Keresztkérdés

„Szimbólumrendszereit az ember a káosz hatalmas és idegen erőivel szemben építette föl.” (Peter Ludwig Berger)

Az eladósorban lévő japán leányok között igen nagy népszerűsége van a feleséget kereső szumóbajnokoknak. Számos oka van ennek. Először is, ezek a harcművészek a magánéletükben igen jámbor emberek. Aztán az sem elhanyagolható, hogy hatalmas népszerűségnek örvendnek hazájukban. Ráadásul óriási összegeket keresnek. S végül, de nem utolsósorban… nem túl hosszú életűek. Valahogy így van honi ellenzékünk is a kereszténység szeretetével. Csupán politikai adunak használja olykor-olykor, más egyébre haszontalannak tartja.

Fotó: Facebook – Magyarország Kormánya, szerk.

Nincs ilyen zászló?

Augusztus huszadika alkalmából az Országház homlokzatára két zászlót függesztettek ki. A zászlók Szent István király vörös uralkodói zászlajai voltak. Mármint azok a zászlók, amelyek – korabeli hiteles leírás vagy ábrázolás híján – a későbbi korokban lettek rekonstruálva. Erre a rekonstruált zászlóra került rá a kereszt, mint az István által megalapított keresztény államiság jelképe. A liberális ellenzék pedig fejvesztve sikoltozni kezdett. Voltak, akik „keresztes” zászlókról beszéltek (t.i. a keresztes lovagok zászlajáról), mások már horogkeresztes zászlókat vizionáltak „legközelebbre”, és igen, akadt, aki tudományos alapossággal kijelentette: márpedig ilyen zászló nincs.

Nos, ilyen zászló márpedig van. És erre egyértelmű bizonyítékkal is tudok szolgálni. Láttam. Tehát van. Tovább megyek: létjogosultsága is van. A vexillológia, azaz a zászlótan tudománya sehol nem említi ugyanis, hogy egy állami zászlón ne lehetnének egyházi szimbólumok, akár még abban az esetben is, ha az állami és az egyházi irányítás államigazgatás szempontjából már réges-rég különvált. Sőt! Az állam mindenkor vindikálhatja magának a jogot arra, hogy új zászlót bontson. Akár úgy is, hogy egy adott ünnep jelképrendszerét használva megváltoztat egy régi, ismert zászlót. Ebben az esetben pontosan ez történt.

Minden zászlónál fontos, de állami zászlónál különösen fontos, hogy ábrázolása, jelképrendszere senkit ne sértsen. Tilos például a betiltott önkényuralmi jelképek használata, ahogyan nem megengedett semmilyen, uszító jellegű kalligráfia, vagy piktogram. Ugyanúgy kerülendő a diktatórikus vezetésű országokra jellemző személyábrázolás. Ez esetben egy régi, rekonstruált történelmi zászló, István zászlaja került ki a honi törvényalkotás épületére. Azon a napon, melyen keresztény államiságunkra emlékezünk, abból az apropóból, hogy 1083-ban e napon vétetett fel Árpád-házi uralkodónk a szentek sorába. E kettő okán került a mostani zászlóra signumként a kereszt.

In hoc signo vinces

Természetesen sufniellenzékünk hobbikeresztényei, akik saját bevallásuk szerint képesek akár naponta is bérmálkozni, valamint rendszeresen szólítják fel bűnbánatra az őket mikrofonvégre tűző riportert, azonnal a rejtély nyomába eredtek. Mármint, hogy miként lehet a katolikus anyaszentegyházhoz való csatlakozásunk emléknapján, Árpád-házi szentünk égi születésnapján ilyesmit tenni. Megkeresésükre a Kormányszóvivői Iroda ezt az igencsak szűkszavú, ámde tökéletesen kielégítő választ adta:

„Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.”

Tudom, ez egyáltalán semmit sem jelent azoknak, akik hit és erkölcs dolgában évtizedek óta, folyamatosan a radar alatt repülnek. De mégis felháborító impertinencia az a fajta magas lóról való „leüzengetés”, hogy hát ezt már azért mégse… Mintha csak arról lett volna szó, hogy mostantól úgy mondhatna bármit is Áder János vagy Orbán Viktor, ha előtte megküldi engedélyeztetésre Erdő Péter esztergom-budapesti érseknek. Aki nyilván azonnal továbbítja az üzenetet a Vatikánba, és ha Ferenc pápa rábólint, akkor jöhet a mehet. A „mi jöhet ezután” nyomvonalán haladva így jutnak el kedves ellenzékijeink Orbán megkoronázásáig, vagy Mészáros Lőrinc országbíróvá választásáig.

Pedig ilyesmiről szó sincs. Csupán egy olyan jelkép használata került előtérbe, amely jel igen nagy kohéziós erővel bír, pláne ezekben a mostani időkben. Akinek élő hite van, annak számára ez nemhogy visszatetsző, de egyenesen lelkesítő. Aki pedig nem hisz Istenben, az remélhetőleg ép elméje birtokában, na meg kellő intelligenciával megérti, hogy itt nem valamiféle újfajta hittérítés előszeléről van szó.

Azt azonban már most bátran ki lehet jelenteni, hogy a religionista joggyakorlaton alapuló más vallások követőinek invázióját nem a semmiben se hívők fogják megtörni. Konkrétan az erőszakos iszlamizációnak nem ők fognak megálljt parancsolni. Hanem azok, akik hiszik és vallják, hogy e jelben győzhetünk. A ránk támadókkal és önmagunk gyarlóságaival szemben egyaránt.

***

Akik a XXI. század Magyarországán „orbáni államvallásról” beszélnek, és a kormány által végrehajtandó, erőszakos szekularizációt vizionálnak, azokra pediglen én sem tudok többet mondani, mint Krisztus urunk az őt gúnyolókra:

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lukács 23,34.)