A pedagógusok munkabeszüntetése megosztottságot okozhat, és rombolhatja a helyi mikroközösségeket. Az az állítás pedig, hogy a tárgyalásokon nincs jelen a szakma, sértés a megbeszélések több száz résztvevője számára – mondta a Demokratának Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Gimnázium igazgatója, aki a tüntetéseket úgy értékelte: teljesen kidobnák a jelenlegi rendszert, de hogy mi legyen helyette, arról nem beszélnek.

– Melyek azok a követelések, amelyekkel a Nemzeti Pedagógus Kar is egyetért?

– A legfontosabb, hogy a 2013-ban létrehozott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a jelenlegi formájában nem tudja ellátni a feladatát. Az, hogy az állam veszi kézbe az oktatás fenntartását, önmagában nem rossz elképzelés, de az állam nem tudta megtalálni azt a szervezeti formát, amely hatékonyan tudná ellátni feladatát. Rövid idő alatt jött létre egy hatalmas szervezet, nem tudott kialakulni az a szervezeti kultúra, amely biztosította volna a megfelelő működést, továbbá nem volt elegendő költségvetési forrása sem. Azt szeretnénk elérni, s a tárgyalások ez irányba tartanak, hogy a helyi problémákra helyi megoldás szülessen. Sokféle intézmény létezik, eltérőek az adottságaik, a méreteik, a térség gazdasági helyzete. A Klik költségvetésében már indulásakor sem volt elegendő pénz a zavartalan működéshez, de ez csak később vált nyilvánvalóvá. 2015-ben már nagyon komoly bajok adódtak. Az Arany János Tehetséggondozó Programra húszmillió forinttal kaptunk kevesebbet az ígértnél. Több, elengedhetetlenül fontos szakmai igényünk teljesítetlenül érkezett vissza. Sokszor előfordult, hogy a kollégák jubileumi jutalmat, megbízási díjakat, utazási költséget késve vagy egyáltalán nem kapták meg. Ami azért nagy baj, mert a Klik épp annak érdekében jött létre, hogy ilyen gondok ne legyenek.


– Tényleg papír- és krétahiány van az iskolákban?

– Én ilyet nem tapasztaltam.


– Mit szól ahhoz, hogy megszűnik a Klik?

– Ha a működéshez szükséges források és a feltételek biztosítottak, akkor az intézmények számára szerintem mindegy, ki a fenntartó.


– A követelések között szerepel az egyenlőtlenségek felszámolása. Erről mi a véleménye?

– Az egyenlőtlenségeket teljesen felszámolni nem lehet, csak csökkenteni. Az állam ezt úgy tervezte megvalósítani, hogy kilencven százalékban előírták a tananyagot, és az iskoláknak csak tízszázaléknyi mozgásteret adtak. Ezzel az a gond, hogy nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat. Egyetértek a szándékkal, hogy tudás­anyag tekintetében létre kellene hozni egy nemzeti közminimumot, de a mindenki által teljesítendő követelményen túli rész meghatározásában az egyes iskoláknak valódi keretet kellene biztosítani.


– A Civil Közoktatási Platform szerint a pedagógusi életpályához kapcsoló minősítést és a pedagógiai-szakmai ellenőrzést azonnal fel kell függeszteni.

– E tekintetben már jelentős változások történtek. Az volt a baj, hogy egyszerre zúdították rá a rendszerre a tanfelügyeletet és a minősítést. A kívánatos az lenne, hogy a tanfelügyelő felméri a kollégát, mik az erősségei, a fejleszthető területei, és ha szükséges, jön egy szaktanácsadó is, a pedagógus pedig szükség esetén elmegy egy finanszírozott továbbképzésre, és a minősítése az utolsó lépésben történik meg. Az állam jóhiszeműen minél több embert próbált bejuttatni a pedagógus II. besorolásba, ezért elkezdte a minősítéseket. A folyamat tehát fordítva kezdődött el: megtörtént a minősítés, majd két hónap múlva jött a tanfelügyelet, aminek semmi értelme nem volt. Ez ügyben már sok olyan könnyítés történt, ami méltányosabbá teszi a rendszert. A pedagógusok nagy százalékának egyáltalán nincs kifogása az ellen, hogy látogatják az óráikat. Viszont nem mindegy, hogy ez milyen adminisztrációs kötelezettséget jelent számukra.


– Mendrey László szerint felszámolták a tankönyvpiacot, lehetetlenné téve, hogy az iskolák a korszerű tudást tartalmazó, azokat korszerűen feldolgozó tankönyveket használjanak. Korszerűtlenek a jelenlegi tankönyvek?

– Ilyet bármikor, bármilyen könyvről lehet mondani. Meg kellene fogalmazni konkrétan, mi az, ami nem jó. Nem feltételezném egyik tankönyvszerzőről sem, hogy nem a legjobbat akarta. Sok tantestületben az okozott gondot, hogy a váltás gyorsan zajlott le, és tanmenet közben kellett volna tankönyvet váltani úgy, hogy nem volt választási lehetőségük. Helyesnek tartottam az oktatási kormányzat hozzáállását, hogy a pedagógusok nyugodtan mondják el a véleményüket a tankönyvekről, és ha szükséges, átdolgozzák azokat.


– Mi a helyzet a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásával?

– Ez már megoldódott. A kerekasztal elfogadta, hogy az adott tanévben, plusz még két évben külön engedély nélkül lehet foglalkoztatni a nyugdíjasokat, természetesen közös megállapodás alapján.


– Tankötelezettség korhatára?

– Mi nem változtatnánk ezen. Nincs értelme, hogy tizennyolc éves korig bent tartsunk a rendszerben azokat, akik nem akarnak bent lenni. Viszont gondoskodni kell arról, hogy ők úgy kerüljenek ki az iskolapadból, olyan segítséget kapjanak a hozzájuk jobban értő szakemberektől, hogy végül képesek legyenek legalább magukat fenntartani tudó munkát végezni.


– Szüntessék meg a délután négy óráig való kötelező iskolában tartózkodást… Ez érthetetlen, mert a szülő írásban ez alól felmentést kérhet. A tiltakozók ezzel nem lennének tisztában?

– Ezt a követelést én sem értem. Korábban a szülőnek kellett kérnie, hogy a gyermek délután négyig bent maradhasson az intézményben. Most a rendszer gondoskodik arról, hogy délután négyig ott maradhat bárki, de ha a szülő írásban kéri, ez nem kötelező. Ez mondvacsinált probléma.


– A tüntetés előtti napokban volt egy szakmai egyeztetés a pedagógusszervezetek részvételével, amiről Mendrey László is úgy nyilatkozott, hogy konstruktív volt, majd másnap visszakozott, és az utcára vonult tiltakozni… Mi állhat a háttérben?

– A köznevelési kerekasztal első megbeszélése előtt Mendrey László azt nyilatkozta, hogy azon semmiképpen nem szabad részt venni. Végül mégis eljött, fel is szólalt, sőt érdemi dolgokat mondott. A megbeszélés után valóban úgy nyilatkozott, hogy hasznosnak tartotta a megbeszélést, majd másnap bejelentette, hogy tévedés volt részt venni rajta, aztán kiment demonstrálni. Nem kívánom boncolgatni, milyen okok alapján változtatta meg a véleményét.


– Pukli István azt követeli, hogy cseréljék le a köznevelési kerekasztalt, és tárgyalóképes kormánytagok beszéljenek velük a sajtó nyilvánossága előtt a tizenkét pont végrehajtásáról. Mi lehet a baja a kerekasztallal?

– Ők kezdetektől azt hangoztatták, hogy a köznevelési kerekasztalban nincs jelen a szakma. Ez nagyon sértő azokra az oktatás iránt elkötelezett pedagógusokra nézve, akik már másfél hónapja dolgoznak a problémák megoldásán. A Nemzeti Pedagógus Kar óvodai tagozata több mint ötszáz főből áll. A Gimnáziumok Országos Szövetségét, az Általános Iskolák Országos Szövetségét és másokat is bevontunk, több száz elkötelezett pedagógusról van szó. A tárgyalásokról jegyzőkönyvek készülnek, sajtótájékoztatók vannak, a kidolgozott javaslatokat elküldik minden iskolába. A türelmetlenség, hogy azonnal jöjjenek eredmények, nem reális. Az intézményfenntartás átalakítását nem lehet kapkodva megoldani. A beszélgetésünk előtt megjelent egy levél, amit kilenc igazgató írt alá. Azt írják, adjunk egy kis időt, várjuk meg, milyen javaslatok születnek. A levél azzal zárult, hogy amíg ez megtörténik, ők addig is a tanítással szeretnének foglalkozni.


– Ha nem születik azonnal javaslat, az a baj, ha születik, akkor meg az, hogy ők nem voltak jelen?

– Az lenne az érdeke mindenkinek, hogy minél nagyobb elfogadottságuk legyen a megállapodásoknak. A tiltakozóknak is jelen kellene lenniük a tárgyalásokon, hogy elmondják a javaslataikat. Tiltakoznak, hogy dobjuk ki a jelenlegi rendszert, de hogy mi legyen helyette, arról nem beszélnek.


– Mi a véleménye arról, hogy gyerekeket politikai célokra használnak fel?

– Mind az iskolából való távolmaradás, mind az egyórás munkabeszüntetés olyan megosztottságot okozhat egyes iskolai közösségekben, amelyek megzavarhatják a nyugodt, kiegyensúlyozott munkát, ami a legfontosabb egy közösség életében. Hosszú távon rombolják azokat a mikroközösségeket, amelyek mindent megtesznek azért, akár rossz szabályok között is, hogy egy iskola normálisan működjön. Elsősorban a pedagógusoknak, a szakszervezeteknek, a szakmai szervezeteknek kell harcolni az oktatás ügyéért. Nem elegáns úgy érni el sikert egy színpadon, hogy gyermekeket szerepeltetünk csak azért, mert őket jobban meg lehet tapsolni.

Lass Gábor