– Egy fecske is csinál tavaszt! – titokzatoskodott Vona Gábor múlt héten, világraszóló bejelentést ígérve augusztus 8-ára. Nagy akarásnak nyögés a vége, mindössze az derül ki, hogy a Ballik bukott elnöke ezentúl rövid videóüzenetekben mondja el véleményét általa fontosnak tartott dolgokról, úgy is mint a XXI. század hírnöke.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Bár az egykori nemzeti pártot szétverő lélekkufár epizodistának bizonyult, és ilyképp múlt időnek tekintendő, partvonali bekiabálása figyelemre méltó, ugyanis az erkölcsi és szellemi alapok teljes hiányából fakadó kóros önértékelés hű tükre.

Láttunk már pálfordulást a magyar politika elmúlt 30 évében – több mint ezer esztendős történelmünkben is találunk rá példákat –, a Pálból Saullá züllés azonban viszonylag ritka. A nemzeti oldalról dezertáló Vona ezt nemcsak fénysebességgel produkálta, nemcsak lelkiismeretlenül hátrahagyta a csatatéren azokat, akik időt, pénzt, egzisztenciát, hitet áldoztak a nemzeti ügy érdekében, hanem olyan szélkakas ő, amely folyamatosan pörög. Csoda, hogy el nem szédül a nagy forgásban. Ez az immoralitás eszenciája.

Az pedig súlyos gondolkodásbeli hiányosságot jelez, hogy éveken át komolyan hitte, hogy kiherélt, lélektelenített pártja választást nyer, ő pedig miniszterelnök lesz – miközben minden épeszű, a valóságot látó és értő honfitársunk tudta, hogy a Ballik egybites Orbán-gyűlöletre épített apokalipsziskampánya csakis látványos kudarchoz vezethet. És lőn.

Gondolná az ember, hogy a bukásból tanul a vesztes, megkeresi és felismeri saját hibáit, és azokat korrigálva megy tovább.

Nem úgy a lélekkufár. Ő pártjának emblematikus arcaival együtt durcásan megsértődött a magyarokra, és elszántan masírozott a ballibekkel, köztük a szemkilövető Gyurcsánnyal, azt hajtogatva, hogy ők a többség. És kicsit sem zavarta, hogy nem egészen egy héttel korábban rekordmagas részvételi arány mellett minden idők legtöbb szavazatával aratta harmadik kétharmados győzelmét a Fidesz–KDNP.

A sértődöttség máig sem múlt el. Vona haragszik a magyarokra, és ennek hangot is ad – nem máshol, mint az e heti HVG-ben: „Be kell vallanom, hogy én idealizáltam a magyar társadalmat. A valóság kijózanító volt.” Értsd: rettenetes volt azzal szembesülni, hogy a magyar táradalom nem bízik sem a hazaáruló, nemzetvesztő ballib gazemberekben, sem a piros-fehér-zöld zászlót (az Árpád-sávosról nem is beszélve) elhajító, a nemzeti oldalról Simicska alfelébe és Heller Ágnes óvó ölébe furakodó Ballikban.

Vona szerint tehát a magyar társadalom nem ideális. Ezért a sértett outsider a maga képére formálná. Ennek érdekében mindjárt az első videoüzenetében azt fejtegette, hogy a magyarokat érzékenyíteni kell a demokráciára. Merthogy szerinte nem is tudjuk, mi fán terem, a nemzeti kormány pedig leépíti azt, és ha nem lenne Európai Unió, NATO és ENSZ, akkor ki tudja, mi minden megtörténne Magyarországon.

És mondja mindezt szemrebbenés nélkül. Mármost túl azon, hogy a népboldogító ideológiához fel nem érő mucsai magyarokról és a példaként elénk állított bezzeg-nyugatról szóló tétel alapvető SZDSZ-es toposz, ez a demokrácia-nyafogás mégiscsak pofátlanság attól, aki amúgy az említett, Gyurcsánnyal közös Soros-pride-on való masírozással pont a demokratikus többség akaratával menetelt szembe. És aki ráadásul pártja 2012-es évadnyitóján még így szónokolt: „nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, de demokraták sem vagyunk”.

Lám, Heller Ágnes és a Spinoza-ház más kísértetei néhány év alatt sikerrel érzékenyítették, mondhatni, átprogramozták az egykori nemzeti párt volt elnökét, akit – bukott pártjával együtt – már rég semmi sem különböztet meg a XIX-XX. századi abszurd ideológiákba reménytelenül beleragadt, gondolattalan, intellektuálisan is elaggott ballib szektától.