Fiume – Gyula – kávé

„A »véletlen« az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni.” (Bob Gass)

Fotó: Kritchai7752/shutterstock.com

Szeptember hetedike van. Én meg már megint úton. Folyton. Állandóan. Néha már unom. „Fiumei kikötőben áll egy hadihajó” – szól a rádióban egy öreg bácsika rekedtes torkából a régi-régi katonadal, s vele éneklem, miközben szelem a kilométereket. Mezőhegyi Gyula barátom hív. Megnyomom a kihangosító gombját, beszélgetni kezdünk. Érdeklődik, hogy mikor érek oda a koncert helyszínének otthont adó R56 sörözőbe.

– Hát figyelj, Gyulám! Ha a 2/A-n nem előz meg egy farönköket szállító kamion, és egy rönk a platóról lecsúszva nem plasztikázza át az arcomat, akkor innen még úgy másfél óra.

– Először is, ilyesmivel ne viccelj. Másodszor meg… mi a csuda tart neked másfél órát?

– Most hagytam el Rétságot. Tudod, hogy mindig megállok egy kávéra Szendehelyen.

– Ja, igen, persze. Én meg jó leszek kávé mellé. Mint Máté Gyula – mondja nevetve Mezőhegyi kolléga.

Aztán annyiban maradunk. Persze megállván a kávézónál (munkások kedvenc helye, egy fekete 170 forint, borravalóval 200) magammal viszem Gyulát is a telefonban. Beszélgetünk. Valamiről. Nem tudom már, miről. Gondolom, hogy ugyan ki látogat majd el a mai koncertre.

-.-

Október harmadika van. Én meg már megint úton. Folyton. Állandóan. Néha már unom. Az út felett ködpára. A szememen is valami páraféleség, olyan sós víz ízű. Máté Gyulára gondolok. Hogy holnap is jönnöm kell. Holnap temetjük. A Fiumei úti sírkertben.

Szendehelyre érek, megállok. A kávé ma sem maradhat el. Nyilván holnap sem fog. Temetés előtt, és visszafelé, temetés után sem. Aztán holnapután, útban az esedékes e havi koncertemre. Belépek a presszóba. A pultos hölgy már jól ismer, köszönünk egymásnak, kérdezés nélkül adja a kávét. Egy cukorral, tejszínnel, keverve, nem rázva, pont, ahogy szeretem.

Amint belekortyolok, az első ízzel együtt hasít belém villámként a felismerés arról a bizonyos múlt havi kávézásról.

Amikor a rádióban szólt a Fiumei kikötőben (Fiumei úti sírkertben), és Mezőhegyi Gyula (Máté T. Gyula) hívott, aki saját magát ajánlotta kávé mellé, ha már egyszer ő is Gyula.

Persze ezek csak butácska, semmi kis véletlenek. Pont, mint az, amikor hazaérve rákeresek a Wikipédián erre a régi katonadalra, magam sem tudom, miért. Bartók Béla gyűjtötte 1906-ban, Békés vármegyében. Békésgyulán. Eredeti szövege „Bégyulai kikötőbe megállt a gőzhajó”.

***

Bégyula, T. Gyula, Fiume… kávé. Kávé mellé könnyek. Két hónapja sincs, hogy volt egy gyors levélváltásunk. Hogy illene végre személyesen is megismernünk egymást, ha már… Aztán ennyiben maradtunk. Ráérünk, nem? Ő 44, én 49, van még idő dögivel…