A lányok férjhez mennének

Igen, a lányok férjhez akarnak menni, s bár ebbe a sommás kijelentésbe bizonyára sokan belekötnek majd, mégis bátran kijelenthetem, a lányok célja társat találni, lehetőleg házastársat, majd biztonságos keretek között gyereket, gyerekeket vállalni. Ugyanis sosem hallottam még olyan kislányról, látni meg pláne nem láttam, aki kamaszkorában, netán már korábban életre szóló döntést hozott volna arról, hogy ő bizony tudatosan választja majd az idővel magányba forduló szinglilétet, vagy véresszájú, vad feministává válik. A lányok, mióta világ a világ, férjhez akarnak menni, s hacsak nem engedjük az LMBT-propagandát az óvodáinkban, iskoláinkban elharapózni, ez a szándékuk nem is változik.

Fotó: ShutterStock/Illusztráció

Azért írom mindezt, mert az utóbbi időben különösen megszaporodtak a jobboldali közgazdászok, publicisták, megmondóemberek – egyszóval véleményformáló férfiak – körében azok a fájóan leegyszerűsítő szófordulatok, amelyek esetenként nem tudatosan, máskor meg nagyon is, csak és kizárólag a nőket teszik felelőssé a kialakult demográfiai helyzetért. A „nők nem akarnak szülni”, a „szülőképes korú nők nem vállalnak gyereket”, vagy a „nőknek nincs kedvük gyereket nevelni”. Ugye? Hát ki ne hallotta volna már ezeket a kijelentéseket? Mintha a gyerek vállalása, s vele a család harmonikus működése egyedül és kizárólag a nők döntésén múlna!

Nem, a helyzet korántsem ilyen egyszerű, s a megbélyegző narratíva inkább árt az ügynek, mintsem használ. Halkan jegyzem meg, különösen azon férfiak szájából ironikus hallani e kijelentéseket, akik egyébként egy-két-három házasság és ugyanennyi gyerek után, netán gyermektelen negyvenes agglegényként, nem létező erkölcsi magaslatba helyezve saját tévedhetetlenségüket, Pilátus módjára mossák kezeiket és mutogatnak a másik nem felé.

Pedig jóval hitelesebbek lehetnének, ha feltennék az alapkérdést, amely így hangzik: miért? Miért nem akarnak szülni a nők? Persze csak ha kiverték a fejükből a pénzéhes, karrierista, számító lotyók többnyire hamis sztereotípiáját. De legalább ilyen fontos kérdés az is – hogyha már kijelentettem, a lányok férjhez akarnak menni –, vajon a fiúk akarnak-e házasodni? Vagy legalább élettársi kapcsolatban élni? Vajon a fiúk akarják-e, hogy a lányok gyereket szüljenek, s együtt váljanak családdá? Jól van, ne kerülgessük a forró kását – napjaink hímjei vajon akarnak felelősséget vállalni?

Sokfélék vagyunk, megannyi különbözőséggel, s óva intenék mindenkit, beleértve magamat is az általánosítástól. Mégis, megrázóan sok olyan harmincas, negyvenes nővel találkoztam, akik boldogan vállalták, vállalnák a gyereket, gyerekeket, ha ehhez megfelelő társat találtak volna, vagy találnának. És nem milliomos Brad Pitt utánzatokra vágynak, bár nyilván ilyen is akad; a normális nő, s hiszem, hogy döntő többségük az, csupán egy hozzá hasonló, megbízható, átlagos pasira vágyik, aki vállalná vele a tartós kapcsolat, majd a családalapítás, gyereknevelés örömeit és nehézségeit. Utóbbiból több akad, mégis… A nők mégis.

Mit gondolnak a megmondó urak, vajon manapság ez a férfitípus az, amely túlnyomó többségben jár-kél az utcán, szemben a mamahotel kényelméhez ragaszkodó nyápicokkal, vagy az elkötelezettségtől betegesen irtózó macsókkal? S ha erre a kérdésre őszintén, igazán tiszta lelkiismerettel az a válaszuk, hogy igen, a nők nem akarnak szülni, még annak ellenére sem, hogy a férfiak egymást taposva tolongnak értük, s a családdal járó felelősségvállalásért – mert ne maszatoljunk, erről szól az egész –, akkor nem restellem kimondani: mea culpa. De csak akkor. Addig viszont nem ártana közösen eltűnődnünk az ok-okozati összefüggéseken, ugyanis egymás nélkül aligha jutunk egyről a kettőre.