Corriere dell’Umbria perugiai napilap január 31-én kelt beszámolója Lara Comi olasz európai parlamenti képviselőt idézi a jobboldali Forza Italia párt részéről, aki az Európai Parlament Brüsszelben tartott kis parlamentáris ülése alkalmával egyértelművé tette, hogy pártja álláspontja „Magyarországról közel áll Orbán Viktor miniszterelnökéhez”.

Fotó: MTI, archív

Az Il Giornale olasz konzervatív lap február 3-án a fiatal európai szuverenisták március 29-ére, Róma városába tervezett összejöveteléről ír, amelyen részt vesz többek között Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter, az Északi Liga elnöke, valamint Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés párt elnöke, korábbi államfőjelölt is. A fiatal szuverenisták összefogása a franciáktól és olaszoktól Skandinávián és Közép-Európán át akár egészen Putyin Egységes Oroszország pártjáig feddheti le Európa nemzeti konzervatív és nacionalista, bevándorlásellenes erőit. A jobboldali olasz napilap azt külön kiemeli beszámolójában, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök pártja, a Fidesz részére is érkezett meghívás a márciusi eseményen való részvételre. Az Il Giornale korábbi, január 27-én kelt cikkében hangsúlyozza, hogy Magyarország a Viminale (az olasz belügy helyileg a római Viminale téren található) által képviselt politikai vonallal azonos oldalon helyezkedik el, és az írás emlékeztet Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter korábbi nyilatkozatára is, amelyben a tárcavezető a Salvinihez való közelséget tette egyértelművé.

Január 28-án a Vesztyi orosz közszolgálati híroldal is beszámolt arról az amerikai sajtóvéleményről, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországa nem volt hajlandó „Washington kérésére” nyomást gyakorolni Moszkvára és Pekingre, azt is megmondva korábban amerikai diplomatáknak, hogy „Budapest semleges külpolitikát épít”. A cikk szerint Orbán Viktor továbbra is vonzza a kínai befektetőket az országba, és ő is ellenzi a NATO-együttműködést Kijevvel. Utóbbi kapcsán a fő érve – emlékeztet az orosz nyelvű oldal – az ukrán oktatási program, amely a nemzeti kisebbségek oktatását csak ukrán nyelven biztosítja.

A francia Le Point konzervatív heti hírmagazin cikkírója azon filozofálgat, hogy lehetséges-e az Unió törése, szakadása nélkül megvalósítani Orbán Viktor kormányfő ama törekvését, hogy a magyar vezetés a kereszténydemokratákat fokozatosan a bevándorlás elleni nacionalisták felé fordítsa. A január 25-i cikkben magát Orbánt is idézik: eszerint Magyarország célja az, hogy a migrációellenes erők többségbe kerüljenek az összes uniós intézményben. A május 26-án esedékes EP-választás ennek realitásával kapcsolatban adhat majd választ.

Breitbart amerikai konzervatív hír- és véleményportál február 1-jén kelt cikke kiemeli: a magyar kormány szigorú kritikát fogalmazott meg az Európai Unió és az Európai Szocialisták vezetésével szemben, miután a magyar fél szerint a tömeges migrációt támogató Soros-hálózat parancsait követik politikájuk során. A portál idézi például Kovács Zoltánt, a magyar kormányzat nemzetközi szóvivőjét arról, hogy a legutóbbi határozataival – amelyek az NGO-k számára rendelkezésre álló uniós finanszírozást megháromszoroznák, ezzel a Soros-terv hatodik pontját valódi tartalommal megtöltve, s amelyek az illegális migránsok befogadását is a jogállamiság feltételei közé sorolnák, s nyíltan szankcionálnák az illegális migrációval szembeszegülő országokat – átlépte a vörös vonalat az Európai Parlament.

Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg, azt erre a linkre kattintva érhetik el.