A milánói Il Giornale konzervatív napilap január 12-én azzal kapcsolatban közölt cikket, hogy Emma Bonino Soros-közeli radikális baloldali politikus, 2013–14 közötti olasz külügyminiszter ismét a politikai intézményeket támadta egy a Római Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén elmondott beszédében. A Sea Watch és a Sea Eye NGO-hajók fedélzetére került 49 bevándorló esetével foglalkozott, megjegyezve, hogy „volt 27 országunk”, az ügyet pedig „a kormányközi Európa szégyenének rekordjaként” emlegette. [Forrás: ITT]

Fotó: MTI, archív

A La Veritá milánói konzervatív lap online kiadása január 15-én cikket közölt „Fubini anélkül védekezik, hogy megmagyarázta volna a kapcsolatát Sorossal” címmel. A Nyílt Társadalom Alapítványok európai felügyelőségében is helyet foglaló Corriera della Sera-főszerkesztőhelyettes, Federico Fubini – a korábban kipattant botrány vádjai szerint – rendre hamis információk alapján írja a pénzpiacokat is befolyásolni képes vezércikkeit többek között arról, hogy az Európai Bizottság mindenképpen kötelezettségszegési eljárást indít Olaszország ellen a költségvetés miatt. Ügyében harminc olasz szenátor fordult hivatalos beadvánnyal Giuseppe Conte kormányfőhöz ügyészségi vizsgálat megindításáért. [Forrás: ITT]

A Le Point francia jobboldali heti hírmagazin január 17-én érdekes beszélgetést közölt Alain Minc üzletemberrel, politikai tanácsadóval és esszéistával annak apropóján, hogy Minc januárban könyvet adott ki Voyage au centre du „systéme”(Utazás a rendszer középpontjába) címmel. A kötetben szó esik többek között Soros Györgyről, a Rothschildokról, a szabadkőművesekről, a Bilderberg-csoportról vagy éppen a média mára mindent átszövő hatalmáról. Minc az interjúban elmondja, hogy jól ismeri Sorost, hiszen egyik európai agytrösztjének alapítója is volt. Az elmúlt évek euróválságában jól láthatta az „állam nélküli államférfi” spekulációs gyakorlatát, miközben felvillant akár a közös valuta eltűnésének lehetősége is, s tudja azt is, hogy sokan hasznot húznak annak tényéből, ahogyan a gazdasági filozófus szavai megzavarják a piacokat. „Ez elfogadhatatlan skizofrénia – állítja a friss kötet szerzője. – De ahogy Soros öregszik, szeretném megőrizni annak emlékét, amit a keleti országokban tett a szabadságért, s elfelejteni azt az embert, aki önbeteljesítő próféciákat akart a gyakorlatba átvinni.” [Forrás: ITT]

A Handelsblatt német tőzsdei lap január 18-án kelt „A Kína-dilemma” című online cikkében felidézi többek között Soros György 2016-os szavait is. Az itt fedezeti alapkezelőként említett Soros a cikk emlékezete szerint pár éve még az Egyesült Államok pénzügyi válságával párhuzamosan látta Kína helyzetét. A növekedést Kínában Soros akkori véleménye szerint, Amerikához „hasonlóan a fenntarthatatlan hitelkibocsátás vezérli”. A lap úgy látja, hogy bár Soros György aggályai az ilyen „buborékok” miatt Kínában is indokoltak lehetnek, az elmúlt évek mégis azt jelzik, hogy a sokak által már régen belengetett válság mégsem jön, avagy Bert Rürup közgazdász szavaival: „A kínai kormány ügyessége hihetetlen.” [Forrás: ITT]

A Breitbart amerikai konzervatív hírportál „A cél Izrael: Soros György által finanszírozott csoportok vezetik a BDS-háborút a zsidó állam ellen” címmel január 21-én arról ír, hogy az antiszemita „Boycott, Divestment and Sanctions” (BDS) kampányt vezető és támogató szervezetek közül Izrael húsz szervezetet tett kitiltási listára januárban. A kampány célja Izrael állam delegitimálása, és a kitiltott szervezetek között hat amerikai – közöttük Soros György által támogatott – szervezet is van.  Az írás azt is felidézi: a Nyílt Társadalmi Alapítványok korábban meghekkelt e-mailjei közül több levélben is az a kitűzött cél szerepel, hogy „Izrael rasszista és demokráciaellenes politikáját a nemzetközi színtéren is kihívás elé állítsák”, befolyásolva az EU–Izrael kétoldalú tárgyalásokat is. [Forrás: ITT]

Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg, azt erre a linkre kattintva érhetik el.