Persze, tudjuk, hogy baj van Londonban, mert rendszeresek a terrortámadások, a város polgármestere, Sadiq Khan pedig – mostanra a napnál világosabban bebizonyosodott – tökéletesen alkalmatlan a feladata ellátására. Baj van Londonban, ám garantálható, hogy hamarosan még nagyobb baj lesz.
 
Ez azonnal nyilvávalóvá válik, ha elolvassuk azt a meglepő írást, amelyet a város rendőrparancsnok-helyettesére hivatkozva közölt a londoni rendőrség saját honlapján.

Mark Simmons szerint a londoni rendőrség (Metropolitan Police; Met) jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe. Ezek között található az a 400 millió (!) font, amelyet 2020-ig valahogyan meg kell takarítaniuk, a nagyjából ezerötszáz taggal csökkent létszám, és a tény, hogy a bűncselekmények száma közel 6 százalékkal nőtt, beleértve a lőfegyverrel és késsel elkövetett bűncselekményeket, illetve a szexuális jellegű támadásokat.

Ezekre a kihívásokra Simmonsék zseniális válasza nem más, mint egy úgynevezett “cselekmény-értékelő stratégia”, amelynek az a lényege, hogy az eljáró rendőr könnyebben eldöntse, “megfelelő lenne-e folytatni a nyomozást egy alacsonyabb szintű bűncselekmény esetében”.

“Persze nem olyan dolgokról beszélünk, mint a gyilkosság, emberrablás, szexuális támadások, gyűlölet-bűncselekmény vagy családon belüli erőszak, hanem alacsonyabb szintű, nagy számban előfoduló vétségekről, mint a bolti lopás, autólopások és a rongálás” – írja a Met honlapja Simmonsra hivatkozva.

Nem kell rendőrségi szakértőnek lenni ahhoz, hogy azonnal tudjuk, ennél rosszabb ötletük nem is lehetne, már amennyiben a bűncselekmények visszaszorítása a tervük. 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Ha egy kicsit visszautazunk az időben és átkelünk az Atlanti-óceánon, találunk egy polgármestert, aki egy Londonnál sokkal rosszabb állapotban lévő, sokkal kontrollálatlanabb várost örökölt meg. 
Amikor a maffiával korábban szembemenő kerületi ügyész, Rudy Giuliani átvette a világ fővárosának becézett New York City vezetését, az már jó ideje haldoklott. Teljes városrészekre nem tette be a lábát egyetlen törvénytisztelő és az életét féltő ember, de még a híres – akkor még hírhedt – Times Square és környéke is a drogkereskedők és prostituáltak kedvenc játszótere volt. 

Hogyan lett Giuliani nyolc évnyi polgármestersége után Amerika legveszélyesebb nagyvárosából a legbiztonságosabb?

A bűnözés elleni harcban a városvezető két alapvető elméletre épített.

A racionális döntés elmélete (Cornish – Carke, 1986) szerint “a bűnelkövetők jelentős része nem sorsszerűen sodródik a bűncselekményekbe, hanem ez a magatartás vállalt döntésük eredménye, mert úgy remélik, (…) a remélt hasznok valószínűsége meghaladja a jogsértéssel együtt járó költségek elkerülhetetlen kockázatát. Vagyis a ‘bűnöző ember’ ugyanúgy cselekszik, mint mindenki más, ez a magatartás voltaképpen egyfajta kriminális vállalkozás, ahol a vállalkozó a viszonylag magas nyereség reményében az átlagosnál nagyobb kockázatot vállal”. (Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós: Kriminológia – Szakkriminológia, CompLex Kiadó, 2012)

A betört ablakok elmélete (Wilson – Kelling, 1982) szerint a zűrzavar egyenes következménye a bűnözés, mivel a rendetlenség, rendezetlen környezet az ott élőkben bizonytalanságot kelt, ezért visszahúzódnak a közösségtől és a továbbiakban nem képesek ellenőrizni azt. Amikor ez a folyamat elidul, önmagából táplálkozik: a káosz miatt elterjed a bűnözés, ami további káoszt eredményez. 
Mindez pedig kezdődhet egy betört ablakkal: ha azt nem javítják ki, előbb-utóbb valaki betör még egy ablakot, mígnem egy napon arra ébredünk, hogy a teljes utca betört ablakú házakkal és randalírozó bűnözőkkel van tele.

Ez a két elmélet a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Giuliani pontosan az ellenkezőjét tette annak, amiről most Simmons beszél: New York városában a legkisebb rendbontást is elkezdték büntetni a metrón való blicceléstől kezdve a piros lámpáknál erőszakosan nyomuló ablakmosókig. Nem lehetett büntetlenül már átrohanni az úton vagy az utcasarkon bandázni.

Nem lehetett egyetlen ablakot sem betörni következmények nélkül.
Ha pedig nem lehetett, akkor a racionális döntés elméletét követve a bűnöző is sokkal inkább végiggodolta, milyen cselekmény elkövetése érheti meg a kockázatot.

Giuliani kormányozhatóvá tette a korábban kormányozhatatlannak tartott várost. A rendet és a törvényességet minden más elé helyezte, hatalmas területek lélegezhettek végre fel az őket korábban éveken vagy évtizedeken keresztül fojtogató bűnözés nyomása alól.

Simmons nyilatkozatát olvasva kijelenthető, hogy London az ellenkező irányba halad. Az “alacsonyabb  szintű bűncselekményekben” indított nyomozások megszüntetése arra hivatkozva, hogy nincs elég pénz és nincs elég rendőr, először csak azt eredményezi majd, hogy ezek a cselekmények még jobban elterjednek – hiszen a bűnöző felméri, hogy csökkent a kockázat a potenciális nyereséggel szemben. 
De megjósolható, hogy az ablakok betörését az utcában graffitizés, részeg kiabálás, verekedés, majd gyilkosság követi. 

Sadiq Khan londoni polgármester vagy nem érti, vagy nem hajlandó megérteni, a rendőrség leépítése milyen beláthatatlan következménnyel járhat a város jövőjét tekintve. 
Rosszabb esetben pontosan tudja.