(német népmese)

Történt régen, igen régen, hogy Baden-Württemberg Kalifátus Stuttgart vilajetében élt egy gyönyörűségesen szép leány. Úgy hívták, Világszép Dzsamila. Eredetileg Ingelotte Schusterként látta meg a napvilágot, de olyan gyönyörűséges volt, hogy felcseperedvén a szülei azonnal újnémetesítették. Világszép Dzsamila huri termetén megakadt minden férfiszem, burkából kisejlő, nemes ívű alakja vágyat keltett még a kősziklában is, és mikor raki-ünnepen, az Oktoberfest idején az erős északi szél alálebbentett a burkájának, hennadíszes szeme igézetében elveszett minden férfilélek.

Illusztráció: stockfotoart/shuttertstock.com

Világszép Dzsamila azonban nemcsak szép volt, hanem okos is. Már egészen kisleányka korában tudta, hogy a nő kötelessége a hallgatás és az engedelmesség, valamint el tudott számolni egészen ötig, és annyira vallásos volt, hogy autót még akkor sem vezetett volna, ha a törvények engedik. Mindezeket pedig tanítani sem kellett neki, hanem magától tudta.

Kilenc évvel a születése után, amikor elérkezett az idő, s Dzsamila eladósorba került, apja, a helyi halal boltos (korábban szövetségi külügyi államtitkár) azonnal szólt a kádinak, aki kihirdette, hogy Dzsamila alázatos szolgája lenne annak, aki őt feleségévé fogadja.

Nosza, jöttek is a kérők, a birodalom minden szegletéből, hogy próbára tegyék szerencséjüket. Mindőjük másban jeleskedett. Egyikük mesterien forgatta a Kalasnyikovot, másikuk szóról szóra tudta idézni mind a hét fő Sariát, s olyan is akadt, aki igen vitézül harcolt a madzsarik elleni Szent Háborúban. De a kádinak egyikük sem tetszett.

Végül Radzsab havának harmadik hetében, jaum ath-thulaathaa’ napján megjelent a kádi előtt egy újabb kérő. Szerényen megállt a mecset udvarán, s amikor a kádi feltette neki a három kérdést, mely eldönteni hivatott további sorsát, ő mindháromra azonnal, s jól megfelelt.

– Kik a keresztények? – kérdezte a kádi.

– Kutyák – felelte azonnal az ember.

– Kik a zsidók? – kérdezte a kádi.

– Kutyák – válaszolta habozás nélkül az ember.

– Hányszor volt Michael Jordan a rájátszás legjobb játékosa? – kérdezte a kádi.

– Hatszor. Valamint tízszer a liga gólkirálya – mondta immár győzelme biztos tudatában az ember.

A kádi pedig fellélegzett, hogy végre megfelelő férjet talált Világszép Dzsamilának. Meg is tartották már másnap a lakodalmat. A fő helyen ott ült Világszép Dzsamila, valamint újdonsült férje, férjének további három felesége, tizenhét gyermeke, nyolc unokája és két dédunokája. A Fényes tekintetű, odafent a paradicsomban pedig mosolyogva nézett le Fokvárostól Hegyeshalomig terjedő hatalmas birodalmának boldog népére, kik benne sokasodván uralmuk alá hajtják a Földet.