Kibújt a szög a zsákból

Az ember folyamatosan csodálkozik. Hogy ez állítólag az öregkor velejárója, azt nem szeretném elismerni, egyrészt azért, mert nem tartom magam még annyira öregnek, másrészt meg, úgy emlékszem, hogy negyven-ötven évvel ezelőtt nem volt ilyen a világ. Persze a világ mindig változik, ez a legnagyobb igazság ősidők óta, egy biztos dolog van az univerzumban, és ez a változás. De azért mi, konzervatívok, szeretnénk más örök értékekben is hinni.

Ilyenek a család, a hazaszeretet, a hit és a nemzeti autonómia. Ez utóbbit akarják egyes erők a legjobban felszámolni, pedig a népek életének és főleg békés életének egyik legbiztosabb támasza már hatezer éve a saját sorsával rendelkező állam, amelyik megvédi határait, polgárait és azok szokásait, életét.

Nekem már az is gyanús volt, amikor törvényszék elé állították a délszláv háború bűnöseit. Vagy amikor az amerikaiak – akik amúgy szövetségeseink – Újvidéket bombázták. Nem mintha egyetértenék a balkáni vagy másfajta vérengzőkkel. Csak azt nem értettem, hogy egy a feleken kívül álló törvényszék vagy hatalom milyen alapon ítélkezik más népek háborújában résztvevők fölött.

Manapság viszont úgy tűnik, nem csupán háborúban, hanem békében is bele akarnak szólni az életünkbe. Legújabban a magyar alkotmányba is, mert egy európai parlamenti bizottság szerint elavult az Alaptörvényben szereplő családfogalom konzervatív meghatározása. És itt álljunk meg egy pillanatara! Mert ha azt mondják, kevés a képviselőnő a parlamentben, szegregálják a magyarországi cigányokat, antiszemitizmus van hazánkban és ehhez hasonlók, akkor jókat nevetünk rajtuk és csak legyintünk egyet. Bolond lyukból bolond szél fúj, mondjuk, hiszen erőszakkal nem lehet nőket bevinni az ország házába, hacsak az olyan formációkban nem, mint amilyen az elmúlt rendszer volt, ahol Mari néni is lehetett képviselő csak azért, mert munkás-paraszt felmenőkkel dicsekedhetett. A romák helyzetét sem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, de ahogy Pelle János nemrégiben rámutatott a Magyar Időkben megjelent cikkében, a sokat szidott közmunka inkább segítette és segíti a mélyszegénységben élőket, mint a korábbi szocialista kormányok nyomorúságos segélyezése. Erőszakos szegregációról pedig soha nem volt szó minálunk. Zsidó származású polgártársaink ennyire szabadon és békében talán soha nem gyakorolhatták vallásukat, az első Fidesz-kormány alatt vezették be a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, a magyar politikusok pedig számtalanszor kinyilvánították a zéró toleranciát az antiszemitizmussal kapcsolatban.

Ezek tehát vicces dolgok. Dohog az ember, morog magában, tudja, hogy az igazi ok a magyarellenességre máshol rejlik. Az igazi okok között első helyen a migránspolitika van, pontosabban az, hogy ellenőrizhetetlenül senki nem jöhet be hazánkba, csak megfelelő regisztráció útján. Mert mi betartjuk a jogszabályokat. Azokat a közösen elfogadott jogszabályokat (schengeni szerződés), amiket más európai országok nem.

Brüsszel viszont hipokrita módon ugyanúgy cselekszik, mint az orosz megszállók régen. Nem azt mondja, hogy bontsuk le a kerítést, hanem mindenféle álproblémákat kreál és azokba próbál belekötni. Ám ez a mostani, a magyar alkotmányba való beleszólás már túlmegy minden határon.

De ki is világlik az igazi szándék, ez pedig Európa megrogyasztása, tönkretétele. Hogy ez kinek, kiknek az érdeke, azt nem tudom. Csak azt, hogy aki szét akarja verni a hagyományos családokat, bele akar szólni a nemzetek önrendelkezésébe, belefirkálni az alkotmányukba, az úgy viselkedik, mint a két volt totalitárius rezsim vezetői viselkedtek, de még náluk is rosszabb eredményt fog elérni. Európa alapvető keresztény értekei tűnnek majd el, s népek országútjává válik.

A romokon sok száz évvel később persze felnőhet valami más, ahogy Róma bukása után is megtörtént a megújulás. De azt a megújulást akkor a keresztény hit és a hozzá kapcsolódó alapértékek segítették, azok az értékek, amiket most kifogásol az az Európa Unió, melynek élén többek között egy olyan ember áll, aki a terrorista nézeteket való Marx Károlyt dicsőíti, és akinek nevéhez pénzügyileg enyhén fogalmazva is nem egészen elfogadott manőverek fűződnek.

Hogy az európai népek meddig tűrik Jean-Claude Juncker regnálását és azt a sok bornírtságot, amivel ő és a hozzá hasonlók tönkre akarják tenni a népek életét, azt ma még nem tudhatjuk. Csak egy dolog biztos: jövőre EP-választás lesz, s az előzetes felmérések szerint az Európai Parlament összetételében nagy változások várhatók. Azért a víz az úr.