Kezdetben volt az Ige…

„Az Istentől kapott rendet nem tolhatja félre az ember.” (Cs. Szabó Sándor)

Illusztráció: Triff/shutterstock.com

„Hatalmas vagyok! Hatalmas és szép! Én vagyok a legszebb és a leghatalmasabb!” – gondolta magáról a csillag pöffeszkedve, s közben egyre nagyobbra és nagyobbra dagadt a büszkeségtől. S önnön égi nagyságában sütkérezve ezt találta mondani: „Én vagyok a legfényesebb! Én vagyok az örökkévaló! Mindig voltam és mindig leszek!”. Ám ezzel az utolsó mondatával már alig nőtt valamicskét. Átmérője egymilliomod milliméterrel lett hosszabb csupán. Ez az egymilliomod milliméter viszont pont elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átlépje a tűréshatárt.

Robbanása következtében üstökösök tértek le pályájukról, bolygók morzsolódtak porrá. Messze, nagyon messze egy halott kis holdacska is darabjaira esett szét. Pedig szegényke sem azt nem képzelte magáról, hogy szép, sem azt, hogy nagy. Utolsó gondolata ez volt: „Miért? Mi értelme van ennek?”.

Aztán darabjai a Föld nevű bolygó felé vették az irányt.

***

Gyönyörű, csillagfényes este volt. Ilyentájt, augusztusban már korábban nyugszik a Nap, az utazókra hamarabb leszáll a sötétség. Persze a szekér éjjel is mehet, kiváltképp, ha a ló vagy az ökör magától is tudja már az utat. Ez esetben a bakon ülő is szundikálhat kicsinyég. Tudta ezt jól a haramia, aki töltött mordályával kezében a tisztás szélén kémlelte a kocsiutat. Mivel pediglen nem volt más dolga, kémlelése közben a ragyogó csillagokat is megcsodálta. „Hej” – gondolta – „Milyen hatalmas is ez a világmindenség! S benne én milyen picinyke vagyok! De akármilyen kicsi is lennék, nekem is kell ennem! Nekem is jogom van mulatni, jó ruhákba’ járni, fakó hátán vágtatni a búcsúba! S ha Isten nem ad nekem hozzá, majd én elveszem attól, akinek ad!”.

Azzal visszafordította tekintetét az égről az útra. Így nem láthatta azt a csodát, amit a hullócsillagok rajzoltak az égre. Először csak egy, aztán még négy-öt. Azt sem láthatta, hogy az egyik különösen fényes csillagocska épp felette hatolt be a légtérbe. Miután pedig ennek a hullócsillagnak az alig egyarasznyi megmaradó része a koponyája hátsó falába fúródott, már semmit se látott. Csak ráomlott hangtalanul az erdőszél avarjára, pont bele egy sűrű, száraz bokorba.

A testet senki sem találta meg. Úgy olvadt, úgy mállott bele a földbe, hogy tizenöt tavasszal később már a csontjait is átszőtték az újra bőséges tápanyaghoz jutó vadmálna bokor tarackjai.

***

A picike ecetmuslica felszállt a félig erjedt vadmálna szem savanykás tetejéről, s a falu felé vette az irányt. Mindig is világot akart látni, s hallotta a többiektől, hogy az emberek földjén mennyi csudában lehet része a magafajtának. Itt, az erdőszélen, ugyan mi várhat rá? Itt nincsenek perspektívák, itt nincs előbbre jutás.

A falu első házához érve beszállt annak nyitott ablakán. S uram irgalmazz, micsoda csodát látott ott rögtön! Egy kompótos tálkát, színültig tele almakompóttal, de úgy, hogy a leve teljesen elborította, csupán egyetlen cikknyi almadarab állt ki belőle. Ide szállt le az ecetmuslica, jól megszívta magát a fenséges nedűből, majd kényelmesen elheveredett az almaplázson. Lábát az alant lágyan hullámzó szirupba lógatva merengett: „Igen, igazam volt! Ez itt maga a mennyország! Ennél jobb helyem sosem volt és sosem lesz!”.

Ennél okosabbat nem is gondolhatott volna. Ugyanis ebben a pillanatban egy kanál magasodott fölé, ami felemelte őt azzal a bizonyos kiálló almacikkel egyetemben. Próbált volna ugyan szabadulni, de lábai menthetetlenül beleragadtak a cukros lébe.

***

A nő tudta magáról, hogy jó. Mit jó? A legjobbak egyike. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pont fél perce tiltott le egy mocskos gyilkos húsimádót a Facebookon. Ott kötözködött az egyik vegán posztja alatt. Az ő posztja alatt! Aki soha, egyetlen ártatlan lénynek sem tudna ártani, nemhogy halott állatok húsát a szájába venni.

Félretolta hát az almakompótot, amiből csak egyetlen falatot evett, amúgy idegesen, oda se nézve. Aztán nekilátott, hogy megszervezze a mesterséges megtermékenyítést. Barátnőjével évek óta ismertek egy meleg férfipárt, velük beszélték meg, hogy adnak spermát. Aztán szépen mindketten teherbe esnek. Az egyik apróságot megtartják, a másikat pedig odaadják a barátaiknak. Ez így korrekt. Jut is, marad is. Ha lány meg fiú is születik, a kisfiút mindenképp ők nevelik fel.

***

„Na, ezt vajon hogyan adagoljam be anyunak és anyunak?” – törte a fejét a görög katolikus kispap. „Azt is alig bocsátották meg, hogy a kormánypártra szavaztam. Amikor meg kispap lettem, majdnem kitagadtak. Most állítsak be azzal, hogy szeretek egy lányt, akit ma el is jegyeztem?... Már, ha igent mond.”

Azzal benyúlt a zsebébe, elővette az ékszerdobozt, kinyitotta, és megcsodálta az ékszerész műremekét. A fehérarany foglalatban nem gyémánt volt, hanem egy annál is értékesebb dolog, amit az ifjú teológus egy erdőszéli bokor gyökerei közt talált. A málnabokrot villámlás csapta ki a földből, így került felszínre a kövecske, ami avatatlan szem számára csak egy hétköznapi kavics volt. A kispap azonban – amatőr mineralógus lévén – jól tudta, hogy egy meteoritot talált. Egy távoli univerzum földi nagykövetét. Vagy, ahogyan ő szeretett rágondolni, Isten egyetlen szavát a Teremtés könyvéből.

***

Mert a hitehagyott mindenben csak a káoszt látja. A hívő viszont mindenben felismeri a rendet.