állapotában örömöt lelő csodabogarak számára, hogy újabb öt perc hírnévre tegyenek szert.

Ámde ez az újabb öt perc is letelt immár.

A kulturális szerepétől évtizedek óta megfosztott pesti közpark eredeti funkcióinak megújító helyreállítása ellen kalimpáló szubkultúra példánykái ezért hiába látják önmagukat saját, rég dirib-darabra tört, homályos és torz tükrükben természetvédő hősöknek. Bizarr világuk felülről és kívülről nézve nem egyéb, mint hónapok óta a bokrok között heverésző, munkakerülő, pusztán keserves tagadásra képes félbolondok még csak egzotikusnak sem mondható létformája.

Bizony, a Városligetben vadkempingező megsavanyodottak a mindennapokat tartalommal, alkotással, értelmes és értékteremtő tevékenységgel (úgynevezett munkával) töltő és ekként megélő emberek szemében nem egy ügy (sőt, Az Ügy) rettenthetetlen lovagjai, hanem haszontalan bajkeverők, ingyenélő restek.

Ebből pedig természetszerűleg következik, hogy össznépi vastaps helyett inkább egyre inkább az e kis jegyzet címében jelzett elhessentés lesz osztályrészük.