Szexbotrány a Sargentini-jelentés körül?

Állítólagos szexuális jellegű „pártfogásokról” szóló és egyben a levélíró lemondását bejelentő e-mailt kapott még 2011-ben az Európai Parlament kollektív e-mail címéről mintegy 5000 munkatárs, amelyet a levélben szexuális visszaélésekkel megvádolt CDU-s Klaus Welle EP-főtitkárnak és Freddy Drexlernek, Welle kabinetfőnökének címeztek.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az EP részéről hivatalosan becsületsértőnek és rágalmazónak minősített levelet később törölték a rendszerből adatvédelmi felügyelőkkel folytatott konzultációt követően, és még akkor is törlődött, ha azt a felhasználók külön mappába tették (egy nyers szűrő a levél továbbítását is megakadályozta).

A levél szerzője válogatott vulgáris kifejezéseket használva azt írta, hogy megtudott „néhány furcsa dolgot” a két érintett címzettről: nevezetesen, hogy a szükséges végzettséggel nem rendelkező személyeket szexuális tevékenység révén előnyhöz juttatták más, egyébként az adott pozícióra alkalmasabb jelöltekkel szemben.

Érdekesség, hogy Freddy Drexler azóta már az Európai Parlament jogi szakszolgálatánál dolgozhat és olyan állásfoglaláson szerepel az aláírása, amelynek címzettje az Európai Parlament elnöke, és egyúttal lehetővé tehette a Sargentini-jelentés szavazása során a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyását, így Magyarország elítélését. Az interneten elérhető dokumentum szerint Drexler a botrány ellenére fontos és befolyásos ember maradhatott a brüsszeli intézményrendszerben.

Az Európai Parlament akkor tagadta az e-mailben szereplő összes állítást, mondván, hogy „senki sem dolgozik illegális körülmények között az Európai Parlamentben”. Az évek során azonban számos hasonló, az intézményen belül tapasztalt szexuális zaklatásról szóló beszámoló látott napvilágot. Ezeket aztán a nemzetközi sajtó (például a brit The Times) cikkei igyekeztek feltárni, és a közben tengerentúlról világméretűvé terebélyesedő MeToo-botrány (hollywoodi producerek visszaélései) nyomán 2017 őszén az Európai Parlament nagy többséggel határozatot hozott arról, hogy az EP sürgősen vizsgálja meg az intézményen belül tapasztalt szexuális zaklatásokról szóló beszámolókat.

A dokumentum értelmében kötelező képzésben részesülnek a képviselők és valamennyi munkatárs a zaklatások megelőzése érdekében, emellett létrehoznak egy független szakértői munkacsoportot is, amely belső regisztert fog vezetni az EP-ben megtörtént szexuális bűncselekményekről.

Az egyetlen politikus, akit a kiszivárgott ügyekkel kapcsolatban a The Times megnevezett, Yves Cochet francia zöldpárti képviselő volt, aki egy másik képviselőtársa 25 esztendős titkárnőjét próbálta meg elcsábítani SMS-üzenetekkel. Egy másik esetben pedig a kiszemelt áldozatot egy német parlamenti képviselő követte titkokban meetingekre, ahol az illető a nő leírása szerint őt a tárgyalóból ki nem engedve, útját elzárva „kellemetlenül kezdeményezett”. Az eset különös pikantériája, hogy miközben például a katolikus egyházat – nem alaptalanul – sokan kritizálják amiatt, hogy a vezetésben nyilvánvalóan volt hajlam több molesztálási ügy „eltussolására”, addig egyes információk szerint Martin Schulz, a német SPD meghatározó politikusa (tavaly szövetségi kancellárjelölt), az Európai Parlament akkori, 2012 és 2017 között regnáló elnöke állította le személyesen azt az eljárást, amely kivizsgálhatta volna a konkrét eseteket. 2016-ban ugyanis egy zárt parlamenti bizottság 15 EP-képviselő esetében tárt fel visszaéléseket.

Az esetek világossá teszik, hogy még a nagy médiapurparléval elfogadott EP-döntések és a hangzatosan csengő egyezmények is kevesek önmagukban, ha magában a rendszerben még megvannak azok a működési sajátosságok, amelyek gátat szabnak a célok realizálásának. Az Európa Tanács 2011-ben aláírt egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (az ún. isztambuli egyezmény) ugyan kötelező szabályokat állít fel a szexuális zaklatással szemben, az ügyek azonban sok esetben mind a mai napig nem jutnak a bíróságok elé.

Csakis az összes szereplő, az ügyfelgöngyölítést támogató érintett intézmények és az eljáró hatóságok felderítésben, kriminálmetodikai feladatokban való közös együttműködésével lehet érvényt szerezni az érintettek jogainak. Amíg marad – a nyílt vagy közvetett – belső cinkosság gyakorlata, csak várhatjuk a nagy áttörést.

Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg.