Balázs Tibor Attila 1991. 08. 22-én született Marosvásárhelyen. Élete első tizenkilenc évét otthon, Nyárádszeredában szüleivel, nagyszüleivel és kisöccsével töltötte. Középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, majd, szüleit idézve: „…jobb életre vágyva itthagyta szüleit és öccsét és elment Magyarországra 2010 októberében”.
Attila talált is munkát, majd, miután „még 13-át sem kapta meg” annak a fizetésnek, amit megígértek neki, új munkahelyet keresett és talált. Édesapja szerint már „ki tudta volna fizetni házbérét és lett volna még kajára és zsebpénzre”.
„A fiam hangját utoljára 2011. július 27-én hallotam utoljára, amikor én készültem ki hozzá”- folytatódik a szomorú vallomás.
Attila eltűnésének ideje és helye: 2011. július 29. este nyolc és kilenc óra között Budapest VIII. Kerülete, ahol munkatársa látta őt utoljára. „Az albérleti lakására haza nem kerül, mert a rendőrség utcai kameráinak felvétele szerint a XIII. Kerületben meg sem jelent.”
Attila eltűnése minden családtagot, barátot, rokont és „falubelit” megdöbbentett főleg azért mert Őt mindenki tisztelettudó, becsületes, kissé visszahúzódó, de kedves, rokonszenves fiatalembernek ismerte.
Abban a hitben, hogy Attila eltűnése nem „történhetett” úgy meg, hogy valaki ne tudna róla, a család kéri mindenki segítségét abban, hogy Attila eltűnésének hírét világgá kürtölje, főleg magyarországi, budapesti ismerősei körében ismertesse meg Attila történetét és fényképét és bármilyen hasznos információval segítse akár a rendőrség munkáját, akár (és főként!) a családja szenvedésének enyhítését, megszűntetését.
A hasznos információkat kérik a keressukattilat@yahoo.com címre eljuttatni.
![]()
![]() | A rendőrség akkori felhívása: |















