Az Európai Néppárt szerdán rendkívüli ülést tartott annak apropóján, hogy tagpártjainak egyhatoda a Fidesz kizárását kezdeményezte az EPP köreiből. A vita eredményeképp végül a magyar kormánypárt önként függesztette fel néppárti tagságát. 

Joseph Daul és Manfred Weber. Fotó: MTI/EPA

Az ügy végére a májusi EP-választások után kerülhet pont, addig bármilyen lehetőség adott. A jelenlegi diskurzusnak azonban nem lehet túl nagy hozadéka a Néppárt számára – Weberék utóbbi időben tanúsított magatartása ugyanis hosszú távon akarva-akaratlanul a baloldal malmára hajtja a vizet.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, a Fidesz alelnöke már a vitát megelőzően előrebocsátotta: a párt nemcsak abban az esetben távozik az Európai Néppártból, ha kizárják, hanem akkor is kilépnek, ha az EPP-tagság a felfüggesztés mellett dönt. A Fidesz tehát sikerként könyvelheti el, hogy előbb lépett, és önszántából döntött úgy, hogy jelen helyzetben felfüggeszti tagságát a Néppártban. 

Az EPP vezetői azonban kissé másképp kommunikálták az eseményeket, mint amit a valóság mutat. Olyan kontextusban beszéltek az eredményekről, mintha ők hozták volna meg a felfüggesztésről szóló döntést – holott épp ellenkezőleg, egyenesen megfutamodtak a határozott fellépéstől. Utólag ugyanis kiderült, hogy Orbán Viktor zsebében már ott lapult a kilépésről szóló, aláírással ellátott nyilatkozat, ezt megtudván pedig inkább megváltoztatták az ülésen szavazásra bocsátott javaslatot, csak hogy elkerüljék a Fidesz ezirányú, visszafordíthatatlan lépését.

A felfüggesztést követően megkezdte tevékenységét az úgynevezett Bölcsek tanácsa, amelynek tagjai májusig fogják vizsgálni a magyarországi helyzetet, végül pedig jelentést készítenek a hazai politikai állapotokról és a Fidesz tevékenységéről. A magyar kormánypárt is felállít egy háromtagú tanácsot, amely rendszeresen egyeztetni fog a néppártiakkal. A „bölcsek” végül összegezik tapasztalataikat, és az európai parlamenti választások után végső döntés születik arról, hogy megy-e a Fidesz, vagy marad.

A háttérben persze nem pusztán Manfred Weber széplelkűsége és maroknyi nevenincs áljobboldali kispárt vérszegény felháborodása áll. Az európai baloldali körök igyekeznek minél nagyobb befolyást szerezni a Néppártban – egyértelmű célkitűzésük, hogy szellemi elődeik 1940-es évekbeli magyarországi tevékenységéhez hasonlóan egyfajta posztmodern szalámitaktikát alkalmazzanak. Ezáltal eltávolítanák az EPP-ből az olyan zavaró elemeket, akik gátolják a teljes balra tolódást; végül pedig magukévá tennék az értékeit vesztett, megalázkodó, mindenben a liberálisok kegyeit kereső Európai Néppárt egészét.

A helyzet azonban abban áll, hogy azok a baloldal felé szolgalelkűen viszonyuló konzervatívok, akik szüntelenül lesik a haladó politikum és értelmiség dicsérő szavait, valójában egy olyan közegnek akarnak megfelelni, amely őket soha nem fogadja be. A ma már csak névleg kereszténydemokrata politikusok, akik Orbán ellen agitálnak, csupán hasznos hülyék a balliberálisoknak. Borzasztó naivitás azt gondolni, hogy megbecsült politikai aktorok lennének a túloldal számára. Addig fontosak csupán, amíg használatban vannak – ám amint már nem szolgálják a bevándorláspártiak aktuális érdekeit, eldobják őket, mint egy sörösdobozt. 

A Fidesz kiebrudalásával egyébként is csak veszíthet a Néppárt, hiszen az azzal meginduló dominóhatás további kilépéseket vonna maga után. Egy ilyen elgyengült, a CDU/CSU-n kívül pusztán néhány skandináv bevándorláspárti törpeformációból álló Néppárt végül biztosan alulmaradna az európai parlamenti választásokon, és ez esetben Timmermans és az Európai Szocialisták nevetnének a végén.

Ha a Fidesz végül a szövevényes hercehurca végén marad, minimális esélyt látván arra, hogy változást idézzen elő az EPP berkein belül, van kikre támaszkodnia egy esetleges építkezésben: a szlovén Janez Janša pártja, Berlusconiék Forza Italiája és Sarkozy formációja olyan szövetségesek, akikkel érdemes együttműködni annak érdekében, hogy a Néppárt visszataláljon eredeti értékeihez. Ám ha olybá tűnik, hogy a kohli örökséget végképp felváltotta a neoliberalizmus, nincs értelme megvárni a megalázó kompromisszumkényszerek rendszeressé válását. Egy esetleges kilépéssel nem történne eget rengető tragédia. Lehet másfelé is tekinteni – Strache, Kaczyński és Salvini már az együttműködés előszobájában várakoznak. Egy új szövetség létrehozása pedig igenis járható út.