Bajorország után a német választók Hessen tartományban másodszor adtak olyan leckét a saját politikusaiknak, amelyet azok mintha nem akarnának megérteni.

Fotó: MTI/AP/Michael Probst

A szakértők részletesen elemzik majd, hogy mely pártok korábbi választói mely pártok irányába mozdultak most el, de ez valójában részletkérdés. A lényeg az, hogy nem a két nagy pólus, a bal és a jobb közötti erőviszonyok változtak, hanem a póluson belüliek, méghozzá a régi nagy pártokénál határozottabb döntéseket követelő pártok javára. 

Németország a második világháború után, megrettenve attól, hogy milyen pusztító következményekkel jár, ha az erős akarat hatalomra jut, gyakorlatilag száműzte azt a politikából, és olyan intézményrendszert hozott létre, amelyben erős hatalom nem is jöhet létre. Hetven éve a „nem döntés, hanem megegyezés” politikáját követik, kompromisszumok végtelen során át kormányoznak. E politika megtestesítője, beteljesítője és egyben talán lerombolója Angela Merkel. 

Ebből a politikából kezd elegük lenni a németeknek, és a migráció az a probléma, amely alkalmat ad az érzéseik kifejezésére. Ez – még – nem jobboldali fordulat, csupán a se hús, se hal politikusoktól való elfordulás a jobboldalon és a baloldalon egyaránt. A német választási rendszer, amelyben, hiába az egyéni képviselői körzetek, egy párt nem kaphat több mandátumot, mint amilyen arányú a listás eredménye, gyakorlatilag folyamatosan újrateremti a koalíciós kényszert. Ez hetven éven át remekül működött a „nem döntés”, a kompromisszumokon át kormányzás kultúrájában. Ha viszont megerősödnek azok a pártok, amelyek így vagy úgy, de dönteni akarnak, magyarán ha maguk a németek megelégelik az örökös kompromisszumokat (mint most), a rendszer könnyen kormányválságok sorát idézheti elő. Ennek előjele volt, hogy a tavaly szeptemberi választásokat követően milyen nehezen, több hónapi tárgyalássorozat után sikerült kormányt alakítani. Az év végére pedig akár tényleges kormányválság is bekövetkezhet annak következtében, hogy miközben a politikai intézményrendszer változatlan, a német választók egyre nagyobb hányadának attitűdje érzékelhetően megváltozott

Többé nem kétséges, hogy a német politika korszakhatárhoz érkezett, de hogy merre fordul, ma még nem látható. Egy biztos: nekünk magyaroknak elemi érdekünk, hogy Németország továbbra is stabil és gazdaságilag sikeres maradjon, de erre a reményre nem tehetünk fel minden lapot. Ezért az eddigieknél is nagyobb szükségünk van arra, hogy Németország mellett más politikai és gazdasági partnerekkel is jó kapcsolatokat alakítsunk ki. 

(A német választási rendszer a lényegét tekintve arányos és vegyes, egyéni és listás. Listán azonban a pártok csak annyi mandátumot kaphatnak, amennyi az egyéni körzetekben megnyert mandátumokhoz adva a szövetségi parlamentben a listán elért aránnyal egyező mandátumarányt eredményez. A Bundestagban abszolút többséget tehát csak olyan párt érhet el, amely listán is abszolút többséget kap. Erre 1949 óta egyszer, 1957-ben volt képes a CDU/CSU pártszövetség Konrad Adenauer vezetésével, 50.2 százalékkal.)