Rákként terjed az Iszlám Állam az Európa felé tartó menekültek között, állítja Philip Breedlove. A NATO európai erőinek főparancsnoka azonban láthatóan nem kizárólag Európa biztonsága miatt aggódik. A migránsáradatért ugyanis egy logikai csavarral Moszkvát teszi felelőssé, dacára annak, hogy a migránsok az orosz légierő bombázásai előtt is özönlöttek Európába.

Meglepő kijelentéseket tett Philip Breed­love néhány napja az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt. A tábornok nemcsak hogy elismerte, a menekültek közé terroristák is beférkőzhettek, hanem egyenesen azt állította, rákként terjed az Iszlám Állam az Európa felé tartó menekültek között, a hatalmas tömegbe nap mint nap szivárognak be a terroristák. A tábornok a nyugati döntéshozóktól szokatlan nyíltsággal beszélt a menekültek közé beépülő dzsihadisták okozta veszélyről. Ahogy azt már korábban is kijelentette, az Iszlám Állam előnyére tudja fordítani a menekültválságot, és harcosokat juttat Európa területére, amire a véres párizsi események is felhívták a figyelmet.

Breedlove tábornok nem érte be ennyivel, az események felelősét is megnevezte. Véleménye szerint ugyanis a szíriai orosz beavatkozás okozza az európai menekültválságot, méghozzá előre megfontolt szándékkal. Elmélete szerint az orosz és szíriai kormányzat fegyverként használja fel a menekülteket azzal a céllal, hogy destabilizálja a kontinens országait. Ennek tükrében az orosz bombázások célja nem más, mint hogy megfélemlítse a lakosságot, így egyre nagyobb tömegek indulnak útnak a biztonságosabb Európa felé. Gyanúját azzal támasztja alá, hogy a légitámadások során az orosz erők kazettás bombákat is alkalmaznak, amelyeknek szerinte nincsen tényleges katonai hasznuk, a civileket viszont terrorizálják. Breedlove ráadásul úgy véli, az orosz beavatkozás előtt valódi menekültáradat érkezett a kontinensre, mára azonban „bűnözők, terroristák és idegen harcosok” jutnak át a migránsokkal együtt a határokon.

A NATO-főparancsnok által elmondottak már első ránézésre is több helyen sántítanak. Ahogy arra a hivatalos orosz válasz is rámutatott, az orosz légierő 2015 szeptember 30-án indította első hadműveletét Szíria fölött, akkor, amikor már a tetőfokán volt a migrációs krízis, az pedig erősen vitatható, hogy a jelzett időpont után útnak induló migránsok kizárólag az orosz beavatkozás miatt döntöttek volna otthonuk elhagyása mellett. Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőivel tartott moszkvai tanácskozáson azt mondta, több térség, elsősorban a Közel-Kelet ingataggá vált, ez a menekültkrízis valódi oka.

Az amerikai tábornok elfeledkezett arról is, hogy a menekültek jelentős része nem Szíriából érkezik, Iránban, Afganisztánban és Irakban pedig nem bombáz az orosz légierő, illetve figyelmen kívül hagyta, hogy a szakértők már közel egy éve a migránsválság súlyosbodását jósolják. De az sem valószínű, hogy az orosz beavatkozás nélkül lényegesen kevesebb szír lenne a bevándorlók soraiban, ugyanis a légicsapások következtében ismét Aszad mellé állt a hadiszerencse. A kormányerők így meg tudják akadályozni, hogy az Iszlám Állam vagy más terrorszervezetek foglalják el egész Szíriát.

A bizottság előtt Breedlove azzal is borzolta a kedélyeket, hogy kijelentette, főparancsnoksága „nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal ahhoz, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb orosz politika miatt kialakuló kihívásokkal”. A tábornok egyébként nem sokkal korábban Brüsszelben részt vett a NATO-külügyminiszterek kétnapos tanácskozásán, ám a belga fővárosban korántsem nyilatkozott ilyen radikálisan a menekültáradattal érkező terrorveszélyről. Oroszországgal kapcsolatos elméletét is megtartotta a hazai közönségnek, ahol valószínűleg további mondanivalója számára készítette elő a terepet. Beszélt ugyanis arról, hogy fontos lenne a katonai költségvetés kibővítése, az extra pénzből bővíteni lehetne az Európában állomásozó amerikai csapatok létszámát, de jutna olyan, katonai szempontból kiemelten fontos kelet-európai beruházásokra is, mint a vasutak, kikötők és repülőterek fejlesztése.

Philip Breedlove tábornoknak 2013-as hivatalba lépése óta korántsem ez az első oroszellenes megnyilvánulása. Többször is figyelmeztette például a francia kormányt, hogy nem lenne bölcs lépés Mistral osztályú partraszállítást támogató hajókat szállítani Oroszországnak, az ukrán konfliktussal kapcsolatban pedig folyamatosan húzta a vészharangot egy komolyabb beavatkozás érdekében.

A meghallgatáson a bizottság elnöke, John McCain is megszólalt, azt vetve Moszkva szemére, hogy a tűzszünet dacára is folytatja szíriai csoportok ellen a bombatámadásokat. A republikánus szenátor úgy fogalmazott, „ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai úgynevezett tűzszünetnek már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék az Aszad-rezsimet”. A szenátor, aki Putyin Oroszországát következetesen Amerika ellenségének tartja, szintén évek óta bírálja az orosz kormányt, ráadásul néhány hete kijelentette, „Putyin orosz elnöknek nem áll érdekében a partnerség a Nyugattal, és a menekültválságot fegyverként használja, hogy megossza a transzatlanti szövetséget és aláássa az „európai projektet”. Hogy ez mi volna, azt nem fejtette ki, de az világos, hogy álláspontja láthatóan egybecseng az amerikai tábornok véleményével.

Kovács Dániel