Ilyen döbbenetes luxusban élnek Soros és haverjai
Éppen a progresszív megmondók, a több százezer dolláros beszédeket tartó amerikai exelnökök és elvbarátaik azok, akik mára felszámolták a klasszikus baloldalt.Miközben a baloldali mainstream nemzetközileg is elkötelezte magát az emberi jogok és szociális jogok ügye iránt, s egy egész nemzetközi NGO-hálózat bástyái állnak immár a béke megvédésének frontján, mindeközben a piedesztálra emelt, mára világszinten meghatározó politikusok jórészének életvitelében sehol sem látszik fölsejleni ez a hiteles és példaszerű érzékenység.
Nyilvánvaló, hogy Tamás bátya kunyhója vagy a gazdasági világválság közepén is magasztosan égbe meredő, pazaron pompázó és végeláthatatlan luxusingatlanok között igen széles a skála, s az is természetes, hogy volt vagy jelenlegi állami vezetőknek-kormányfőknek és családjuknak telhet az átlagnál jóval komfortosabb életkörülmények megteremtésére is. A kérdés az, hogy az érintettek által hangoztatott társadalmi nézetek és programok hitelességét mindez esetleg mennyiben ássa alá, avagy megfogadták-e a régi cicerói tanácsot, miszerint: „Az erény rövid meghatározása: a józan ész szerinti életvitel.”
Fotó: shutterstock.com
A tapasztalati tények ennek éppen ellenkezőjét mutatják. Például a két éve Magyarországon „Putyin-féle vezetést” és elnyomást vizionáló Bill Clinton rezidenciális körülményeit bizonyára számos orosz oligarcha is megirigyelné. Még elnöki mandátumának 2001-es lejárta előtt a Clinton család a New York állambeli Chappaquában az Old House Lane 15. szám alatt –1999-ben – 1,7 millió dollárért vásárolt magának ingatlant, amelyet – későbbi hírek szerint – Hillary esetleges elnökválasztási győzelme után 2,5 millió dollárért (mai árfolyamon kb. 702 millió forintnyi összegért) értékesítettek volna. A holland gyarmati stílusú ház 486 négyzetméter nagyságú – ez tulajdonképpen a fő házuk, amely egy hatalmas, 4452 négyzetméteres telken terül el. Az épületmonstrumhoz a többi közt tartozik öt hálószoba, négy fürdőszoba és az elmaradhatatlan úszómedence is.
2016 augusztusában – az elnökválasztás előtt – a Clintonok közel 1,2 millió dollárt fordítottak arra, hogy megvásároljanak egy 337 négyzetméteres, farmstílusú házat is az Old House Lane 33-ban, a meglévő házuk mellett a zsákutca végén. A kíváncsiskodók távoltartása érdekében – az illetékes rendőrfőnök kérésére – még a helyi önkormányzat is szabályozást módosított, hogy az Old House Lane-t és a közeli Green Lane-t helyi forgalmi utaknak minősítsék át.
2016-ban a T&C magazin feltárta, hogy az Obama család egy 761,8 négyzetméteres házba költözött, amelyet a Fehér Ház elhagyása után terveztek bérelni Washington D.C. Kalorama nevű, kifinomult és kertvárosias hangulatú környékén. A Chicago Sun-Times arról számolt be, hogy Obamáék végül úgy döntöttek: 8,1 millió dollárért (kb. 2,3 milliárd forint) meg is vásárolják a luxusingatlant.
Obamáék luxusingatlana ide kattintva tekinthető meg.
De nem sokkal marad el Nancy Pelosi, a demokraták törvényhozási vezetője sem, akinek villája 7,2 millió dollár (2 milliárd forint) értékű, míg a világ összes globális gondját magán viselő Soros György egy 2003-ban 19 millió dollárért (kb. 5,3 milliárd forint) – 63 hektáron – New York külvárosában vásárolt 19 szobás kúriában húzza meg magát. Csak összehasonlításként: Soros 2015-ben ennek kevesebb, mint egyötödét, azaz mintegy négymillió dollárt (1,2 milliárd forintot) fizetett ki több tucat magyarországi ellenzéki szervezetnek és egyesületnek. De hát van pénz – így telik hát a luxusra, s a szolidaritás álságos jelszavát zászlajukra tűző, politikai faltörő kosok pénzelésére is.
A helyzet nekünk persze némileg ismerős, hiszen ez nálunk szinte hagyomány a baloldalon. Legutóbb bizonyára Bajnai Gordon miniszterelnökjelölt tekintgetett így ki XII. kerületi, 271 négyzetméteres villájának ablakán egy 2009. áprilisi friss reggelen, amikor párás szemekkel és kissé megilletődötten, talán éppen a „fájni fog” mondatot morzsolgatta magában – csakis szakértőien odasajgató kormányprogramjának hiteles, de hatásosan érzelmes bejelentésére készülve.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív
Nehéz a történelmi batyu, amit a hátán cipel ez a fajta progresszív baloldal: ugyanis sem a nemzetközi balliberálisok, sem hazai elvbarátaik nem szólhatnak hitelesen a munkavállalók vagy a szociálisan leszakadók pártján.
A politikában ugyanis, miként az élet számos más területén, a hitelesség a legfőbb mérce. Ez pedig ott kezdődik, amikor valaki az általa fontosnak mutatott értékeket a saját életében és mindennapjaiban is képes követni. Ennek hiányát nem fedheti el semmilyen politikai piár: sem a metodista templomban hajléktalanoknak meleglevest merő és menedékkérőkkel gazsuláló Obama vagy a szír migránsokkal fotózkodó Gyurcsány-házaspár megkonstruált látványakciói…
Ez szorosan összefügg azzal a mára elemzői közhellyé vált megállapítással is, hogy világszerte visszaszorulóban van a baloldal. S éppen a progresszív megmondók, a több százezer dolláros beszédeket tartó amerikai exelnökök és elvbarátaik azok, akik mára felszámolták a klasszikus baloldalt és a liberalizmus egyes hagyományos értékeit. Ők azok, akik természetes kellékként használják a kettős mércét, a minden ízében elfogult és részrehajló ítélkezést, akik eszmei és politikai ellenfeleik szemében a szálkát nagynak látják és láttatják, viszont a maguk és barátaik életében vagy cselekedeteiben a gerendát sem veszik észre. Mert nem is akarják; mert nem pusztán kétféle súlymértékkel mérnek, hanem egyenesen elhazudják a valóságot – a hamis szóból így lesz hamis kép, amely idővel kialakul emberek sokaságában.
Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg.