Jelenlegi hely

Csalánverés két farokkal

Ungváry Zsolt képe

Bizonyára sokan látták már a Kétfarkú Kutya Párt plakátját, amelyen a „sorosz” betűk szerepelnek, középen egy mérleg, két szárán az első és utolsó betű, s ahogy a mérleg billen, úgy jön ki a SOROS vagy az OROSZ szó. A plakáton a mérleg úgy áll, hogy az „s” felemelésével az OROSZ olvasható. Tulajdonképpen szellemes (hála a magyar nyelvnek, amelyből azok is élnek, akik mindent elkövetnek, hogy hosszú távon eltűnjön ez a nyelv), azt sugallja, hogy két út állhat előttünk. Vagy ide állunk, vagy oda. (Ld. még: nincs harmadik út.) Azonban már itt csúsztatnak, mert az esélyeink összetettebbek.

Ha le is egyszerűsítjük a globális világhatalmat Sorosra (ami napjainkban kétségkívül az egyik serpenyőben van), ezzel nem az orosz világbirodalom áll szemben, hanem mondjuk a nemzetek vagy a vallások közössége. Vagy ha nagyhatalmi struktúrákat nézünk, még ott van a képben az USA (amelyik azért nem teljesen esik egybe a globális erőkkel, erre Trump kampányában és a megválasztásához kapcsolódó reakciókban láttunk is bizonyítékokat), illetve Kína, de akár az EU is nevesíthető volna. Ma ugyanis nem törvényszerű, hogy aki szembefordul a globális világuralommal (Soros), az törvényszerűen az oroszok karjaiba fut.

Ha ettől eltekintünk, akár nemzeti-konzervatív-magyar szemmel is elfogadható lenne az üzenet: aggodalom a magyar szuverenitásért, két leselkedő ármánnyal, a globális – a nemzetállamok és a kereszténység felszámolására törekvő – pénzuralommal, valamint a nagyhatalmi (konkrétan orosz nagyhatalmi) törekvésekkel. A plakát még azt is sugallja – amit ugyancsak nehéz vitatni –, hogy kis ország kénytelen odafigyelni a világot mozgató erőkre, és ezek között balanszírozni; sőt még inkább az egyiket elfogadni, és tudomásul venni, hogy legalább az egyik maga alá gyűr minket. Még azt is beleláthatjuk a koncepcióba (ez már messzebb vezet), hogy ez a kettő egymás ellensége.

Azonban a kétfarkúak nem pusztán szellemesek, hanem elkötelezettek is (és nem a magyar szuverenitás mellett lettek elkötelezve), és ez a plakát kiegészítéséből látszik. Nem bírták megállni, és a valóban roppant képszerű mérleg alá azért odaírták: „Elveszett a mérték, fiúk!” És még tovább fokozva: „Nemzeti hülyeségmegállítás 2017.”

Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy a „fiúk” (kétségkívül a kormány, a Fidesz, Orbán és a többiek) meghozták a döntést, mégpedig a rossz döntést. Ami egyenesen a „nemzeti hülyeség”, hiszen a két alternatíva közül a rosszabbat, az illogikusat, sőt az ostobát választották.

Sajnos, az a mai világban nem kétséges, hogy teljes szuverenitás nincsen. (Még az USA sem teljesen szuverén állam.) A kérdés mindig az, vajon ki veszélyezteti leginkább adott pillanatban (illetve a közeljövőben) a nemzet (a haza) függetlenségét. Ez egy változó ismeretlen (a behelyettesíthető x), ezért aztán a magyar hazafiak hol török-, hol Habsburg-, hol német-, hol szovjetellenesek voltak. A kétfarkúak, úgy érzem, le vannak maradva egy brosúrával: valóban, voltak olyan történelmi pillanatok (például 1945-1990 között), amikor ennek a bizonyos x-nek a megoldását keleten kellett keresni. Jelenleg viszont az igazi veszélyt nem Oroszország, hanem a globalizmus (SOROS) jelenti, amely hagyományos értékeink, hitünk szétverésével, lakosság- és kulturális cserével a túlélésünket, magyar, keresztény, fehér létünket fenyegeti.

Akik korábban élesen szovjetellenesek voltak (mint e sorok írója is), a megváltozott helyzetben módosították a viszonyukat az oroszokhoz. Már csak azért is, mert az oroszokat (szovjeteket) nem valami zsigeri indulatból gyűlöltük (ellentétben másokkal, mi ilyet nem szoktunk tenni), hanem azért gyűlöltük őket, mert bennük láttuk a magyar szuverenitás legfőbb ellenségeit. Amint ez a veszély megszűnt (vagy máshonnan bukkant fel még súlyosabb veszély), érzéseinket is ehhez igazítottuk. (Pl. a török–Habsburg uralomváltáskor, a XVII-XVIII. század fordulóján, a törökverő szigetvári hős Zrínyi Miklós szépunokája, Rákóczi Ferenc a Habsburgok ellen emelt fegyvert – és Törökországban nyert politikai menedéket.)

A kétfarkúak tehát nem pusztán viccelődnek, hanem politizálnak, méghozzá egyértelműen a globalista erők mellett. Élcelődéseik mindig kimerülnek a keresztény, nemzeti, hagyományos értékrendű emberek és pártok gúnyolásában, és véletlenül sem élcelődnek muzulmánokon, szexuális kisebbségeken vagy magyarellenes politikusokon. Szemben a nemzeti oldallal, amely (legyen az akár magánszemély, párt, civil szervezet, újság vagy televízió) mindig egyértelműsíti, hogy ő bizony melyik oldalon áll, a globalisták mindig úgy tesznek, mintha kívülről, objektíven, felülről néznének a folyamatokra.

Saját céljaikat illetően is hazudnak, mert tudják, hogy az igazság vállalhatatlan. Kőkemény globalista, nemzetgyilkos üzenetüket ezért vicces, játékos, szinte szerethető plakátokba csomagolják.