Érdektelenségbe, ezért közröhejbe fulladt a magát Demokratikus Koalíciónak nevező magyarellenes szubkultúra „kormánybuktató ellenállása.” Az összecsórt fontoktól a kígyózó kígyókig tekergő Gyurcsány Ferenc ismét el(prím)számolta magát, rekedt ordítozása néhány tucat elaggott proletáron kívül senkit sem hoz lázba.A magyargyűlöletbe beleőrült migránsimádók belterjes őrjöngése szót sem érdemelne, ám a fővárosban elővezetett központi rendezvényük újabb ugrás volt a szubhumán infernália feneketlen mélységeibe. Hogy a gyurcsányista australopithecusok a vérgőz beteges bűvöletében élnek, azt eddig is tudtuk, kezdve a szektavezér 2006-os szemkilövető terrorhadjáratától a habzó szájú hívek ütlegkommandóinak rituális nekibőszüléseiig. Végtére is mindennel tudni kell ütni, foglalta össze e bolsevik ázalaglét lényegét Kádár János belügyminiszter korában. Ha lehet, puskatussal, esetleg gumibottal, ha egyéb nincs, megteszi egy foszladozó, rossz pillanatokban véletlenül levizelt esernyő is.

De jó nekik a gyűlöletük célkeresztjében lévőket megtestesítő bábu fejének rugdosása is, ami semmivel sem sötétebb és betegebb, mint sortüzes kivégzéssel fenyegetőzni vagy zihálva vágyni a ballib körön kívül esők holttesteinek vasvillával történő teherautó-platóra hányását. Jól ismerjük mindezt. Így él a létalatti csőcselék, legyen bár fogatlan csatornalakó vagy úgynevezett értelmiségi.

Ám arra eddig nem volt példa, hogy a néger vuduszertartást csaholó köztéri társas összejöveteleik hivatalos részévé teszik. Mára ezen is túl vagyunk, az úgynevezett Demokratikus Koalíció gyűlöletszeánszának színpadmesterei Orbán Viktor arcképét ábrázoló műanyag hordókat állítottak fel, melléjük masszív husángokat készítettek oda. Lánccal a hordókhoz rögzítve persze, valószínűleg azért, nehogy a csürhe ellopja őket. Hiába, ismerik egymást és magukat.

A tolvajlástól való félelem azonban ezúttal alaptalan volt. A megjelent pár tucat hominida megragadta a husángokat, és önkívületben, artikulátlan hörgések és halálsikolyok közepette teljes erőből ütlegelték a miniszterelnök arcmását. Azaz az odakészített műanyag hordókat. Tették ezt ország-világ szeme láttára.

Az emberek elhűlve nézték, talán el sem hitték, amit látnak. Eddig legfeljebb a Hős utca filléres drogoktól elállatiasodott gettónépsége produkált effélét. Úgy tűnik, az akadozó nyelvvel óbégató Gyurcsány ugyanilyen ártalmas tudatmódosító. Hatására a hordókat hörögve-visítva püfölő söpredék Olaszliszkát, Badacsonyt és sajnos sok hasonló borzalmat idéző lincshangulatba bódult, az ölés vágya tört elő kontrollálhatatlanul. Akárha az emberi lélekhasadások mélységeiben nagy élvezettel turkáló színirendező, a ballib körökben agyonhozsannázott Pintér Béla valamely darabját láttuk volna. A helyzet azonban sokkal rosszabb, ez a gyurcsányi való világ. Szerencsére maroknyian vannak.

Sajnálatos, ugyanakkor beszédes, de egyáltalán nem meglepő, hogy a hordóverő őrjöngést ezidáig egyetlen ellenzéki párt sem ítélte el. Pedig, mondjuk ki nyíltan, ezek a vuduzó lények potenciális gyilkosok. A pszichopátia betegség, orvosi kezelést igényel. Ha politikává válik, többé senki sincs biztonságban.