Jelenlegi hely

Egymás karjaiban


Fotó: MTI

Készüljünk fel a legrosszabbra. Két év múlva kiénekelhetik a sajtot a szánkból, ha nem figyelünk és azzal áltatjuk magunkat, hogy nem fognak össze. Mert összefognak. Legalábbis sokkal nagyobb az esélye a nagykoalíciónak, mint annak, hogy haragszomrádot játszanak és külön mérettetik meg magukat.

„A teljes parlamenti ellenzék a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit jobban teljesít, mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel könnyedén kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben. Ehhez az kell, hogy Zagyva György Gyula és Gyurcsány Ferenc is egy hajóban evezzen egy ideig. Egy ilyen koalíció nyilván elképzelhetetlen lenne, erről nem is érdemes beszélni. Elég megállapodni abban egy alkotmánykorrekciós szövetség tagjaiként, hogyan állítjuk helyre a versengő pártrendszer feltételeit… Ez a szövetség addig áll fenn, amíg kigyomlálja a demokratikus versengés akadályait. Ehhez bőven elég egy hónap. Ha jól elő vannak készítve, könnyen végig lehet vezetni ezeket a kétharmados törvényeket. És amint meg van teremtve a fair rendszer, fel lehet oszlatni az Országgyűlést és újból starthoz lehet állni, immár sportszerű keretek között. Az új kormány keze pedig nem lesz megkötve.”

Ez a forgatókönyv.

Karácsony Gergely 2011 nyarán sebészi pontossággal felvázolta, mi a jelenlegi ellenzék egyetlen esélye. Öt évig szerencsétlenkedtek, próbálkoztak külön-külön, de miután matekoztak egy kicsit, rájöttek, hogy egyedül nem megy. A tét: a lét. Ha a Jobbik, az MSZP, a DK, az Együtt-PM és az LMP nem fog össze, mindannyian mennek a süllyesztőbe. Három-négy ciklust a hatalom nélküli politikai térben egyetlen párt, egyetlen mozgalom sem bír ki. Ráadásul olyan politikusokról beszélünk, akiknek – szemben Orbán Viktorral – semmilyen víziójuk nincsen, szó szerint semmiben sem hisznek, csak a zsákmányt lesik. Vona, Gyurcsány, Tóbiás közönséges hatalomtechnikusok. Csak és kizárólag Orbán Viktorhoz képest léteznek, helyi értékük nincs, soha nem is volt.

Amikor baráti körben mondogatni kezdtem, hogy lesz ellenzéki összefogás 2018-ban, először úgy néztek rám, ahogyan holdkórosokra szokás. Az emberek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak a cikormányos mondatoknak, a meghirdetett pártprogramoknak, az ideológiai elköteleződésnek. Pedig a mondatok holnap mást jelentenek, mint ma, a pártprogramok csak a pillanatnak szólnak, az ideológiát pedig ki lehet hajítani, mint a rongyot.

Ha egy olyan opportunista politikus, mint Vona, aki eddig valamennyi szövetségesét és barátját elárulta, a hatalom közelébe kerül, habozás nélkül összefog bárkivel, csak hogy célba jusson. A többit ugyanilyen anyagból gyúrták. Ha kell, habozás nélkül megtagadják önmagukat is egy-egy bársonyszékért, és persze sok, nagyon sok pénzért. Arról nem is beszélve, hogy akadnak olyan helyzetek, amikor a kormányképességhez társat kell keresni. A Fidesz 1998-ban a kisgazdákkal kötött koalíciót, másképp Horn Gyula alakított volna kormányt. Ahhoz, hogy a saját programját képviselhesse egy politikai párt, olykor váratlan kompromisszumokra is szüksége van. Az élvonalbeli politikusok mögött ott áll az éhes klientúra, olyan emberek, akik nagyrészt azért politizálnak, hogy különféle előnyökhöz jussanak. Hosszú-hosszú évekig a partvonalon kívül álldogáltak, várták, hogy végre ők következzenek. És amikor felcsillan a lehetőség, amikor végre megkaparinthatják, amiért az egészet elkezdték, akkor rájuk pirítana Vona, Gyurcsány és Tóbiás, hogy állj, erről szó sem lehet? Aligha valószínű. Éppen az a logikus, hogy a folyamat élére állnak, és mindent megtesznek azért, hogy hatalomhoz, pénzhez, befolyáshoz jussanak.

Gondolkodjunk logikusan. És nézzük a szaporodó jeleket. Először Gyurcsány bedobja, hogy a Jobbikkal együtt lehetne működni. Aztán Haraszti Miklós megismétli az ajánlatot, sőt bővebben is kifejti. Már senki nem pisszegi le őket, mint pár éve Karácsonyt Gergelyt. Molnár Gyula azzal kampányol pártjában, hogy ha megválasztják, nyitni fog Gyurcsány irányába. Időközben a Jobbik felfedezi, hogy néppárt, és egy percig sem volt náci. Vona kiszórja a makacs, önfejű, engedetlen társakat maga mellől. Néhány nappal a Jobbik kongresszusa után pedig lemond Schiffer András, aki mind ez idáig sikerrel megőrizte pártját az elköteleződéstől. És búcsúzóul, csak úgy mellékesen, két figyelemre méltó gondolatot ejt el.

Csak nagyon kevesen figyeltek fel az alábbiakra, amelyeknél fontosabb politikai jelzés az utóbbi időben nem hangzott el Magyarországon: „Soha egy olyan ciklus nem volt, amikor a geopolitikai viszonyok olyan erősséggel jöttek be a magyar nyilvánosságba, mint most, és a migrációs válság csak egy tétel ebben. Irdatlan erők ütközőpontjában áll Magyarország, és az országon belül több tűz között kell talpon maradnia az LMP-nek.”

Schiffernek nem sikerült. Pártja védtelenné vált, és könnyen betagozódhat a nagy összefogásba. Karácsony Gergely forgatókönyve életre kél. 2018-ban összenőhet, ami eredendően talán nem tartozott össze, de aztán mégis egymás karjába dőltek jeges rémületükben, hogy folytatódik a Fidesz országlása.

Barátaim azzal hűtenek le, hogy sem a baloldali szavazók, sem a Jobbik hívei nem akarják a kényszerkoalíciót. Persze, hogy nem akarják. Csakhogy az érintett pártvezetők ezt is be fogják adni nekik, ahogyan már eddig is mindent lenyomtak a torkukon. Kiállnak a nyilvánosság elé, és rámutatnak Orbán Viktorra, akit a jobbikosok pontosan úgy gyűlölnek, mint a baloldaliak. Rámutatnak, és azt mondják, miatta van az egész. Hogy a szörnyű zsarnokságot megtörjék, összefogtak, de ez persze csak a választási győzelemig szól, utána megosztoznak a hatalmon. Kétharmaddal kell győzniük, mert csak így nullázhatják le a Fidesz-korszak valamennyi eredményét. Kiállnak, rámutatnak Orbánra, és némi morgolódás után a választóik elfogadják az új helyzetet. Ebben biztosak lehetünk.

Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor nemzeti tragédia elé nézünk. Mert a polgári oldal soha nem fogadná el a puccsot. A Békemenet a Kossuth tértől Békéscsabáig kígyózna, állandósulnának az utcai jelenetek, aztán ahogyan lenni szokott, elcsattan az első pofon, és onnan nincs megállás. Magyarországon polgárháború törne ki, és a salak, a csatorna elöntené az egész közéletet. Egy pillanat alatt felszínre törne mindaz, amit csak a polgári kormányzás képes leszorítani, a helyén kezelni.

Erre mondják azt a barátaim, hogy rémeket látok. Őszintén kívánom, hogy ne legyen igazam. Mindenesetre az országban már többtucatnyi önkormányzatban, fű alatt vagy teljesen nyíltan, együttműködik a Jobbik és a baloldal. Ugyanakkor a Fidesz és a Jobbik nem működik együtt. Akkor ki keresi kinek a társaságát? Ki lát rémeket?

Földi László nemzetbiztonsági szakértővel, egykori hírszerzővel beszélgettem a minap. Azt mondta, hogy világösszeesküvés, persze, nem létezik, pusztán arról van szó, hogy aki a tűz közelében van, akihez több információ jut el, gyorsabban reagál. Azok pedig, akik lemaradnak, a saját nézőpontjukból úgy látják, mintha mindent előre lejátszottak volna, és szabályos forgatókönyv szerint alakultak az események.

A körvonalazódó ellenzéki összefogás résztvevői éppen ilyen összesküvők. Elegendő csak Vona, Gyurcsány és a többiek lépéseit elemezni, gondolkodni egy kicsit, és rögtön rájövünk, hogy az események egymásból következnek. Ők már tudnak valamit, a tűz közelében vannak. Tervszerű és tudatos a cselekvésük, nem rögtönöznek. Keresik egymást. Az összeesküvés zajlik, csak éppen nem mindenki látja. Még ha nincs is forgatókönyve az eseményeknek, Brüsszelben és Washingtonban nyilván kitörő örömmel fogadnák a technikai koalíciót, amely megszabadítja őket az egyre több fejtörést okozó Fidesz-kormánytól.

Szentesi Zöldi László