Jelenlegi hely

Üres szavak

Pénteken újabb terrortámadás történt Londonban. A brit főváros muszlim polgármestere, Sadiq Khan azt mondta: “Ahogyan azt London újra és újra bebizonyította, a terrorizmus soha nem fog megfélemlíteni vagy legyőzni bennünket”. 
Ami persze az égvilágon semmit nem jelent.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció, szerk.

Sadiq Khan éppen New Yorkban turnézott 2016 szeptemberében, amikor egy bomba robbant az amerikai nagyvárosban. Azóta sokan, sokszor idézték már az eseményre adott reakcióját. Khan ugyanis a robbantás után azt közölte a világgal, hogy a terrortámadások részei a nagyvárosi életnek.
Bár nyilatkozata sokakat - joggal - felháborított és egy tökéletesen alkalmatlan vezető képét festette, ma már kijelenthetjük, hogy Khannak igaza volt. Londonban a terrorista támadások ugyanis már valóban a mindennapok részévé váltak. 

A londoni polgárnak ma már fogalma sem lehet arról, melyik pillanatban robban a következő bomba, ront kedélyesen andalgó szerelmespárok közé egy teherautó, vagy rohan le rendőröket egy macsétés allahakbározó támadó.

Khan pedig, legalábbis ami a kommunikációt illeti, láthatóan az égvilágon semmit sem tud kezdeni a városában kialakult helyzettel.

Március 22-én Khalid Masood, akit az Iszlám Állam a saját katonájának nevezett, először egy kisteherautóval járókelők közé hajtott a Westminster-hídon, majd a járműből kiugorva megtámadott egy, a brit parlament épületét védő rendőrt. A támadásban hárman életüket veszítették és legalább 29-en megsebesültek.
Khan a tragédia után azt mondta, London “soha nem fog meghunyászkodni a terrorizmus előtt”, majd hozzátette: “Majd meglátják, hogy a londoniak visszatérnek munkahelyeikre, dolgozzanak akár a parlamentben, a városházán, vagy londoni kórházakban és vállalkozásoknál, mert ezek vagyunk mi”, utalva arra, hogy kérem szépen, a londoniak kemények, csak megrázzák magukat, aztán minden megy tovább.
Mármint kivéve azoknak, akik meghaltak vagy egész életükre nyomorékká váltak, node sebaj, a terrorizmus nem győzhet.

Június 3-án, nem egészen két héttel azután, hogy egy dzsihádista felrobbantotta magát, meggyilkolt 22 embert - köztük számtalan gyermeket - és megsebesített 59 másikat egy amerikai énekesnő koncertje után Manchesterben, három terrorista - két marokkói és egy pakisztáni - járókelők közé hajtott a London-hídon, majd menekülés közben számtalan embert leszúrtak. Összesen nyolcan veszítették életüket és 48-an sérültek meg.
Khan nem volt rest, és hipp-hopp rendet is tett. Vagyis kiállt a kamerák elé és megint jól megmondta a magáét a terroristáknak, sőt, még egy gyertyás-sírós összejövetelen is részt vett. Azt mondta nagy puffogva, hogy Londont soha nem fogják tudni megtörni a terroristák és igenis legyőzik majd a szélsőségeseket. Persze csak úgy általában a szélsőségeseket, hiszen nem érheti szó a píszí-ház elejét.

Augusztus 25-én egy férfi egy több mint egy méter hosszú karddal támadt a Buckingham palota őreire, miközben - már senki számára sem meglepő módon - azt kiáltozta, hogy “Allah Akbar!”. 
Miután a londoni rendőrség hivatalosan is terrortámadásnak minősítette az esetet, Khan tollat ragadott és szenvedélyes sajtónyilatkozatban tudatta a polgárokkal, hogy “a terroristák, akik ártani akarnak nekünk és tönkre akarják tenni az életünket, soha nem fognak győzni. London soha nem volt olyan egységes, mint most”.
Valahogy mégsem tudtuk irigyelni őket.

Elérkezett aztán szeptember 15., egy kellemes őszi nap, amelynek reggelén a londoniak nagy része - maguk mögött tudva Khan töretlen hitét a terrorizmus legyőzésében - szokásához híven munkába sietett. Sokan azonban nem érkeztek meg, mert újabb bomba robbant, most éppen a metró egyik állomásán. Mint már megtudtuk, a terrorista - akit e sorok írásakor már elfogtak, ám még nem azonosítottak - tervébe bibi csúszott, mert a házi gyártású szerkezet messze nem okozott akkora kárt, mint amekkorát okozhatott volna, ám így is sikerült 29 embert megsebesítenie, többségüket égési sérülésekkel. Szóval, lehetett volna sokkal rosszabb, de azért annak a 29 embernek mindez már valószínűleg éppen elég rossz volt így is. Természetesen arra sem kellett sokat várnunk, hogy az Iszlám Állam magára vállalja a támadást, úgyhogy feltételezzük, megint nem egy izlandi feminista férfi volt a merénylő.
Khan pedig ismét kiállt és ismét elmondta, hogy a terroristák soha nem fognak győzni, és London erős, és mindenki vidám, és egyszer majd aztán tényleg minden baromi jó lesz. Persze ez nem idézet volt, de valójában nem teljesen lényegtelen, mit mondott?

Khan - és az összes többi, hozzá hasonló maszatoló - minden szava ugyanolyan üres, mint a kutya tányérja öt perccel vacsoraosztás után. Még egy kósza hangyát sem tudna izgalomba hozni. 

Hogy miért érdekelnek bennünket Khan semmitmondó nyilatkozatai?
Ma két éve történt, hogy migránsok egy nagyszámú csoportja megtámadta a magyar határt Röszkénél. A legutóbbi londoni robbantás előtt napra pontosan két évvel hozta meg a magyar kormány azokat az intézkedéseket, amelyekkel megálljt parancsolt a kontrollálatlan migránsáradatnak. Ezért nincsenek ma hazánkban olyan állapotok, mint Olaszországban, Németországban, Svédországban, vagy már akár Finnországban is. Ezért nem kell úgy felszállnunk minden nap a metróra, végigsétálnunk a Lánchídon, vagy szelfiznünk az Országház előtt, hogy attól rettegünk, mikor érkezik a következő dzsihádista, aki arra tette fel az életét, hogy bennünket eltöröljön a Föld színéről.

Mert vannak vezetők, akik beszélnek, és vannak vezetők, akik cselekszenek. 
Erre is tessék majd akkor gondolni, amikor eldöntik, hová teszik az ikszet 2018 tavaszán.