Újra és újra – ezúttal éppen a Néppárt körüli anomáliák miatt – felmerül a hazai közéletben, hogy „kis ország” vagyunk, és az ilyen jelentéktelen, alsóbbrendű nációk ne ugráljanak. 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Már Kovács Laci bácsi megmondta a frankót, hogy „Tanuljunk meg kicsinek lenni”, de ezt azóta se magukon gyakorolják, mert speciel öntudatuk az van. 

Berend T. Iván, aki az állampárti időkben az MTA elnöke és MSZMP KB tagja volt, Kaliforniából nyilatkozta e-mailben a 24.hu-nak: „A kicsi és közepesen fejlett Magyarország nem játszhat vezető, fontos szerepet, nem diktálhat politikát Európának.”

A kis ország (itt most elsősorban lélekszámról beszélünk) persze relatív fogalom. Kínához képest még az USA is csöppnyinek számít. A XV. században a 3,5-4 milliós Magyarország európai nagyhatalomnak minősült; Angliának 2,6, Hollandiának 0,95, Lengyelországnak 2,5 millió lakosa volt akkoriban. (Forrás: Száray: Történelem 10 tk. 101. old.)

Az is igaz, hogy New Yorknak, Tokiónak (az „agglomerációval” együtt) önmagában van annyi lakosa, mint hazánknak, Texasnak meg közel háromszor annyi, de úgyis nézhetjük, hogy Szlovéniában vagy Lettországban összesen egy Budapestnyi ember él, Észtországban még ennél is kevesebb. 

Az Európai Unióban Magyarország éppen a középmezőnyben foglal helyet, Portugáliával, Csehországgal, Svédországgal egy szinten, jócskán megelőzve Dániát, Finnországot, Litvániát, Szlovákiát, nem is beszélve olyan törpékről, mint Málta vagy Ciprus. De az EU-n kívül is vannak nálunk kisebbek (pl. Svájc), akiknek hazai sajtója aligha emlegeti lépten-nyomon önnön kicsinységét. Vajon mondaná-e valaki a 9 milliós Izrael miniszterelnökének, amikor nagyhatalmak vagy nemzetközi szervezetek vezetőivel tárgyal, hogy egy ekkorka ország ne diktáljon feltételeket?

Az amerikai szenátusba minden állam 2-2 főt delegálhat, és nem hiszem, hogy rászólnának a New Hampshire-i szenátorra, amikor emberkedik, hogy az ilyen apró államoknak kuss a neve. Ezzel a mentalitással Horvátország, Bulgária vagy éppenséggel Ausztria politikusai soha nem emelhetnék fel a szavukat az EU-ban, mert ugye kis országnak ne legyenek ötletei. 

Az meg végképp érthetetlen, hogy egy alig hatszázezres állam delegálja az Európai Bizottság elnökét. Vajon szólt már valaki Junckernek, hogy a magyar miniszterelnök az övénél tizenhatszor népesebb országot képvisel?