Bécs ostroma

Újra előttünk a kérdés: hagyjuk-e, hogy Mohamed zöld zászlója alatt az iszlám hadai átvonuljanak a mi országunkon, és ostrommal meghódítsák a gazdag Nyugatot, vagy vérünkkel, verejtékünkkel szembeszegüljünk a szultán vezette hatalmas sereggel, és életünk feláldozása árán is megvédelmezzük a tőlünk nyugatra lakókat.


Fotó: MTI, illusztráció

Zrínyi Miklós, a hadvezér négyszázötven évvel ezelőtt egyértelmű választ adott – a válasz az ő életébe került, és a bécsiek békéje lett az eredmény.

Azóta újra és újra elmondják, hogy butaság volt, azok a törökök nem hozzánk akartak jönni, nekik a Nyugat kellett, annak a gazdagsága – hagyni kellett volna, hogy átvonuljanak, bevegyék az osztrák fővárost, így legalább a Habsburg uralomtól is megszabadultunk volna.

Súlyos tévedés. Ugyan ki hiheti, hogy ha Bécs elesik, minket békén hagytak volna? Ha a zöld zászlót a Stephansdom ormára tűzik, ki hiheti, hogy a pozsonyi koronázó templomon meghagyják a keresztet? Ki hiheti, hogy legalább félkaréjnyi Magyarország, szigetnyi Erdély megmaradhatott volna kereszténynek?
Az iszlám hadai ismét hódításra indultak. Megint csupán átrohannának rajtunk, most sem mi kellünk nekik, hanem a gazdag Nyugat. De ugyan ki hiheti, hogy ha beveszik Bécset, Berlint, Milánót, utána békén meghagynak minket magyarnak és kereszténynek?

Újra muszáj Herkuleseivé lettünk a Nyugatnak, meg kell védenünk, hogy megvédhessük magunkat. Hálát ezért éppen úgy ne reméljünk, ahogy négyszázötven éve sem kaptunk – de megmaradhatunk annak, aminek születtünk.