El kell felejteni azt a régi megközelítést, hogy a cigányügy esélyegyenlőségi probléma. Nem az, elsősorban a gazdaságra van kihatással. A kérdés leginkább az, hogy ki fogja fenntartani Magyarországot tíz, húsz, huszonöt év múlva – mondta a Demokratának Forgács István független romaügyi szakértő.

– Hány cigány él ma Magyarországon?

– A hivatalos népszámlálási adatok szerint körülbelül 300 ezer, de ez biztosan nem valós. A reális szám 800 és 900 ezer, bár vannak, akik szerint az egymillió sem túlzás. Az igazán érdekes az, hogy egyes térségekben milyenek a számok. Ma az 5 év alatti korosztályban országosan 20 százalék körül van a cigányok aránya, és ez nem túlzás. Borsodban az arány akár 40-50 százalék is lehet, egyes járásokban minden megszülető nem cigány babára jut egy cigány baba. Ez önmagában nem probléma, a gond az, hogy utóbbiak túlnyomó többsége olyan közegbe születik, ahol nincs érdemi esély a felzárkózásra. A szakmunkásképzőkben óvatos becslések szerint 30-40 százalék között van a cigány tanulók aránya, és jelentős részük sajnos be sem fejezi. Ezekről a dolgokról pedig beszélni kell. De hogy a megoldás felé elmozduljunk, először is fel kell végre mérni a helyzetet, vagyis adatok kellenek. Korrekt és akár húsba vágóan is fájó adatok.


– Mire gondol?

– Például arra, miért nem vizsgálta még senki, hogy Magyarországon a 20 és 40 év közötti cigány embereknek mennyi az átlagos iskolai végzettségük? Vagy hogy hány négyzetméteren élnek. Akár megyékre is lebontva, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzatok segítségével ezeket könnyen meg lehetne tudni. És akkor már lenne miből kiindulni. Kérdés azonban, szembe akar-e nézni a teljes valósággal a kormány és a társadalom.


– És a cigányok? Milyen a cigányok önképe?

– Sok helyen ma már nincs szinte semmilyen önkép, nincs érvényes identitás, gyakran külső tényezőkhöz mérik magukat. Ebből alakul ki a mesterségesen megteremtett hamis önmeghatározás, miután a valós, megélhető identitás egyre több helyen kopik el. És egyre több településen nem léteznek a többségi társadalom által elismert, elvárt normák sem. Egészen döbbenetes állapotok vannak vidéken, és ezek erősítik egyes helyeken a kívülállás hamis és káros kultúráját. Ezeken a helyeken így lesz ellenség a rendőr, a tanár, a polgármester, a védőnő, így jönnek létre párhuzamos közösségek, amelyek egymás ellenében definiálják magukat.


– Fortélyos félelem igazgat?

– Egyre több helyen van erre is példa. Így alakul ki egy olyan önkéntes szeparáció, amiből ezek a közösségek, úgy tűnhet, nem is akarnak kijönni. Sok faluba például nem jut el a védőnő, mert a kutyákat szabadon engedik aznap, amikor ő feltűnik. Vajon elvárható, hogy ezek után az a védőnő végigmenjen a cigánysoron? És kinek a felelőssége ez? Nem a többségi társadalomé, hanem az ott élő cigány embereké. A kisebbség és többség közti viszonyt az egyéni történések formálják leginkább. Tegyük fel, hogy ki akarok bérelni egy lakást, és a tulajdonos csak a helyszínen tudja meg, hogy cigány vagyok. Lehetséges, hogy annak az embernek korábban volt két cigány bérlője, akikkel rossz tapasztalata volt. Ezért nem fogja kiadni nekem a lakást. Ebben a helyzetben kire kellene haragudnom? A tulajdonosra, vagy azokra a cigányokra, akik eljátszották az én hitelemet is?


– Ez manapság politikailag nem korrekt kérdésnek számít.

– Ez az, amit a jogvédők nem értenek meg. Minden egyes cigány ember magatartása minősít egy egész közösséget, mert a többségi társadalom, de általában az emberek úgy vannak berendezve, hogy egyszerűsítenek és általánosítanak. Ezen fel lehet háborodni, csak felesleges. Ehelyett azt kell tudatosítani a cigányokban, hogy az előítéletek elleni leghatásosabb küzdelem, ha nem hagyjuk beigazolódni őket. A többségi társadalom éhezi, hogy pozitívan csalódjon a cigányokban. És ezt helyi szinten lehet elindítani, végigvinni.


– Ha ezt mi mondanánk, azonnal nácinak neveznének…

– Megkaptam már én is ezt a jelzőt, sajnálom, hogy vannak, akik nem akarnak érteni. Ez a korlátolt megközelítés rengeteg kárt okoz a cigányügynek. Meg kellene érteni, hogy a folyamatos rasszistázással nem lehet formálni az embereket. El kell felejteni azt, hogy a cigányügy csakis esélyegyenlőségi probléma. Nem, ez elsősorban gazdasági ügy. A kérdés az, hogy ki fogja fenntartani Magyarországot tíz, húsz, huszonöt év múlva. Mindenütt hangsúlyozom, hogy a cigányügy megoldása elsősorban nem a cigányok érdeke, bár nekik kellene, hogy elsődlegesen segítsen, hanem a többségi társadalomé. Az a kérdés, hogy egy cigány gyermek felnőve dolgozó, adófizető állampolgárrá válik-e, vagy el kell tartania majd őt a többi dolgozónak, cigánynak, nem cigánynak egyaránt.


– Mi a megoldás?

– A cigány közösségeknek azt kellene megérteniük, hogy nekik a helyi közösségben kell erősnek lenniük. Ha valakinek a cigány önképe abból áll, hogy „minket, cigányokat a magyarok bántanak”, akkor az egy teljesen torz identitás. Ebbe a hamis kollektív áldozati szerepbe belehelyezkedni persze sokkal egyszerűbb, mint felismerni, hogy valaki a saját közösségében képes tenni saját magáért. Akár csak keveset is. Bogdán László cserdi polgármester számomra nagyon szimpatikusan ebben teljes hátraarcot csinált, azt mondta, ő Cserdiért, a cserdi emberekért, az ottani cigányokért és magyarokért felelős. Saját közösség saját feladatokkal. Ezt kell megérteni. Igenis fel kell vetni a helyi cigány közösség és az abban élő cigány ember felelősségét abban, hogy lehet-e mindezekről értelmesen gondolkodni, beszélni. Majd pedig mindenkinek a saját közösségében kell cselekednie, és minél több értelmes helyi közösség lesz, annál többet tettünk országos szinten is az ügy érdekében. A legfontosabb a teljes szemléletváltás.


– Azaz?

– Ma a cigányok jelentős része olyan közösségekben él, amelyekben a többségi társadalom által elvárt normarendszer, ha nem is tűnt el, de megbomlott. Nem ugyanazt jelenti az iskola, a rendőrség, bármilyen hatóság, egyáltalán, a szabály, a rend. És ha mindeközben a jogok egyértelműek, a kötelezettségekről pedig csak részben akarnak emberek tudomást venni, akkor ezek a közösségek betokosodnak, kimozdíthatatlanná válnak ebből a helyzetből. Nem normális dolog, hogy egy faluban a saját megnyomorítójukat, az uzsorást megvédik a rendőrtől. Vagy nem akarják, hogy addig járjon iskolába egy gyerek, amíg csak tehetné. Ezeket az állapotokat konzerválja a kizárólag jogvédő megközelítés. A saját felelősség és tenni akarás helyett az jelenik meg sokszor, hogy a problémát bárki, de mindenképpen valaki más oldja meg. Ezért nem működnek az olyan programok, mint például a naposcsibe-osztogatás. Ezeket a dolgokat meg kell tanítani a cigány közösségeknek. Az ilyen kezdeményezések akkor lehetnek hasznosak, ha nemcsak adunk, hanem mellette kőkemény elvárásokat fogalmazunk meg. És ha teljesíteni tudnak, azzal saját maguk méltóságát is emelik. Meg kell értetni velük, hogy a kormányra ugyan lehet haragudni, hiszen az hozza a döntéseket, de tényleg miattuk nincs a gyerek lábán cipő? Miattuk éhes az öt gyerek? Az nemcsak öt éhes száj, hanem ötször két kéz is, amivel a kertet meg lehetne művelni, kapálni, krumplit ültetni, a begyűjtött terményből paprikás krumplit főzni. És ez nekik is öröm lenne, nekik is siker, bármennyire apró, de tesznek végre valamit magukért ők is.


– Miért nem tud sikerülni ez?

– Mert a cigány közösségekből számos helyen szinte teljesen kiveszett a racionalitás. Erre ráerősít az a jogvédő alapállás, ami nem azt tanítja meg, hogy miként segíthet magán a cigány ember, hanem hogy miképpen tüntessen a polgármester, a rendőrkapitány, az iskolaigazgató ellen. Teljesen fordítva ülünk a lovon.


– Mit tehet ebben az ügyben a politika?

– Minden eddiginél több pénzt kell erre az ügyre fordítani, mintegy befektetésként, és segíteni kell a cigány közösségeket, hogy tegyenek magukért. És minden eddiginél komolyabb elvárásokat kell megfogalmazni. A kellően gátlástalan, a nagypolitikát cigány szavazatok sokaságának ígéretével átverő, de ugyanúgy a hamis áldozati szerepből kiinduló cigány politikusok helyett végre a lényegről kell beszélni: Magyarországnak nincs jövője, ha a társadalom peremén élő cigányokat nem juttatjuk el a munkaerőpiacra. Itt leginkább a mostani 15 év alatti fiatalokról van szó. Az ő képzésük, munkaerőpiaci betagolásuk, adófizetővé válásuk sorskérdés Magyarország számára. A gazdasági kormányzatnak például adókedvezménnyel arra kell ösztönöznie az ipar szereplőit, hogy a cigányok által sűrűn lakott régiókban építsék fel az üzemeiket, a szakképző iskolákban pedig az ilyen cégek igényeinek megfelelő szakmákra kell kiképezni a helybeli fiatalokat. Akár cigányokat, akár nem cigányokat. A lényeg, hogy a képzést és a munkahelyteremtést célzottan oda kell vinni helybe. Meg kell teremteni annak lehetőségét is, hogy önkéntes alapon bentlakásos iskolákban tanulhassanak a cigány gyerekek. A klebelsbergi programot kell ma is megvalósítani, oda vinni az iskolákat, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Mert az a kérdés, hogy a Nyíregyházán épp ebben a pillanatban megszülető cigány lányból 20 év múlva lesz-e fodrász, kalauz, ápolónő, adj’ isten, hídépítő mérnök. Vagyis bele tud-e tenni valamit a társadalmi közösbe. Ebben mindenkinek van felelőssége: a szüleinek, a polgármesternek, a többségi társadalomnak, a kormánynak. Közös érdek, hogy a társadalom hasznos építője legyen.


– És ha nem így lesz?

– Akkor húsz év múlva alulszocializált emberek tömege fogja élhetetlenné tenni és felélni az országot. A többségi társadalomnak bizalmat kell hitelezni, és felhatalmazást kell adni a mindenkori kormánynak arra, hogy befektessen a cigányokba. Meggyőződésem, hogy egy jó cigányügyi program mögé minden parlamenti párt felsorakoztatható.

Ágoston Balázs