„A zűrzavar és a káosz a tervezés kudarca, nem az információ velejárója.” (Edward Tufte)

Kész. Vége. Itt van az a pont, amikor azt kell mondanunk, hogy mindenféle próbálkozás, mindenféle olyan kísérlet, mely a konstruktív együtt dolgozást célozza meg, eleve kudarcra ítéltetett. Az egykor szebb (ha nem is szép) napokat látott ellenzékünk immáron nem a kormánynak, hanem a józan észnek üzent hadat.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Demó ellenzék

Demónak nevezzük azt a fajta próbaidőszakos használatot, amelynek során a leendő felhasználó megbizonyosodik a termék vagy szolgáltatás hasznosságáról. Például egy számítógépes szoftver esetében. Mi például teljes joggal nevezhettük eleddig demónak az ellenzéket. Ezt az egyre heterogénebb, egyre kaotikusabb elegyet, amely mára odáig mutálódott, hogy az optimális működés reményében szabad felhasználásúvá tette magát. Bárki beleírhatott a programnyelvébe. Sőt, a Windows alapú ellenzék közben fuzionált a Linux Jobbikkal is. És senkit nem zavart a kompatibilitási összeférhetetlenség.

Ez a demó ellenzék pediglen ellene ment mindennek, ami „demo”. Például a demo-kráciának, vagy a demo-gráfiának. Mert ahogyan képtelen volt felfogni 2010-től egészen napjainkig, hogy mit jelent a kétharmad adta választói felhatalmazás, sőt azt állítja róla, hogy autokrácia, úgy képtelen az új hétpontos családvédelmi akciótervet is értelmezni. Sőt, nem is akarja. Nincs rá ideje. Ugyanis az értelmezés helyett rögtön a félreértelmezéssel kezdte, s ebbe bizony minden szabad agyi kapacitására szüksége volt.


Diktatúra és kihalás

„Mit kíván a Magyar Nemzet?”. Ha ezt a halhatatlanná vált 1848-as kérdést ma feltennénk a kormányoldal ellentettjeinek, olyan abszurd választ kapnánk, ami felülmúlná a Monty Python valaha volt legszatirikusabb mondatait is. Az orbántakarodjok erre a komplexitásában is egyszerű kérdésre a következő választ adnák: Szűnjön meg az orbáni diktatúra, vegye át a kormányzást az ellenzék, és haljon ki a magyarság!  

Az egész történés – az utcai és parlamenti performanszok, a tévés bohóckodások, az EP-s szavazások – már-már arra enged következtetni, hogy ez az ostoba, szélfútta csoportosulás a nemzet-, vallás-, család- és haladásellenes eszméket nyíltan vagy sub rosa kimondva már csak egy újabb konjunktúra válságban reménykedik. Ennek segítségével aztán még jobban felszíthatná a legújabb kori proletárforradalom parazsát. Mindezt pedig teljesen cél nélkül.

Ezek a káosz fiai ugyanis semmitől nem ódzkodnak jobban, mint a kormányzástól. Nyerni persze szeretnének. Az ezzel járó pozitív hozadékok is kellenének nekik. Ám tisztában vannak azzal, hogy képtelenek lennének felállítani egy teljes, 450-500 fős adminisztrációt. Már csak azért is, mert ez a hét-nyolc fejből összerakott hüdra képtelen lenne házon belül megoldani egy kormányzásképes koalíciót.


Mi jöhet még?

2019. február 18-án reggel 8 órakor írom e sorokat. Nem tudom, hogy a szerkesztési átfutási idő mikor engedi publikálni. Azt azonban tudom, hogy ma délután megkezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ellenzék pedig jó előre bejelentette, hogy látványos, esetenként botrányos jelenetekkel készül. A szakértők egybehangzó véleménye szerint már a legutóbbi cselekedetük is túlment az obstrukción. S félő, hogy a fokozás elvét követendő, még nagyobb őrültséget terveznek.

Nem szégyellem bevallani: félek megnézni a nyitóülést. Az a fajta szekunder szégyenérzet, ami ezeknek a provokációknak a láttán elfog engem, nem küzdhető már le csupán annyival, hogy hát ellenzék, ez a dolguk. Mert igazából nem ez a dolguk. Ez csak egy sunyi, áldemokratikus belemagyarázás, amivel jól ki lehet váltani a valódi ellenzéki munkát. Mert a valódi ellenzéki munka az lenne, hogy a kormány javaslatait ezerszeres szűrőn átengedve, azt javítva, ahhoz hozzátéve, vagy abból elvéve, valódi fékekként és igazi ellensúlyokként alakítsák a demokráciát.

***

Ehelyett valószínűleg újra azt kell majd néznem, ahogyan ezek a nemzetrontó elemek, ezek a demokrácia- és demográfiaellenes, magyarságunk kipusztulásán ügyködő alakok a drága öltönyeikben és kosztümjeikben, milliós fizetésük védernyőjébe burkolódzva dobálják hazugságaikat a kormányra. Jelmondatuk pedig ez is lehet akár: „Győzzön az ellenzék! Vesszen a magyar!”

Mindeközben a kormány csendben teszi a dolgát. Jelszava pedig: Demokrácia és demográfia!