Ki hova megy?

„A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.” (Guy de Maupassant)

Kedves barátom és szerzőtársam, a többszörös platinalemezes Ember Péter mondta nekem egyszer: „Apuci, ha azt csinálod, amiben jó vagy, és ehhez kellő kitartás is párosul, akkor sikerre vagy kárhoztatva. Lehet, hogy nem azonnal jön az a siker, de hogy jönni fog, az biztos.” Igaza lett. Hát ezért nem foglalkoztat engem egyáltalán semennyire, hogy az átalakult Hír TV-től ki hova megy.

Brand és tehetség

Nem azt a világot éljük, amikor a tehetség mindig, minden körülmények között fölébe kerekedhet a felkapottságnak. Meglepő kijelentést teszek. Olyan kor sosem létezett. Voltak persze korszakos zsenik – a teljesség igénye nélkül Bolyai, Caravaggio, Leonardo, Mozart, Le Corbusier, Makovecz –, akik a saját szakterületükön belül óriásit alkottak, s megreformáltak mindent, ami annak előtte létezett. Ám a régebbi korok népszerűségi listáit is olyan emberek vezették, akiknek nevére jószerével már nem, vagy alig emlékezünk.

Hiába, az emberi psziché alapvető működési mechanizmusát senki sem képes felülírni. Egy Kelemen Anna keblekkel ékesített könyvbemutatóján mindig is többen lesznek, mint egy Wass Albert-felolvasóesten. S ez nem az alapvető polgári értékek devalvációját jelenti, hanem a felvevőpiac méretét, ha lehet a piaci jelzőt a szépirodalom kedvelőire is alkalmazni. Márpedig miért ne lehetne? Hiszen, ha a végletekig sarkítjuk a dolgokat, mindenki a profitból él. Tehát az adott termék profitabilitása határozza meg közvetlenül az eladhatóságot, közvetve az ismertségi kör nagyságát.

Így van ez „szakmán” belül is. Néhány kivételtől eltekintve egy szemre kellemes műsorvezető még akkor is nagyobb nézettséget generál kevésbé mutatós társánál, ha ez utóbbi mondanivalója ezerszer veretesebb. A gond ott jelentkezik, amikor a szépség elkopik, s ami marad, az a nagyon is kézzelfogható tárgyi tudás, vagy éppen annak ordító hiánya. Ilyenkor szokott az történni, hogy a kedves kolléga vagy kollegina belesírja világfájdalmát a világhálóba, és diktatúrát, cenzúrát emleget.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Szörnyek évada

Persze a kivételek közt is van egy „ultra” kivételcsoport. A médiaszörnyek. Akik csak azért vannak piedesztálra emelve, mert valami olyasmit tudnak, amire egyetlen más társuk sem képes. Legyen ez pozitív, vagy akár negatív katarzis elérése a nézőknél, olvasóknál. Az adott sajtóorgánum nézőpontjából teljesen mindegy, hogy egy Kálmán Olgát azért néznek, mert imádják, vagy azért, mert gyűlölik. Ahogy Howard Stern olyan találóan megfogalmazta, a gyűlölő nézők csoportja mindig legalább a duplája a rajongói keménymagnak.

Speciel Kálmán Olga személyében egy, legalább az újságírás alapvető szabályaival tisztában lévő, tehetséges iparosról beszélhetünk, akinek a kisujjában van a szakma. Az már más lapra tartozik, hogy ez a kisujj mérténél fogva is kisebb, hogy az általa felhalmozott tudás őt a legnagyobbak közé emelje. A rá jellemző felületesség és féloldalasság arra viszont kifejezetten elegendő, hogy szörnnyé avanzsálja őt. Akárcsak Puzsért vagy éppen Konok Pétert. Így válhatnak ők önként és dalolva a hazai média „Walking Deadjeivé”.

Ezek az önjáró szörnyek lusták elgondolkodni azon, hogy vajon ők mit, miben és mikor hibáztak. Egyszerűbb, ha mindenért a kormányt hibáztatják. Vagy régi platformjukat, a Hír TV-t. Ami, ahogyan az köztudott, Fidesz-közeli, ellenzéki (!) médiumból lett kormányközeli adóvá, majd a G-nap után kormánygyűlölővé, s ebből vedlett vissza újra régi önmagává. Tehát az égvilágon semmi meglepő nem történt, csupán egy sokak által elvárt és kívánatos restauráció. Pont mint amikor egy klasszicista homlokzatot kádárszürke hullámlemezekkel fednek le, s évtizedekkel később visszabontják, majd eredeti fényében állítják helyre az épületet.

Hiánygazdaság

De akár médiazombikról, akár tehetséges iparosokról beszélünk, ami mindegyikből hiányzik, az újszerűség, az innovatív hozzáállás, a zsenialitás. Vagy ezek híján legalább a generális szerethetőség. Mert még egy Puzsérral is úgy vagyunk, hogy mackós bájában néha legszívesebben megsimogatnánk a buksiját, hogy közben a fülébe súgjuk: „Jaj, nyugodj már le, te nagy mamlasz!”, de valljuk be, inkább csak percekre szeretnénk, néha, maximum heti jelleggel. Otthonra azért nem kéne. S ő még az a példa, aki a kedvelhetőségnek legalább felért valamely csekély fokára. Ugyanez a fok egy Pörzse, egy Dévényi vagy egy Wahorn esetében határozottan a mínusz tartományokban mozog. Bármilyen meglepő, én például még egy Wahorn-mintás lábtörlőtől is idegenkednék, mert nem kívánnám napi rendszerességgel látni őt. Pláne annak tükrében, hogy pont azzá vált, ami ellen régebben énekelve ágált.

Nem szívesen mondom, s néhányan talán megsértődnek e kijelentésemen (pláne, ha vannak olyan ostobák, hogy magukra vegyék), de igen kevés a biztoskezű, témaérzékeny, helyes arányérzékkel bíró jó újságíró. Bármelyik oldalról beszéljünk is. S itt a politikai preferencia nem is mérvadó, ugyanis a tehetség nem oldalfüggő. A jó tollú szerző munkáit még az ellenoldalon is elismerik, legfeljebb cáfolni próbálják, vagy csak egyszerűen dafke nem értenek vele egyet, és kész. Márpedig tehetséges írókra hatalmas szükség van. Legelsősorban annak, aki az egész egyenletben a leginkább számít: az olvasónak, a nézőnek, egyszóval a befogadónak.

A szakmai alázatot már meg sem említem. Hogy sosem késünk a lapzártával, a cikkleadással. Hogy mindig felkészülten megyünk felvételre, stb. Mert ez mindennek az alapja, és legalább annyira fontos, mint a talentum.

***

Felesleges és botor dolog tehát azon aggódni, mi lesz most azokkal az emberekkel, akik egyik napról a másikra (ami nem teljesen igaz, sőt egyáltalán nem igaz) az utcára kerültek. A tehetség ugyanis bárhol, bármikor utat tör magának, s ez az út a kellő platformhoz vezet. Van, akinél napokon belül, s olyanok is akadnak majd, akiknek erre hetekig, hónapokig kell várniuk. De mindnek lesz állása. Akár brandelt médiaszörny, akár korszakos zseni.

A tehetségtelenek utcára kerülése miatt meg aggódjanak azok, akiknek másra sincs gondjuk. Vagy aggódjanak ők maguk, saját maguk miatt! Sírják csak tele az étert! Könnyebbüljenek meg szépen, s tisztuljon meg ezáltal az elméjük is. Hogy maradjon hely az agyukban a gondolkodásra. És/vagy önképzésre, legvégső esetben pályamódosításra.