Fantasztikus kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban, Közös úton – Budapest és Krakkó a középkorban címmel. A két város sokáig párhuzamosan futó és sokszor egybekapcsolódó sorsát, pontosabban ennek emlékeit mutatja be a tárlat, amelyet  Andrzej Duda lengyel és Áder János magyar államfő nyitott meg a múlt pénteken, felütve ezzel  a lengyel–magyar barátság napjára szervezett eseménysorozatot.

Amikor valaki megnézi ezt a kiállítást, először is arra döbben rá, mennyire nem ismeri Krakkó históriáját, még ha ezerszer is járt ott, s mennyire nem ismeri Budát, illetve Budapest történetét, noha itt élte le az életét. Nem tudja, például, hogy vannak párhuzamos legendái a két városnak. Mindjárt a kereszténység felvételének idejéből. Ilyen legenda Szent Gellértnek és Szent Szaniszlónak a keresztért elszenvedett vértanúsága. Igaz, Szaniszló nem folyóba gördített hordóban végezte, őt II. Boleszláv király ölette meg, amint az oltárnál imádkozott. Egyébként nagyon sok kereszténységgel kapcsolatos tárgy látható a kiállításon. Mindenekelőtt könyvek, de sok egyéb is, melyek közül kiemelkedik például a Szent Elégiusz életét és munkáját ábrázoló gyönyörű rézkarc, ő az aranyművesek védőszentje volt.

Amúgy Krakkó és Buda is a tatárjárás után jött létre, illetve akkor izmosodott igazi várossá, mintegy válaszként a hordáktól elszenvedett pusztításokra. Krakkót is az 1250-es években említik városként a korabeli feljegyzések. A tárlaton látható Krakkó város 1257-es alapítólevele is, amit az akkori lengyel uralkodó, Szemérmes Boleszláv látott el pecsétjével.

A két város egyébként szorosabb kapcsolatban volt, mint bárki gondolná. Buda, Kassa és Krakkó is fontos, meghatározó pontja volt annak a kereskedelmi útvonalnak, amely észak irányába, mindenekelőtt a Hanza-városok felé haladt. Sőt! Krakkó kizárólagos joggal rendelkezett a magyar rézbányákból kitermelt érc szállítására, az ezzel való kereskedésre. Több történész véleménye szerint ebből alaposan meg is gazdagodott, de vannak, akik úgy vélik, hogy igazából pontosan ez alapozta meg Krakkó gazdagságát és az ebből következő látványos fejlődését. A kapcsolat Magyarország török hódoltságáig tartott.

A kiállítás rendezői azt a logikát követték, hogy a terem egyik oldalán a lengyel, a másik oldalon pedig a magyar anyagot tették közszemlére. Középen pedig olyan vitrines szigeteket alakítottak ki, amelyek nemcsak a párhuzamosságokról, hanem a közös momentumokról szól. Az egyik sziget például a krakkói egyetemé, ahol rendkívül sok magyar diák tanult, olyannyira, hogy az ott-tartózkodó magyar fiataloknak külön házuk, ma úgy mondanánk, önálló kollégiumuk volt. És közös persze a pálos rend története is. Maga a rend Magyarországon alakult, tőlünk került át Lengyelországba, s ma már ott is van a központja. Erre is sok emlékkel utal a tárlat.

Talán van, aki nem is tudja egyébként, hogy eredetileg Krakkó volt a lengyelek fővárosa, úgy mondják: királyi városa, ahogy Buda a magyaroké. Magától értetődik, hogy ebből a városból irányította az államügyeket Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király is, akit ez a nép egyébként ma is a legnagyobb uralkodójának tekint. Csak 1608-ban kerültek át a fővárosi funkciók Varsóba. Báthory korabeli, életnagyságú festménye is ott van most az egyik szigeten. Híres és igencsak féltett kép Lengyelországban. Nem is adták oda egy Amerikában rendezett Krakkó-kiállításra, hozzánk viszont elengedték. Most először látható egyébként Magyarországon.

A tárlat utal azokra a Piast-, Jagello-, illetve Anjou-házi uralkodókra és főnemesekre is, akik egyformán fontos szerepet játszottak a két nép, így persze Buda és Krakkó életében is.

A kiállítás óhatatlanul is azt hatást kelti, mintha Krakkó, ha egy fél csizmanyommal is, de mindenképpen Buda előtt járt volna. Mátyás idejében, amiatt, amit a reneszánsz jegyében behozott Budára és meghonosított itt, talán ennél kisebb lehetett a különbség, de mégis! Ennek talán az lehetett az oka, hogy Krakkó mindenekelőtt a Visztula folyón keresztül szoros kapcsolatban állt a Hanza-szövetséggel, annak egy ideig tagja is volt. Ezért is épültek meg már idejekorán Krakkóban, méghozzá királyi parancsra azok a korai kereskedőcsarnokok, ahol nemcsak egyszerű, hétköznapi árucikkeket lehetett kapni, hanem luxustermékeket is. E csarnokok „leszármazottja” a város főterén ma is ott álló Posztócsarnok.

A két város sorsa Magyarország török hódoltságáig futott párhuzamosan. Itt valami eltörött, hiszen Buda élete, kultúrája és szokásrendszere alapvetően megváltozott. És amíg Krakkóban nem volt ritka, hogy a legrátermettebb céhek akár több évszázadon át is eredményesen és jövedelmezően működtek, folyamatosan gyarapítva a várost, addig Budán és környékén egyszerűen félbeszakadt az élet. A város hódoltságáról, az ide befészkelődő iszlámról sokszor megfeledkezünk mostanában, pedig nem kellene, már ha komolyan vesszük, hogy a történelem valóban az élet tanítómestere.

A kiállítás nyilván nagy sikert arat majd Krakkóban is, ott jövőre láthatja a közönség. A tárlat értékét mutatja, hogy a Lengyelországból hozott „anyag” biztosítási értéke eléri a hárommilliárd forintot. A budapesti tárlat egyébként egyben a 2016–2017. évi lengyelországi magyar kulturális évad beharangozó eseménye is. Krakkó és Budapest egyébként hamarosan testvérváros lesz.

Sinkovics Ferenc