A kormánypárt előtt a legnagyobb kihívás, hogy ne váljon saját maga ellenségévé – mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás a kormány kétéves munkájáról, az egymással viaskodó baloldalról, valamint Schiffer András távozásának okairól is beszélt a Demokratának.

– Félidejéhez érkezett az Orbán-kormány. Miként értékeli az elmúlt két évet?

– Három szempontból érdemes vizsgálni az adott időszakot. Egyrészt fontos megnéznünk, hogy sikerült-e időarányosan megvalósítani azok a célokat, amelyeket a kormány kitűzött maga elé. A másik, hogy mennyire tudott megfelelni a választók várakozásainak. Harmadsorban pedig, és véleményem szerint ez a legfontosabb, hogy a kétéves kormányzás során sikerült-e a kormánynak a saját, illetve az ország mozgásterét bővíteni.


– Nézzük az elsőt! Megvalósult-e, amit két évvel ezelőtt a kormánypártok elterveztek?

– Időarányosan jó áll a kormány. A kabinet első körben a makrogazdasági számok rendbetételére fókuszált, az eredményeket ma már a különböző nemzetközi szervezetek is elismerik. Ahogy a családpolitikában is számos olyan intézkedésre került sor, ami a családok életét megkönnyítette. A biztonság tekintetében pedig a magyar kormány nemcsak elsőnek ismerte fel a tömeges migráció okozta problémát, hanem bátorsága is volt megtenni a szükséges lépéseket, és nagyjából bebizonyította, hogy az egyedüli járható út az, amit képvisel.


– És mit szól mindehhez az átlag magyar választó?

– Általánosságban elmondható, hogy kicsivel a félidő után a legalacsonyabb egy kormánypárt támogatottsága. Ha viszont összehasonlítjuk a Fidesz támogatottságát az előző négy év felénél mért adatokéval, azt látjuk, hogy támogatottságuk most jóval magasabban van. Alapvetően tehát a választók elégedettek az iránnyal.


– Ha már irányvonal. Szűkült vagy bővült ön szerint Magyarország mozgástere az elmúlt két évben?

– Szerintem erről beszélünk a legkevesebbet, noha itt teljesít a legjobban a kormány. Az elmúlt hat évet nézve a kabinet folyamatosan bővíteni tudta az ország mozgásterét, megszabadult az IMF-hiteltől, hazai finanszírozásúvá tette az államadósság nagy részét, ma már nem függünk a külföldi spekulánsoktól. Sikerült leszorítani a jegybanki kamatokat is, magyarán nem kell annyit adósságszolgálatra költeni, ráadásul kevésbé vagyunk kiszolgáltatva multinacionális cégeknek, és a határainkat is meg tudjuk védeni. Magyarország egy külpolitikai defenzívából ment át külpolitikai offenzívába. Külföldi szakértők szerint ma Orbán Viktor és a magyar kormány jóval nagyobb befolyással bír Európában, mint azt az ország méretéből gondolnánk.


– Az ellenzék viszont romokban hever. Elkényelmesedhet-e ilyen helyzetben egy kormánypárt?

– Kétségtelen, hogy ennyi idő után az egyik legnagyobb kihívást a saját tábor kohéziójának a megtartása jelenti. Ma azt látjuk, hogy a legerősebb politikai közösséget a Fidesz alkotja. A fal viszont néha megreped, ami persze a sokéves kormányzás során törvényszerű. A Fidesz előtt most a legfontosabb és a legnagyobb feladat, hogy ne váljon saját maga ellenségévé, és sikerüljön a táboron belül meglévő természetes politikai ellentéteket csillapítani. Egy vezető politikai pártnak mindig ügyelnie kell arra, hogy önmérsékletet gyakoroljon, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ne lehetne kemény és határozott bizonyos kérdésekben.


– Utóbbiakból feltűnően híján volt a baloldal a legutóbbi dunaújvárosi időközi választáson, ahol a Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyert, miközben az MSZP és a Demokratikus Koalíció egymással voltak elfoglalva. Milyen következtetéseket lehet levonni a választás végeredményéből?

– A jelenlegi országos politikai helyzetet kiválóan reprezentálják a dunaújvárosi választási eredmények, ahol egy mondanivaló nélküli, szétesett, egymással viaskodó baloldal, a saját szerepét és támogatottságát túlértékelő Jobbik és a politikai erőteret uraló kormánypárt küzdött meg egymással, borítékolható eredménnyel. Egy időközi választás eredményéből ugyanakkor nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az látható, hogy a tavalyi ellenzéki menetelés megtört, és az elmúlt két-három önkormányzati-időközi választáson a Fidesz nemcsak a pozícióit tudta megőrizni, hanem vissza is tudott szerezni városokat. Itt van például Abádszalók, ahol megtört a jobbikos lendület, és a fideszes Balogh Gyulát elsöprő többséggel választották polgármesterré.


– Nagy lendületre lenne szüksége a szocialistáknak is. Az MSZP június 25-én tartja tisztújító kongresszusát. A szocialista pártot megerősíteni képtelen pártvezetőben ön szerint látnak még perspektívát a küldöttek?

– Úgy látom, nagy a nyomás, hogy Tóbiás Józsefet eltávolítsák az elnökség éléről. Egy vezetőcsere az MSZP problémáit azonban nem oldja meg. Szanyi Tibor, Molnár Gyula, Harangozó Tamás nem igazán húzónevek. Ettől a csapattól, nem igazán látunk majd értékelhető teljesítményt.


– Mi a helyzet a Jobbikkal? A párt a „cukiságkampány” után most a néppártosodás szlogenjével próbálkozik. Ehhez képest az egyik alelnökük fogta a sátorfáját, és távozott az Országgyűlésből…

– Az, hogy Novák Előd lemondott a parlamenti mandátumáról, egy hatalmi leszámolás utolsó mozzanatának tekinthető. Meglepő volt Novák Előd gyengesége, akadt ugyanis egy húszszázalékos tábor, amelyik a volt alelnökkel tartott volna, ha ő viszi tovább a zászlót. A Jobbik ma nagyon komoly identitásválsággal néz szembe. A néppártosodás szlogenje valójában egy ideológiai kiüresedést jelent. Én ma nem értem, mire vonatkozik a Jobbik, azaz Vona Gábor pártelnök egyetlen üzenete, hogy ő olyan tulajdonképpen, mint a Fidesz, csak jobb. De komoly törésvonal van a párton belül is. A párt radikálisai szerint a Jobbik identitásvesztése érdektelenségbe taszítja a pártot, ezzel pedig elveszíti azt a báját, aminek az elmúlt években az átlagosan tizenöt százalékos támogatottságukat köszönhették. Kevésbé lepődnék meg tehát, ha a párt radikálisai az elkövetkezendő időkben kifelé kacsintgatnának a Jobbikból, megfelelő alternatívát keresve maguknak. A másik fontos tény, hogy – és ezt Vona Gábor nyíltan ki is mondja – a Jobbik semmi más, mint a hatalom megszerzésére szerveződött párt. Szerintük mindenáron kormányra kell kerülni, ami minden politikai cselekedetüket legitimálja, csakhogy a választókat nem ez érdekli. A Jobbiknak alig van egy éve, hogy lényegi emelkedést mutasson a pártok népszerűségi ranglistáján, különben Vona Gábornak komoly válsággal kell szembenéznie a pártján belül.


– Akad egy másik ellenzéki párt is, ahol nagy dolgok történtek az elmúlt hetekben: lemondott pártelnöki tisztségéről Schiffer András, az LMP vezetője. Most akkor mégsem lehet más a politika?

– A történetben nem a pártelnök személye az érdekes, hanem inkább az, hogy mi történik a háttérben. Egyébként, úgy látom, ugyanaz, mint 2012-ben, amikor az LMP-t megpróbálták bekényszeríteni a baloldali pártszövetségbe. Akkor a pártelnök makacsságán és szerencséjén múlott, hogy ez nem sikerült. Most, hogy a parlamenti ciklus felénél tartunk, ismét elindult az integrációs törekvés a baloldalon. Schiffer Andrásnak valószínűleg nem volt kedve megvívni egy a 2012-eshez hasonló küzdelmet, de akár az is megtörténhetett, hogy megüzenték neki, hogy jobb lesz, ha félreáll.


– Kik?

– Árulkodó egy az interjújában említett félmondat, mely szerint Magyarországon hatalmas geopolitikai érdekek ütköznek. El tudom képzelni, hogy a baloldalnak diktáló érdekek nyomásának már nem tudott és nem is akart ellenállni a pártelnök. Mindezek után úgy gondolom, a pártot valamilyen formában gyorsan be fogják tolni egy baloldali összefogásba. Ennek látható jele a Párbeszéd Magyarországért és az LMP Schiffer András lemondása utáni közeledése. Úgy látom, ma az LMP-nek nincs meg a politikai állóképessége, hogy a függetlenségét megőrizze. Parlamenti képviselői politikai túlélésüket, a saját mandátumuk biztosítását egy közös listán való indulással látják megvalósíthatónak, megcáfolva ezzel Schiffer András azon álmát, miszerint lehet más a politika.

Takó Szabolcs