Jelenlegi hely

A „sötét pénz” emelkedőben

Matthew Vadum: A „sötét pénz” emelkedőben – Atlantic Philanthropies

Összefoglaló: A baloldali vámmentes vásárlás eredményeképpen keletkezett adománnyal a kezében Charles „Chuck” Feeney iparmágnás, a felbomlás alatt álló, Bermuda székhelyű Atlantic Philanthropies tagja előállt az adó-privilegizált dollár felhasználásának egy új módjával a radikális közösségi változások Amerikában történő elősegítése érdekében. Az alapítvány tökéletesítette az adómentes pénzzel rendelkező 501(c)(4) akciócsoportok megalapításának technikáját. Habár ezek az akciócsoportok amerikai székhelyűek voltak, nem lehetett azokat politikai tevékenységek hitelesítésére használni. Részben az Atlanticnak köszönhető az Obamacare csomag bevezetése és Lou Dobbs migrációtámogató televíziós közszereplő CNN-ről való elűzése.

Mi az a sötét pénz?

Az 501(c)(4) egyike azon háromtípusú nonprofit szervezeteknek, amelyek a „sötét pénz” (dark money) használóinak tekinthetők. Ezek az akciócsoportok jogosultak korlátlan adományok átvételére cégektől, magánszemélyektől és munkaszervezetektől. A klasszikus politikai akcióbizottságoktól (PAC-k) eltérően ezek a (c)(4)csoportok pénzek kifizetésével befolyásolhatják a választásokat (bizonyos kereteken belül), de nem kötelesek a tőkéjük forrását felfedni. A másik két entitás a munkaszervezetek, amelyek az adóról szóló kódex 501(c)(5) paragrafusa értelmében jönnek létre, valamint az üzleti ligák, amelyek pedig a kódex 501(c)(6) paragrafusa értelmében jönnek létre.

A Center for Responsive Politics (Fogékony Politikáért Központ, röviden CRC) szerint: „a sötét pénz olyan politikai költség, melynek segítségével a szavazó döntése befolyásolható, a tőke forrása és az adományozó azonossága ismeretlen. A körülményektől függően a sötét pénz olyan tőkét is jelenthet, amelyet politikai nonprofit akcióbizottságok költöttek el.”

A baloldali, egyre növekvő számú álszentekből álló kórus szerint a sötét pénz súlyos veszélyt jelent a köztársaság létezésére. A sötét pénzt folyamatosan erős kritikával illeti Bernie Sanders (Vermont állam) és Elizabeth Warren (Massachusetts), valamint baloldali politikusok, tudósok, akadémikusok, újságírók és aktivisták csoportjai. A nagy hűhó ellenére a sötét pénz nem olyan erős tényező a választások kimenetét tekintve, mint azt egyesek gondolják.

Az Institute for Free Speech (Szólásszabadság Intézete, korábban a Versenyképes Politikáért Központ) egy tavalyi tanulmányában megállapította, hogy a 2016-os választási ciklus során a sötét pénz mindössze 2,9%-át tette ki a teljes kampányköltségeknek. Hovatovább, a nonprofit szervezetektől érkező sötét pénz összege sosem haladta meg az 5%-ot a teljes kampánykifizetések tekintetében az elmúlt 6 kampányciklus során, és ez az arány egyre csökken.

Nemrégiben a CRC alkalmazásában álló kutatók, Michael E. Hartmann és Michael Watson három pénzáramlást vizsgáltak meg: a közvetlen kampány hozzájárulásokat, a klasszikus, közérdekű 501(c)(3) csoportokat (agytrösztök) és az úgynevezett „sötét pénz” csoportokat, mint például az 501(c)(4). Hartmann és Watson arra a következtetésre jutott, hogy az Állampolgárok Egyesülete kontra Szövetségi Választási Tanács ügyében meghozott legfelsőbb bírósági döntés óta a költekezések mértéke mind a három kategóriában növekedett, de az akcióbizottságok és az 501(c)(4) csoportok kiadásai továbbra is a kampányköltségek legkisebb hányadát teszik ki.

A sötét pénz tehát nem akkora fenyegetés, mint amekkorának azt beállítják. Nem kétséges, hogy a sötét pénznek megvannak az előnyei: fedezni képes a népszerűtlen beszédmódot, és felelősségre vonja a kormányt annak elveiért és tevékenységeiért.

Ha az adományozók kilétének azonosítása szükségessé válik, akkor ezen adományozók megfélemlíthetőek lesznek – vagy ahogy a baloldal nevezi, „felelősségre vonási” lépésekre kerülhet sor: megnevezésekre, megszégyenítésekre, lincselésekre vagy munkahelyek elvesztésére.

Nem kell túl messzire visszatekinteni a történelemben ahhoz, hogy példát találjunk arra, miként próbálta a kormány eltiporni a civil jogokat az aktivista csoportokhoz tartozó adományozók kilétének felfedését követelve. A NAACP kontra Alabama állam (1958) ügyben a baloldal örömittas éljenzésben tört ki, amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a NAACP tagsági listájának követelésével Alabama állam sérti a 14. alkotmány-kiegészítést és a tisztességes eljárást. Ám a baloldaliakat már régen nem érdekli a szólásszabadság és a tisztességes eljárás védelme. „A cél szentesíti az eszközt” – ezt vallják Saul Alinsky tanításainak követői. Ők most fenyegetésnek tekintik a névtelen adományozóktól érkező pénzeket. A sötét pénzre vonatkozó álszenteskedés – akármilyen hektikus is legyen – nagyon ingerli a konzervatívokat és a szabadelvűeket, de főleg azokat a baloldali filantrópokat, akik jóval vagyonosabbak a jobbra hajló társaiknál.

Hogyan kedvelte meg az Atlantic a sötét pénzt?

Az Atlantic Philanthropies úgy gondolja, hogy a sötét pénz megközelítés fundamentálisan átformálja Amerikát. Azon egyének adományát várja, akik politikai szemlélete a baloldal felé húz, és akik nem félnek az adó-privilegizált pénzüket az 501(c)(4) szervezeteknek adni a baloldali politikai célkitűzések elérése érdekében.

Az Atlantic Philanthropies egy mintasablont hozott létre, amikor 27 millió dollárt adományozott támogató csoportoknak, elsősorban a Health Care for America Now (HCAN) csoportnak, annak érdekében, hogy az Obamacare csomagként ismert bürokratikus politikai kezdeményezést megerősítse. A HCAN egy olyan 501(c)(4) támogató csoport, amely együttműködött a MoveOn, az AFL-CIO,  az Organizing for Action, és a már megszűnt Association of Community Organizations for Reform Now (ACORN) csoportokkal egy olyan nyomásstratégia előkészítése érdekében, amely létfontosságú volt az Obama elnök első ciklusában bevezetett törvény megalkotásakor. [A HCAN-ról „Hogy segítették elő a liberális aktivisták az Obamacare bevezetését” címmel Philip Klein írt cikket (Foundation Watch, 2010. augusztus).] A helytelenül elnevezett „Megfizethető ellátásról szóló törvény” bevezetése volt a „kampány tetőpontja”, mely kampány az Atlantic Philanthropies-nek és szövetségeseinek, valamint az Atlantic akkori elnökének, a Soros György-párti, baloldali gondolkodású Gara LaMarche-nak volt köszönhető. LaMarche jelenleg a Democracy Alliance (Demokrácia Szövetség) elnöki tisztét tölti be, és nemrégiben azzal hencegett (némi indoklás mellett), hogy Obama elnök 2008-as megválasztása a befektetések „gyümölcsözését” reprezentálta „a progresszív infrastruktúra építése” során.

Az Atlantic Philanthropies, egy átlagos, bermudai székhelyű nonprofit vállalat, sikeresen támogatta az egészségügyet köszönhetően annak, hogy a külföldi helyszín semlegesítette az amerikai bázisú alapítványokat irányító szabályokat. Más szóval: az amerikai nonprofit törvények előnyben részesítik az offshore alapítványokat. Mivel az Atlantic Philanthropies székhelye az Egyesült Államokon kívül található, ezért a vállalatnak lehetősége van 501(c)(4) képviseleti tevékenységek támogatására. Ugyanez nem megengedett amerikai bázisú alapítványok esetén. (Amerikai alapítványok támogathatnak (c)(4) szervezeteket, de a támogatás korlátozott oktatási tevékenységekre és csak olyan azonos típusú szervezetek támogathatók, amelyek nincsenek kihatással a választások eredményeire.)

Az elmúlt pár évben az Atlantic Philanthropies 70,3 millió dollárt adott az „bevándorlási reform támogatására”. Ezen összeg jelentős hányada 501(c)(4) szervezetekhez vándorolt (lásd „A támogatások és az elvek megváltozásának kiértékelése: Elméletben és gyakorlatban” – Annette Gardner és Claire Brindis, Stanford Business Books, 2017).

Az Atlantic-nek különösen nagy szerepe van azon 501(c)(4) adományokban, amelyet 2004 és 2014 között adtak át a bevándorlási reformmal kapcsolatos nyilvános viták megfelelő mederbe történő terelése érdekében. A médiában „az üzenetek átadása defenzív oldalról az offenzív oldal felé mozdult – 9/11 óta először” („Támogatás, Politika & Filantrópia: A bevándorlási reform támogatásának évtizede” – elérhető az Atlantic Philanthropies weboldalán).

„A defenzív oldalról az offenzív oldalra történő elmozdulás egy olyan új korszak kezdetét jelentette, amelyben a migrációt támogató üzenetek erősebbek voltak a bevándorlás-ellenes üzeneteknél” – olvasható az Atlantic által kiadott 2016-os tanulmányban. Figyeljük meg, hogy ez a retorika hogyan mossa össze (A) a közvélemény érthető haragját az illegális migrációval és a kormány tehetetlenségével kapcsolatosan, valamint (B) az általános bevándorlás-ellenességet.

A tanulmányban olvasható, hogy 2009-ben „a migrációt támogatók miatti nyomás következtében Lou Dobbs otthagyta a műsorát és a CNN felbontotta a szerződését, mellyel pontot tett a hároméves migrációs buzdításának végére”.

(capitalresearch.org, 2018. május 8.)

Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg