Nevezett személy természetesen érdektelen, tetszőlegesen behelyettesíthető bármelyik magyarellenes ballib gyűlölködővel. A jelenség a lényeg. Az, hogy ezek mindig, minden helyzetben magyar kudarcért szorítanak zihálva, hogy azután gúnyos cinizmussal, téves önképükből fakadó hamis önigazolással élvezkedhessenek: „na ugye!”

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Nevezett érdektelen személy a magyar futballválogatottról szólva ezt esszenciálisan foglalta össze az ATV korábbi kihallgatótisztje, Kálmán Olga műsorában 2015 őszén: „ha kikapunk, mindig azzal vigasztalom magamat, hogy Orbán Viktornak szereztünk egy rossz napot.” A műsorvezető kérdésére, miszerint ez boldoggá teszi-e, igennel felelt.

Hát most boldogtalan a nevezett személy és a többi meg nem nevezett, de éles kontúrokkal körülírható. A Marco Rossi szövetségi kapitány vezette magyar csapat ugyanis a szerencsétlen kezdést követően megrázta magát, és a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának második mérkőzésén ragyogó játékkal, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a világsztárokkal, többek között az aranylabdás Luka Modrić-tyal felálló világbajnoki ezüstérmes Horvátország nemzeti tizenegyét.

MEGKORONÁZTUK! 🇭🇺

Gepostet von Carpathian Brigade '09 am Sonntag, 24. März 2019

A magyar válogatott szervezett szurkolói közössége, a Carpathian Brigade által lélegzetelállító élőképen bemutatott Szent Korona ereje ismét megnyilvánult, a magyar hit, akarat, elszántság, szív diadalmaskodott vasárnap este a Ferencváros stadionjában. A magyarok büszkék és boldogok, nevezett és a nevezettek orra ezért földig lóg. Így van jól.

Sok szomorú vasárnapot és keserves hétköznapot kívánunk nekik!