„Mondj igazat és betörik a fejed” helyett „mondj igazat és megválasztanak” – így lehetne röviden összefoglalni az elmúlt évtized geopolitikai fordulatának lényegét. A Brexit, Donald Trump megválasztása, Orbán Viktor háromszoros kétharmada, a V4-ek megerősödése, Ausztria és Olaszország politikai arculatának megváltozása, majd végül Bolsonaro brazil elnök megválasztása. A trend tagadhatatlan, az értelmezésével kapcsolatos vélemények már eléggé megoszlanak. 

Az ideológiai fogalmak tartalmi elemei az idő előrehaladtával megváltoznak. Ahogy a liberalizmus is teljesen mást jelentett Deák Ferenc idejében, mást a rendszerváltás idején mint antikommunista szellemi irányzat, és valami egészen mást jelent napjainkban, a semleges nemű mosdók és a gender ideológia zászlóhordozójaként. Hasonló változásokon ment keresztül a populizmus fogalma is. 


Mi a populizmus? 

Az eredeti értelmezés szerint egy olyan elitellenes ideológia, amely a felhatalmazás nélküli elitet szeretné kiszorítani a „népakarat” valódi megvalósulása érdekében. Köznapi értelemben a populizmus megvalósíthatatlan ígéretek és nagyotmondások halmaza. Ugyanakkor a manapság populistának mondott pártok mégsem azzal szereznek szavazatokat, hogy 14. és 15. havi nyugdíjat ígérnek, hanem azzal, hogy ki mernek mondani olyan társadalmat feszítő problémákat, amiket az elit már réges-rég nem mer, vagy nem akar.  



Ha valami túlcsordul, annak az ellentettje felértékelődik. Ez az élet minden területén megtapasztalható igazság. Így értékelődött fel a populista retorika is napjainkban, miközben a politikailag korrekt beszédmód Nyugaton korábban sosem látott mértékben tombol és radikalizálódik. Az amerikai egyetemeket ellepő „biztonságos terek” megjelenésétől kezdve a kánonba nem illő irodalom betiltásán keresztül egészen a német média sajátosan „demokratikus” működéséig. A balliberális véleménymonopólium tehát évtizedeken át keményen dolgozott és elképzelhetetlen összegeket fektetett abba, hogy végül a „duplagondolt” és az „újbeszédet” megvalósító politikailag korrekt beszédmódon keresztül szájkosarat rakhasson az egész nyugati civilizációra.



Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Trump és az alapvető igazság

A helyzet az, hogy tényleg egy olyan korban élünk, amikor az őrület annyira átszőtte a normalitást, hogy szinte már meg sem rántja az ember a vállát, ha olyat hall, hogy Amerikában a New York-i törvényhozás elfogad egy olyan Reproduktív Egészségügyi Törvényt, aminek értelmében az anyák egészen a születés pillanatáig abortálhatják gyermeküket. Ez szinte felfoghatatlan. Andrew M. Cuomo, New York állam kormányzója pedig – ahelyett, hogy elbujdosna szégyenében – a bejelentés kapcsán kijelenti, hogy szerinte ez a döntés a progresszív értékek történelmi győzelmét jelenti.


Évtizedeken át arról szólt a vita, hogy hány hónaptól tekinthető a magzat embernek. Ez azonban már a múlt, s mint oly sok minden, ez is átcsapott a totális szélsőségbe. Ez szinte felfoghatatlan, és ami még ennél is hátborzongatóbb, hogy a döntést követően gyakorlatilag egy abortusz-ünnepet rendeztek New Yorkban. Mi lesz a következő? Egy gyereket is „abortálhat” majd a szülő, ha úgy érzi, a gyermekáldás mégis megnehezítette az életét? Milyen alapon nevezhetnénk ezt a gondolatot túlzásnak, amikor ma már teljesen átlagos hírnek számít, ha egy 27 éves férfi azért pereli be a szüleit, mert a beleegyezése nélkül adtak neki életet? 



Ebbe az amorális posványba gyakorlatilag igazi atombombaként csapódott Donald Trump legutóbbi, évértékelő beszédében elhangzott abortuszellenes gondolata, amit a törvényhozásban kitörő tapsvihar fogadott. Trump úgy fogalmazott, „erősítsük meg újra azt az alapvető igazságot, amely szerint minden gyermek, akár megszületett, akár nem, Isten képmására teremtetett”. Persze a vágyvezérelt balliberális médiumok igyekeznek Trumpot más típusú atombombákkal összefüggésbe hozni, de valójában ezek azok a mondatok, amiktől igazán félnek.



Gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy a normalitás folytat élet-halál harcot a tébollyal. És az, hogy mára eljutottunk oda, populizmust jelent kimondani a legalapvetőbb igazságokat, mindent elmond arról a korról, amiben élünk.  



Pandora szelencéje

Azáltal, hogy nem nevezhetjük a dolgokat a nevükön, egyre távolabb kerülünk a körülöttünk lévő valóságtól. És amikor valaki ebben a helyzetben kimondja a józan paraszti ész által vallott igazságot, az felszabadítóan hat. A populizmus gyakorlatilag egy reakció a politikailag korrekt beszédmódra. Kimondani az igazat, függetlenül attól, hogy az sért-e érdekeket vagy érzékenységet. A polkorrekt beszédmód az érzékenység tiszteletben tartását tarja a középpontban, a populizmus pedig az igazságot. 



Kellettek válságok, globális feszültségek és kataklizmák, amik kérlelhetetlenül megkívánták a kendőzetlen igazság kimondását. Ilyen volt a 2008-as világgazdasági válság és ilyen a 2015 óta tartó migrációs krízis is. Ez utóbbi pedig egy olyan szemmel látható, kézzel fogható és tapintható probléma, amit már nem lehetett a polkorrekt nyelvvel sem leírni, sem kordában tartani. Egyszerűen eljárt az idő a liberális véleménymonopólium felett. Már nem rezonálnak úgy a nyugati társadalmak a jól bejáratott jelszavakra és direktívákra. 

A status quo pedig jól láthatólag nem képes újraértelmezni önmagát. Dühös, feszeng, igyekszik régi dicsfényét pénzzel és politikai zsarolással, mindenáron visszaszerezni. Ez azonban nem fog sikerülni, főleg a népakarat ellenében nem. Sok évtized szőnyeg alá seprését csak az igazság oldhatja fel. Pandora szelencéjét pedig a világ összes pénzével sem lehet újra bezárni.