Hódmezővásárhely után

„2014-ben, 61 százalékkal, míg 2010-ben 66 százalékkal nyert a Fidesz Hódmezővásárhelyen. Most az LMP, MSZP és a Jobbik támogatásával száll szembe a kormánypártokkal Márki-Zay Péter a kormánypárt jelöltjével.”

Ennyi volt a hír.

Aztán az ember este ült a gép előtt, és még ha nem is volt kíváncsi rá, a Facebook akkor is az arcába tolta és látta a végeredményt.

És ha kicsit tovább nyitva tartotta a szemét – bár ezt se kell annyira erőltetni a virtuális térben – a jobbikos örömrivalgást. Ujjongást.

Felemelt hüvelykujjak, bontott sörök, ölelkezések és trágár mondatok.

Az amúgy Nagy-Magyarország-háttérképpel, meg Árpád-sávval felcicomázott, Wass Albert-idézeteket orrba-szájba megosztó, néha holokamuzó figurák ujjongása, felemelt mutatóujja és diadalmámora.

És ha az ember ezt így látja, óhatatlanul felmerül benne a kérdés: vajon lehetséges úgy együttműködni valakivel, hogy nem értünk egyet? Lehet úgy egymást segíteni, hogy nem vagyunk egy banda? Lehet úgy egy bandába tartozni, hogy ha azt mondják ránk, hogy egy banda vagyunk, akkor azt kikérjük magunknak és megsértődünk? Elhiheti-e azt valami naiv lélek, hogy ez az összeborulás csak „ideiglenes”, és a mindez csak a „diktatúra” ellen van?

Vagy észrevétlen – mert az emberi tudat védekezik, és nem lehet úgy élni, hogy hazudunk – lassan-lassan idomul a lélek, és már Wass Albert-háttérképpel szajkózza, hogy „hajrá, Brüsszel”?

Lehet úgy fekáliában turkálni, és WC-pumpálókkal kezet fogdosni, hogy a kezünk nem lesz olyan? Lehetséges úgy együtt lenni valakivel, hogy nem vagyunk együtt? „Mi a Julival napi tízszer beszélünk, sms-ezünk, szívecskéket küldünk, hetente kétszer együtt hálunk, karácsonyra és szülinapra ajit veszünk, de mi nem járunk. Mi külön vagyunk.”

Hol lehetséges mindez?

Kizárólag valami beteg liberális fertőben, valami elvek nélküli kozmopolita rémálomban. Másutt nem.