Zenei és liberális primitivizmusok

Baljós fellegek gyülekeznek Orbán Viktor feje felett. A 168 Óra „leleplezte”, hogy Leslie Mandoki sosem énekelt a Dschinghis Khan zenekarban. 
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Hogy ez az összefüggés elsőre kissé nyakatekert? Hogy másodikra sem érthető, és sokadik olvasatra is kicsapja az összes biztosítékot? A hiba nem az olvasóban, hanem a funkcionálisan primitív liberális sajtóorgánumokban van. A magát hetek óta többségnek hazudó kisebbség egyik vezető szócsöve ugyanis vezető hírben számolt be egy világszenzációnak hazudott piszlicsáré semmiségről. 

De hogy az elején kezdjük, az alaphír nagyjából annyi, hogy újra összeáll a Dschinghis Khan. Mandoki viszont nem lesz benne a formációban, mivel saját bevallása szerint élete ezen szakaszát végleg lezárta. Ennek hallatán Ralph Siegel, az együttes menedzsere sietve közölte a sajtóval, hogy Mandoki amúgy sosem énekelt a bandában. Az impresszárió egészen pontosan így fogalmazott: „Mandoki egy szorgalmas alak, aki tűrhetően dobol, de a Dschinghis Khan nélkül sehol sem tartana”. Majd hozzátette: „Kezdettől fogva ő volt a hatodik kerék a banda szekerén”.

Inkább ne is menjünk bele abba a járműtörténeti fejtegetésbe, miszerint egy szekérre bőven elég négy kerék. Hiszen Siegel nyilván arra célzott, hogy az együttes hat tagból áll. Inkább vizsgáljuk meg a kérdést zenei szempontból! 

A bandák gerincét mindig is a ritmusszekció adta. „Tűrhető” dobos és „elmegy kategóriás” basszer nélkül az egész formáció úgy szétesik, mint a vajjal kevert piskótatészta. Na, de itt ugye nem arról van szó, hogy a dobolásban van a bibi. Hanem, hogy Leslie nem énekelt. 

Nos. Egészen pontosan 1977 óta vagyok gyakorló zenész. Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy a Dschinghis Khan dalaira generálisan igaz, miszerint azokat egy ének szakos másodikos zeneiskolás minden gond nélkül elénekli. Beéneklés sem kell hozzá. Szóval ha Mandoki nem énekelt, akkor nem azért nem tette, mert kifogott volna rajta bármelyik dal.

Ugyanezt a funkcionális zenei primitivizmust el tudom mondani a hangszerelésről is. Mert hát könyörgöm, ez egy diszkóbanda, nem pedig egy bravúrzenekar. Ez a műfaj nem követel meg briliáns szólambontásokat vagy parádés szólókat. Itt csak a fogyaszthatóság számít. Tehát egy divatzenekar legfontosabb tagja mindig a menedzser és az „arc”. 

Arcnak nevezzük azt az embert, akiről a zenekari brandteremtés után egyértelműen be tudjuk azonosítani az együttest, még akkor is, ha a bandából csupán ő képviselteti magát egy fotón, egy videón vagy egy rendezvényen. Márpedig, ha tetszik, ha nem, ez a bizonyos arc a Dschinghis Khan esetében Leslie Mandoki.

Na, de hogyan keveredik ebbe a filemile-perbe Orbán Viktor? Természetesen úgy, hogy a 168 Óra a másik „legkisebb prímszámos” lapot, a 444-et citálva megjegyzi: „Csaknem háromszor annyi közpénzt, bruttó 1,8 milliárd forintot adott az Orbán-kormány Leslie Mandoki könyvére, egy dokumentumfilmre és a zenekara három koncertjére, annál a 658 millió forintnál, amennyivel az összes könyv megjelenését támogatta 2017-ben Magyarországon”. 

Tehát ez itt a bűn. Mivel ugye adva van egy világhíres (nem VII. kerület-híres, nem országhíres, nem Európa-szerte híres) előadóművész. Aki történetesen kedveli Orbán Viktort, és akit történetesen Orbán Viktor is kedvel. Nyilván a világ legnagyobb bűne támogatni őt világszerte ismert magyarként. Legalábbis a 444 és a 168 Óra szerint. 

Kacagva jegyzem meg, hogy ha ezt az 1,8 milliárd forintot valaki – a költségvetés egészéhez képest – borzalmasan soknak tartaná, akkor ki kell hogy ábrándítsam. Hiszen Juhász Péter, vagy Vona Gábor néhány nap alatt százmilliós összeget tud összekoldulni. Ha pedig az ellenzéki tüntetéseket valaki beárazná (molinók, színpadtechnika, hangosítás, fények, transzparensek, biztosítás, reklám, stb.), igen leesne itt sokak álla. 

De projektáljunk tovább, mert projektálni jó! És ha már a 168 Óra a ’70-es évekig ment vissza az időben, mi meg cibáljuk ide a hajánál fogva az 1990-ben hárommilliárd forintot (!) kóstáló KISZ-vagyont! Vajon az akkori kedvezményezettek, Gyurcsány Ferenc, Varju László, vagy Karl Imre szerint is sok ez a pénz ma? Csak mert annak az összegnek a sorsa mindmáig tisztázatlan. A kormány által Mandokinak adott donáció viszonyt nyilvános. Hogy ennek mértéke túlzó-e, avagy arányos, az már megítélés (vagy inkább pártállás) kérdése. 

És akkor így nagyjából ennyi szót érdemel „az évszázad leleplezése”. 

Kíváncsian várjuk a következő hatalmas durranást! Például, hogy Dopeman szerint nem is ér annyit egy Bogányi-zongora, mert ő az Csörsz utcában 20 ezerért vett egy taiwani szintetizátort, amin mindent, de mindent el lehet játszani. Vagy hogy nem a viszkis rablóról kellett volna filmet forgatni, hanem a Schilling házaspárról. 

Végezetül annyit: Schuster Lóri sosem énekelt a P.Mobilban. Mégis, nélküle nincs P.Mobil. Mert a diszkóbandák elpusztulnak.

De a rock örök és elpusztíthatatlan!