Jelenlegi hely

Szivárványkoalíció Simicskáért

Ágoston Balázs képe

Ha valaki akár csak másfél évvel ezelőtt azt mondja, hogy egy Jobbik-tüntetésen európai uniós zászlókat lenget a szél, hazaáruló szélsőliberális, kábítószer-, Soros- és homoszexuálispárti globalista ágensek tapsolnak Vona Gábornak, és az egzaltált celeb, Puzsér Róbert is ordítozik egy sort a színpadon, harsányan nevettünk és elmeorvosért kiáltottunk volna.

Mára ez is valósággá vált.

A Jobbik az Állami Számvevőszékkel fennálló vitáját kampányelemmé alakította, és a Fidesz budapesti Lendvay utcai székháza elé szervezett demonstrációt. Ezen megjelent a magyarországi olimpia megfúrásával ismertté lett, a saját nemükhöz vonzódó emberek „házasságát” alapnak tartó Momentumot vezető Fekete-Győr András, a George Soros aknamunkáját bemutató felvilágosító kampányt akadályozni igyekvő, a nemzetközi felforgató milliárdiost következetesen mentegető Együtt elnöke, a droglegalizáció ügyében kifejtett aktivitásáról ismert Juhász Péter, és az önálló arculatát rég elveszített LMP is képviseltette magát, jelezve, hogy nem, nem lehet más a politika. 


Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Elvtelen és hataloméhes szivárványkoalíció jött tehát létre, demonstrálva a mögöttük álló hazai és külföldi érdekcsoportok szövetségét. Az egykori nemzeti párt ugyanis ma már egyet jelent a szemlátomást megbomlott Simicska Lajossal, a balliberális mikropártocskák következetesen brüsszeli álláspontot képviselnek a magyar érdekekkel szemben, az Együtt pedig lelkesen csaholva védelmezi George Sorost. „Nem leszünk Moszkva”, skandálta a mintegy ezer népfrontos tüntető, csak elfelejtették hozzátenni, hogy annál inkább szeretnének Brüsszel lenni. Vagy Spinoza-ház.

Heller Ágnes pénteken este elégedetten hajthatta álomra fejét. A Jobbik-ballib nászban kerítőként ügybuzgólkodó bolsevik ideológus nem vett részt a kézfogón (decemberben hideg van már a tophoz és a fehér zoknis szandálhoz), de szelleme ott sötétlett az Orbán-gyűlölettől habzó Simicska-simogató szeánszon. A magyar miniszterelnök megbuktatását bármilyen eszközzel zihálva vágyó háttérhatalom által írt partitúrára járt átszellemült körtánc főpróbáját láthattuk, következik az ősbemutató. A magyar hazafiak pedig legkésőbb jövő áprilisban zsűrizhetik a perverz rítus módosult politikai tudatállapotú résztvevőit.