A korábban lesajnált, unortodoxnak mondott magyar intézkedések meghozták az eredményt. Európa szégyenpadjáról visszakerültünk az európai élmezőnybe – mondta a Demokratának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


– Mozgalmas lett a magyar külpolitika. Az utóbbi hetekben úgy tűnt, a magyar diplomácia égtájak szerint is átrendezte a teendőket.

– Amikor 2010-ben átvettük a kormányzást, rögtön kiderült, hogy a magyar külpolitikai és külgazdasági stratégia egy lábon áll. A tőlünk keletre eső területek piacaiért folyó versenybe hazánk egyszerűen nem nevezett be. Világos volt számunkra, hogy ha külgazdasági oldalról is meg akarjuk támasztani nemzetgazdasági teljesítményünket, akkor a keleti világra is figyelni kell. Miután a 2010 előtti hibák miatt alaposan lemaradtunk, látványos és koncentrált erőfeszítésekkel igyekeztünk felvenni a versenyt a keleti piacok megszerzéséért. Komoly sikereket értünk el: a kínai export évről évre rekordokat dönt, tavaly a Japán és Korea felé irányuló kivitelünk is, és akkor a beruházásokról még nem is beszéltünk. Úgy látjuk, hogy kelet felé minden kaput kinyitottunk, már csak a vállalkozásoknak kell közlekedniük ezeken keresztül. A keleti óriásvállalatok közül megérkeztek hazánkba a „zászlóshajók”, ők pedig vonzzák a többieket. Esélyünk van arra, hogy végre ne az események után kullogjunk, hanem az elemző munka eredményeire támaszkodva nevezzünk be az újabb versenybe. Időközben elemzések mutatták ki, hogy a déli gazdasági övezet, vagyis Afrika és Latin-Amerika lesz hamarosan az a térség, amely jelenleg Ázsia, vagyis a legdinamikusabban fejlődő régió. Ha most nem kezdenénk el a déli nyitást, pontosan olyan hibát követnénk el, mint elődeink, akik elszalasztották a keleti nyitás lehetőségét. A késésnek pedig az volna a következménye, hogy néhány év múlva sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellene tennünk.

– A jelek szerint azonban nem mindenki érti és fogadja el a magyar külgazdasági fordulatot. A leggyakrabban felmerülő vád, hogy a régi diplomáciai kapcsolatrendszert szétzilálja a túlzott gazdaságpolitikai szemlélet.

– Az új magyar külpolitika fókuszában valóban a külgazdaság áll, ez a helyes irány, és nincs is más választásunk. Nézzünk csak körül: az erősebb gazdasággal rendelkező országok is nemzeti – azon belül gazdasági – érdekeik érvényesítésére használják a külpolitikát. Vége annak az időszaknak, amikor a külpolitikát célként fogták fel, ma a külpolitika eszköz céljaink eléréséhez.

– Ezt az érvelést a minapi nagyköveti értekezlet résztvevői is elfogadták?

– A nagykövetek a mindenkori magyar külpolitika szolgálatára szerződnek, ők képviselnek bennünket a világban.

– Időközben azonban a hátország is átalakult, a minisztériumban komoly szerkezeti átalakítások zajlottak le. Az ellenzék tisztogatásról beszél.

– A szerkezeti és személyi átalakítás tekintetében nem árultam zsákbamacskát. Már 2012-ben javasoltam a miniszterelnök úrnak, hogy helyezzük egységes, integrált szerkezetbe a külpolitikát, a külgazdaságot és a kulturális diplomáciát, mert Magyarország csak így lehet eredményes az új világrendben. A világban jelentős változások zajlanak, új világrend van kialakulóban, ami alapvetően írta át a külpolitika funkcióját, feladatrendszerét. Röviden ezt úgy lehet összefoglalni, hogy az új magyar külpolitika feladata a magyar érdekek megalkuvás nélküli érvényesítése az új világrendben. A szerkezeti változások magától értetődően személyi változásokkal is jártak. Én azonban nem aszerint szelektáltam, hogy valaki korábban is itt volt, vagy sem, kizárólag az érdekelt, képes-e az illető az új típusú külpolitikát képviselni, számíthatok-e rá ebben.

– A liberális médiában felröppent egy hír, hogy a miniszterelnök szétválasztaná a külpolitikai és külgazdasági területet. És ebben nem kevés kárörömmel az ön meggyengülését látták.

– Jót derültem ezeken a sajtóhíradásokon, mert pontosan ismerem Orbán Viktor miniszterelnök véleményét erről a kérdésről, azokkal ellentétben, akik a szóban forgó cikkeket írták vagy sugallták. Férfiatlan és gerinctelen dolognak tartom, amikor valakik a nevük vállalása nélkül próbálnak zavart és feszültséget kelteni. Egy dolgot talán még a legádázabb ellenfeleim sem vitatnak el: abszolút munkamániás vagyok, csak a teljesítményben hiszek, kizárólag ezt tartom szem előtt. Ezt a terhet nagyon sokan nem bírták és nem fogadták el, nem hitték el, hogy az eddig elvégzett munka mostantól kevés, mindenkinek többet kell dolgoznia a nemzeti érdekek érvényesítéséért. Akiktől megváltunk, nyilván sértett emberek.

– Az idő önt igazolta. Az amerikai–magyar viszonyban is az utóbbi hetekben mintha oszlana az értetlenség légköre. Ön többször is azt nyilatkozta, hogy kiválóan megérteti magát az új nagykövettel. Mi történt?

– Együttműködésünknek három dimenziója létezik: gazdasági, védelmi, politikai. Védelmi és gazdasági kapcsolataink mindig is kiválóan működtek. Az amerikai vállalatok sorra bővítik magyarországi kapacitásukat, változatlanul beruháznak és munkahelyeket teremtenek nálunk. Ma már kilencmilliárd dollárnyi amerikai beruházásunk van, az amerikai vállalatok több mint 90 ezer magyar embernek adnak munkát, külkereskedelmünkben pedig az Egyesült Államokba irányuló exportunk tavaly minden rekordot megdöntve 3,9 milliárd dollárra kúszott fel. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az amerikai–magyar gazdasági együttműködés sikertörténet. A védelmi együttműködésben is folyamatos dicséreteket kapunk: nagyra értékelik a NATO-ban és a nemzetközi missziókban végzett munkánkat. Politikai kapcsolatainkban viszont valóban akadtak nyitott kérdések a közelmúltban. Az egész onnan indult, hogy az amerikai kormányzat nyíltan és egyértelműen bírálta a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez vezető legfontosabb döntéseket. Számunkra nagyon fontos, hogy ezekről a kérdésekről szabadon és őszintén beszélgessünk az amerikaiakkal, de intézkedéseinket mégis az Európai Unióval kell megvitatnunk, hiszen az EU tagjaként az európai jogrendnek és értékrendnek kell megfelelnünk.

– Lehet, hogy így van, de az amerikaiak átlépnek a nemzeti és integrációs kereteken, amikor az emberi jogok általános helyzetét, a demokrácia állapotát bírálják.

– Mi az EU-val vagyunk politikai integrációban, ezért számunkra az európai jogszabályok és az európai értékrend az irányadó. Négyévnyi kőkemény konzultáció után minden kérdést lezártunk az Európai Bizottsággal. Ezek után nincs mit szégyellnünk, nem kell magyarázkodnunk. Örömteli egyébként, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok sokkal jobbak, mint néhány hónapja, persze, ebben nagyon sok munkánk van. Először is látni kell, hogy egy-egy sikeres védelmi vagy gazdasági közös siker a politikai kapcsolatokban is érződik. Aztán fontos a nagykövet személye is. Sokan a hozzá nem értés vádjával illettek, amikor előzetesen azt nyilatkoztam, hogy Colleen Bell érkezése sokat segíthet. Most kíváncsi volnék a kétkedők véleményére… Az új nagykövet nagyszerű személyiség, érdekelt a közös sikerekben, korrekten, elismeréssel tekint Magyarországra. Erről az alapról még a legnehezebb kérdések is könnyen megvitathatók. Mi pozitív gesztusokkal fogadtuk a nagykövetet, és az eredmény nem maradt el: Washingtonban hasonló gesztusokkal fogadták a mi nagykövetünket, időben átadhatta a megbízólevelét, és gond nélkül átvehette a hivatalát.

– Visszatérve Európába: gazdasági adatokkal jól alátámasztható, hogy Németország a legfontosabb partnerünk. Velük is zavartalan az együttműködés?

– Németország alapvetően meghatározza a magyar gazdaság teljesítményét. Amikor a német gazdaságnak jól megy, akkor a magyarnak is, hiszen a hazánkban működő, nagyjából 20 milliárd eurós német tőke és a 300 ezer munkavállalót foglalkoztató hatezer vállalat miatt a németeknek döntő befolyásuk van a hazai gazdaság teljesítményére. Németország ugyanakkor az Európai Unió vezető gazdasági és politikai szereplője, nem véletlen, hogy a legfontosabb külpolitikai kérdésekben először mindig a német külügyminiszterrel egyeztetek. A berlini vélemény fontos iránytű számunkra, a német és a magyar érdekek ugyanis rendszerint egybeesnek. A kapcsolattartás dinamikáját fenn kell tartani, szövetségünket időről időre meg kell erősíteni, ezt szolgálják a különféle konzultációk, a legutóbb pedig Angela Merkel kancellár asszony látogatása. Egyébként a következő két hónapban több nagy értékű ipari beruházásról adunk majd hírt, nem titok, hogy elsősorban autógyártásról van szó. Április végéig három-négy ilyen bejelentésre készülünk.

Fotó: Vermes Tibor

– A miniszterelnöki évértékelőben elhangzott: nagyon fontos számunkra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk olyan országokkal, amelyekkel hasonló a helyzetünk. Úgy tűnik, leginkább Szlovákiára, Lengyelországra és Horvátországra gondolt Orbán Viktor.

– Külpolitikánk egyik sarkköve a visegrádi együttműködés. Ugyanakkor persze az a világ legtermészetesebb dolga, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket a különböző országok másképp látnak. Nem a kommunizmusban élünk, nem kötelező mindenkinek ugyanazt gondolnia. Ha tíz pontból kilencet hasonlóan értékelünk, márpedig a visegrádiakkal nagyjából erről van szó, akkor az együttműködést nyugodtan nevezhetjük szorosnak és stratégiainak. Ami Szlovákiát illeti: nem túlzás azt állítani, hogy minden idők legkiegyensúlyozottabb magyar–szlovák együttműködésének idejét éljük. Közös gazdasági, közlekedési, energetikai sikereink vannak. Kiváló személyes, baráti kapcsolatban állok a szlovák külügyminiszterrel, és ez sokat segít a két ország közötti viszony további elmélyítésében. Lengyelországgal való együttműködésünk továbbra is a magyar külpolitika egyik sarokköve. Az ukrajnai helyzet bizonyos vonatkozásait némileg eltérően ítéljük meg, de ezt nem szabad dramatizálni. Mindketten továbbra is stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a szoros közép-európai együttműködésnek. Horvátországról szólva: mi támogattuk a legerőteljesebben európai integrációjukat, és Orbán Viktor személyesen is nagyon sokat tett az uniós csatlakozásuk érdekében, de mindezek ellenére horvát barátaink késlekednek olyan energetikai beruházásokkal, amelyek hazánk energetikai fontossága szempontjából sokat jelentenének. És természetesen ott az INA-ügy is.

– Ez utóbbi éppen hol tart? A Hernádi Zsolt személye körül támadt vita megbéníthatja-e kétoldalú kapcsolatainkat?

– Mi vállalatok közötti ügynek tekintjük a kérdést, másrészt azonban világos, hogy a jószomszédi, konstruktív viszonyt nemigen segíti, ha a másik ország legfontosabb vállalatának vezetőjét bűnbaknak kiáltják ki, bíróság elé akarják citálni, és nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene.

– Szerbiával mintha sokkal jobb volna a viszony.

– A szerbek megtették a történelmi megbékéléshez szükséges lépéseket, megteremtették egy eddig nem tapasztalt, bizalmon alapuló együttműködés alapjait. Ráadásul kölcsönösen függünk egymástól, hiszen Szerbia uniós integrációja fontos a térség stabilitása érdekében, másrészt ők csak tőlünk tudnak gázt vásárolni. Fontos továbbá a kínai–közép-európai regionális együttműködésben a Belgrád–Budapest vasútvonal felújítása. Már látszik a magyar–szerb gazdasági együttműködés új fejezete: ha a Kelet-Kínából származó, Pireuszba behajózott árut vasúton rajtunk keresztül szállítják Nyugat-Európába, akkor Szerbiával együtt fontos tranzitország leszünk, és komoly gazdasági előnyt kovácsolhatunk földrajzi helyzetünkből.

– Április elején Budapesten üdvözölhetjük a görög, szerb, macedón külügyminisztert. A cél egyértelmű: össze akarják hangolni a majdani orosz gázszállítással kapcsolatos teendőket. Új szövetségeseink lettek?

– Mindig is nagy figyelemmel kísértük a nyugat-balkáni térség folyamatait. Miután eldőlt, hogy a Déli Áramlat meghiúsul, Közép-Európának új megoldásokat kellett keresnie. Úgy tűnik, hogy Oroszország a Déli Áramlatba szánt gázt Törökországba fogja szállítani. Így az egyik lehetőség most valóban az, hogy ezt a gázt a Görögország–Macedónia–Szerbia–Magyarország útvonalon hozzuk el Közép-Európába. Együttműködésünk logikus, de nagyon sokat kell még dolgoznunk a sikerért. Az unió azt már világossá tette, milyen megoldásokat nem támogat Közép-Európa energiabiztonságának növelésének érdekében, most kíváncsian várjuk, hogy mi az, amit támogat.

– Folytassuk Ukrajnával, Kárpátaljával… Ungváron azt hallottuk a magyaroktól, hogy Kijev túlságosan messze van, és azt remélik a budapesti kormánytól, hogy közvetlenül a kárpátaljai vezetéssel is tárgyal politikai és gazdasági természetű kérdésekről.

– A határon túl élő magyarság ügyeiben mindig a helyi magyar közösség vezetőire támaszkodom. Ahogyan mondani szokás, ne akarjunk pápábbak lenni a pápánál. A magyarok pontosan tudják, mire van szükségük, milyen együttműködést szeretnének. Szoros munkakapcsolatunk van Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, rajta keresztül pedig a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével is. Nemrégen jártam ott, aláírtunk egy 200 millió forintos együttműködést arról, hogy a magyar kormány támogatja a kárpátaljai intézmények fenntartását, függetlenül attól, hogy ukránok vagy magyarok. Időközben 140 millió forinttal kiegészült ez az összeg. Szívesen segítünk gazdaságfejlesztési célok megvalósításában is, az Eximbank több lépcsős infrastruktúra-fejlesztésen dolgozik, ami útépítéseket, ipari parkok kialakítását jelenti. Ehhez még ukrán állami garanciát várunk.

– Ha már keletre tekintünk, megkerülhetetlen az oroszokkal kiépülő szoros együttműködés kérdése. Már csak azért is, mert ezért kaptunk hideget-meleget a világsajtóban és itthon egyaránt.

– Azt tapasztaljuk, hogy a külpolitikai kérdések gyakran a belpolitikai kommunikáció részévé válnak a belpolitikai haszonszerzés reményében. Az Oroszországhoz fűződő viszony kiválóan példázza ezt. Pedig nyilvánvaló, hogy az oroszokkal pragmatikus viszonyt kell fenntartanunk, már csak az európai energiabiztonság miatt is. Ezen túl az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünkről van szó, sok magyar cég jövőbeli fejlődése függ az államközi kapcsolatok alakulásától. Ha politikai ellenfeleink rendkívül fontos kérdéseket leegyszerűsítenek, és ostoba belpolitikai vitát csinálnak belőlük, az sehová sem vezet. Attól, aki amiatt bírált bennünket, mert Putyin elnök Budapestre látogatott, szívesen megkérdezném: ha 2016. január 1-jétől dideregne a lakásában, mert nincs fűtés, nem az volna a baja a magyar kormánnyal, hogy miért nem állapodott meg az oroszokkal a gázszállításról?

– Sokat olvastunk az utóbbi időben Magyarország elszigetelődéséről, pedig ha jobban belegondolunk, rövid idő leforgása alatt Budapestre látogatott az orosz elnök, a német kancellár és a török miniszterelnök is. Úgy tetszik, az elszigetelődés erősen túlzó kifejezés.

– Rajtuk kívül itt járt még a georgiai miniszterelnök, valamint kilenc külügyminiszter – egy hónap alatt. Mindez határozottan azt jelzi, hogy térségünk felértékelődött. Nemcsak azért, mert az ukrajnai háború miatt frontország vagyunk, hanem mert gazdaságilag is erősödünk. Közép-Európa egyébként sokkal jobb gazdasági adatokat tud felmutatni az európai átlagnál, Németországgal szoros a kapcsolatunk, ez az együttműködés az unió növekedésének motorja, és lesz is még jó ideig. Mindezen túl fontos, hogy a korábban lesajnált, unortodoxnak mondott magyar intézkedések meghozták az eredményt. Európa szégyenpadjáról visszakerültünk az európai élmezőnybe. A magyar modell működik.

– Orbán Viktorról köztudott, hogy a külpolitika iránt mindig élénken érdeklődött. Milyen önök között a munkamegosztás, hogyan dolgoznak együtt?

– Nagy örömömre a napi kapcsolattartás éppen úgy megmaradt, ahogyan azt az eddigi közös munkában megszoktuk. A miniszteri megbízást örömmel vettem, egy félelmem akadt mindössze, attól tartottam, hogy ha önálló minisztériumot vezetek, a személyes kapcsolattartás fellazul. Szerencsére nem így történt, naponta beszélünk, hiszen a világban zajló folyamatok miatt a külpolitika a kormányzati politika egyik legdinamikusabb része. Ráadásul a miniszterelnökök ma már közvetlenül beszélnek egymással, vagyis a kormányok vezetői minden eddiginél hatékonyabban és gyorsabban folynak bele a külpolitikai döntéshozatalba. Már csak ezért is szoros a miniszterelnök és a külügyminiszter kapcsolata.

– Aligha kétséges, hogy az ellenzéki sajtó célkeresztjében ön az egyik leg­gyakoribb közszereplő. Naponta olvasunk mindenféle híreket, és nemcsak politikai támadásokat látunk, mazsoláznak a családi ügyeiben is. Van valami módszere ennek kivédésére?

– Nem érdekelnek a támadások. Szóvivőként és kommunikációs igazgatóként beletanultam abba, hogyan működnek ezek a dolgok. Tizenhét év alatt megértettem: ha az ember személyes ügynek tekinti a támadásokat, akkor pillanatok alatt belerokkan lelkileg. A politikusi alkalmasság szempontjából fontos vízválasztó, hogy függetleníteni tudja-e magát az ember az esetek döntő többségében nemtelen, igazságtalan támadásoktól. Szóval, a támadások nem érdekelnek, miniszterként nem az a dolgom, hogy a színvonaltalan támadásokkal foglalkozzam, mert ha ebbe túlságosan belemerülnék, nem jutna idő a fontos dolgokra, nem tudnám elvégezni a rám bízott feladatokat.

Szentesi Zöldi László, Bencsik András