Komoly megpróbáltatások elé néz Lengyelország, könnyen lehet, hogy megteszi vele azt az EU, amit egyébként a magyarokkal már régóta szeretett volna megtenni. Günther Oettinger, digitális gazdaságért és társadalomért felelős EU-biztos szeretné elérni, hogy az unió jogi felügyelet alá helyezze a Lengyelországot, illetve a varsói kormányt.

A cél úgymond a lengyel jogbiztonság és a lengyel jogállamiság megvédése lenne. Ide kapcsolódik az az elemzés is, amely a napokban jelent meg a Financial Times című lapban. Eszerint az új varsói kormány Orbán Viktor forgatókönyvéből tépett ki magának egy lapot… A felügyelet alá helyezés a lengyelek számára nemzeti szuverenitásuk megkérdőjelezését jelentené, mivel egyfajta tartományi státuszba süllyednének. Megszégyenítő és megalázó lépés lenne ez azzal a Lengyelországgal szemben, amelyet háromszor szakítottak szét és semmisítettek meg történelme folyamán, legutóbb épp 1939-ben, a Molotov–Ribbentrop-paktumnak, azaz Hitler és Sztálin szövetségének köszönhetően.

Úgy tűnik, Brüsszel elhatározása nem csak üres fenyegetőzés, nem csupán nyomásgyakorlás. Szalai Attila, a Retörki kutatója és Lengyelország-szakértője szerint Magyarországot kicsinek és jelentéktelennek tartotta Brüsszel ahhoz a 2010-es kormányváltás idején, hogy a menetrendszerű fenyegetéseken kívül nagyobb energiát pazaroljon rá. A majd negyvenmilliós Lengyelországot viszont meghatározó erőnek tekinti, ráadásul stratégiailag fontos helyen fekszik, határos Ukrajnával, s ami még fontosabb, a Moszkva fegyverhordozójának tekintett Belorussziával.

Tagadhatatlan persze, hogy nem jár olyan messze az igazságtól a Financial Times, mint gondolnánk. Tavaly kora ősszel, a lengyel parlamenti választások kampányában a Jaroszlaw Kaczynski által vezetett PiS többször is utalt rá, hogy a magyar példát irányadónak tartja. És ennek nyomán bevezeti majd a bankadót, különadót vet ki a multinacionális cégekre, előtérbe helyezi a családok, valamint a hazai kis- és közepes vállalkozások támogatását…

Látogatások, tüntetések


Orbán Viktor magyar miniszterelnök a múlt héten magánlátogatást tett Jaroszlaw Kaczynskinél, a lengyel kormánypárt, a PiS vezetőjénél. A hétórás találkozó a dél-lengyelországi Nedec (Niedzica) egyik szállodájában zajlott le, s bár meglehetősen kevés információ szivárgott ki annak kapcsán, hogy miről tárgyalt a két politikus, nyilvánvaló, hogy Európa védelme és megújhodása lehetett a megbeszélések egyik legfőbb témája.

A nyáron tetőző migránsválság feltámasztotta tetszhalálából a V4 formációt. Még ha nem is látszik egyelőre teljes valójában e folyamat fontossága, azt már érzékelni, hogy a Visegrádi Négyek politikája megváltoztathatja az Európai Unió arcélét, megreformálhatja a szervezet működését és politikai filozófiáját. Az Orbán–Kaczynski találkozó külön érdekessége, hogy a Nedecen zajló szerdai megbeszélés után egy nappal David Cameron brit miniszterelnököt fogadta a magyar kormányfő Budapesten. Cameron is egy EU-reform elkötelezett híve, országa 2017-ben népszavazást tart Nagy-Britannia további uniós tagságáról. Mind több politikus véli úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli elit alkalmatlan feladatára, s ha nem sikerül megreformálni az EU-t, akkor az unió összeomlik. A britek a kilépésen gondolkodnak, Lengyelország parlamentje pedig nemrég úgy döntött, elhalasztja az euró bevezetését.

Orbán és Kaczynski sok minden más mellett azért is ült asztalhoz Nedecen, hogy közös álláspontot alakítson ki a Cameronnal való budapesti megbeszélésekre. Mindenekelőtt a briteknél dolgozó magyar és lengyel vendégmunkások ügyében. Összesen 750 ezer lengyel és körülbelül 55 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában. A Cameron-kormány ugyanis szigorítani akarja a vendégmunkásoknak járó szociális juttatásokat, mondván, véges az ellátórendszer teherbíró képessége. Csak négyévnyi ott tartózkodás, azaz munka és járulékfizetés után biztosítaná a juttatásokat a vendégmunkásoknak. Itt, ezen a terepen keresi a lehetséges kompromisszumot London, Varsó és Budapest, s teljesen világos, hogy a folyamat végén mindegyik félnek engednie kell valamit.

A probléma kezelése politikai bölcsesség kérdése is. Természetesen az ellenzék is érzékeli a folyamatok fontosságát. Nemrég Varsóban pocskondiázták az új lengyel kormányt és Orbán Viktort liberális tüntetők, most szombaton pedig itthoni balliberális csoportok készülnek tiltakozni a budapesti lengyel követség épülete előtt, mondván, nem akarnak sem Orbán, sem Kaczynski diktatúrájában élni. A demonstrálók cinikus módon a „dwa bratanki” (két jó barát) és a „Lemossuk a gyalázatot” jelszavakkal mozgósítanak, természetesen a Facebookon, ahogy azt már az egykori amerikai ügyvivő, André Goodfriend működése óta megszoktuk.

Beépített bírók

A PiS fölényes győzelmet aratott a tavaly októberi választásokon, novemberben pedig kormányt alakított Beata Szydlo vezetésével. Az addig kormányzó PO, vagyis a Polgári Platform csalódása leírhatatlan volt, annak ellenére is, a hogy a párt – Donald Tusk ET-elnök pártja – jól ismerte a kampány idején készült közvélemény-kutatási eredményeket, amelyek a PiS jelentős előnyét mutatták. Csak zárójelben: a PiS és a PO esetében két jobboldali erőről beszélünk, s bár úgy tartják Lengyelországban, hogy még 2008-ban is legalább 70-80 százalékban fedte egymást a Jog és Igazságosság, valamint a Polgári Platform programja, 2015-re szétváltak az útjaik. A PiS megőrizte határozott, radikálisan nemzeti karakterét, az aulikussá vált PO viszont Brüsszelhez kötötte a sajkáját, s az EU divatos jelszavait – demokrácia, modernitás, európaiság – írta a zászlajára.

Tavaly, a választások előtt két héttel, amikor még a PO tartotta kezében a kormányrudat, a párt bölcsei már a jövőre gondoltak. Beültettek öt új bírót a lengyel Alkotmánybíróságba. Pontosabban ültettek volna, mert az államfő, Andrzej Duda, aki a PiS jelöltjeként foglalhatta el a hivatalát, elnapolta kinevezésüket, azt alkotmányellenesnek nevezve. Heves vita alakult ki a lengyel belpolitikai életben: a PO úgy gondolta, ha el is veszíti a parlamenti választásokat, legalább az Alkotmánybíróságban szerezzen többséget, hiszen ezzel megkontrázhatja az új kormány s az új parlament szinte minden kezdeményezését, szétverheti a magyar modell alapján kialakított nemzeti stratégiáját. Ez bizonyára uniós házi feladata is volt a Polgári Platformnak, már csak azért is, mert 2015 őszére éppen az vált Brüsszel szinte legnagyobb félelmévé, hogy az Orbán-kabinet tevékenysége utat mutat másoknak is.

A lengyel Alkotmánybírósággal kapcsolatos összecsapások természetesen áthúzódtak a választások utáni időszakra is, s meglehetősen szövevényessé is váltak. A lényeg: az új, nemzeti többségű lengyel parlament törvényt  is módosított a kérdésben, amelynek egyik fontos lépése az, hogy ezentúl csak akkor lehet  határozatképes a taláros testület, ha a tizenöt alkotmánybíróból tizenhárom jelen van, illetve életbe lépett az úgynevezett „kalendárium-rendszer”, ami azt jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben az Alkotmánybíróság érkezési sorrendben tárgyalja az asztalára kerülő beadványokat. Tehát nincs prioritást élvező, vagy annál is fontosabb kérdés, ha az ellenzék az alkotmánybíróságnál akar megtorpedózni egy-egy kormányzati vagy parlamenti lépést. Lehet, hogy az a beadvány csak két év múlva kerül sorra. Hab a tortán, hogy ezentúl nem az államfő, hanem a házelnök iktatja be az új alkotmánybírákat.

Ez ellen is tiltakozott a Polgári Platformot. Martin Schulz, az EP elnöke egyenesen államcsínynek nevezte azt, ami történt, az Európai Bizottság a lengyel jogállamiság megsemmisüléséről beszélt, az Egyesült Államok külügyminisztériuma pedig sürgős magyarázatot követelt Varsótól. Még úgy is, hogy a lengyel Alkotmánybírósággal kapcsolatos ügy korántsem zárult le, s egyáltalán nem lehet a PiS győzelméről beszélni. Mert a tizenöt fősre bővített testületben továbbra is azok a bírák vannak többségben, akik a korábbi kormányzópárt, a PO javaslatára kerültek oda. Természetesen a nyugati sajtó nem felejtett el riasztó párhuzamot vonni a magyar és a lengyelországi változat között.

Brüsszeli hangorkán

A múlt csütörtökön hatályba lépett a lengyeleknél az úgynevezett kis médiatörvény. Szalai Attila szerint azért nevezik így a jogszabályt, mert követi majd egy nagyobb, valóban átfogó jellegű törvény, amely teljesen új alapokra helyezi a lengyel közmédia működését. Még nagyobb és még zajosabb felháborodás tört ki. Szalai Attila tájékoztatta a Demokratát, hogy a lengyelországi médiafelület 80 százalékát mindeddig a Polgári Platform uralta. Magától értetődik, hogy ez rendkívül komoly politikai erőt jelentett a párt számára.

Ennek megfelelően a közmédia folyamatos tűz alatt tartotta Beata Szydlo novemberben alakult kormányát, időnként ellenzékibb volt még egy-egy kereskedelmi adónál is, a csúsztatásoktól, a hamis információktól sem riadt vissza. Olyan helyzet alakult ki, mintha nálunk mondjuk Kálmán Olga vezetné az M1-et. Ezt a tájékoztatási túlhatalmat, ezt a súlyos szereptévesztést akarja megszüntetni a Szydlo-kabinet, amely nem titkoltan le akarja váltani a közmédia PO-s elkötelezettségű vezetőit.

Brüsszelben hangorkán támadt, a lengyel közrádió pedig tiltakozásul minden órában lejátszotta a lengyel himnuszt, de hogy ne legyen félreértés, az Európai Unió himnuszát is. Csak hogy tudja mindenki, merre hány méter… Négy nagy nemzetközi médiaszervezet azonnal felemelte a hangját, s persze rögtön megjelentek a nyugati lapokban az Orbán-féle média­átalakítással, a magyar „médiabotránnyal” kapcsolatos hivatkozások is. „Puccs megint! Vége a demokráciának Lengyelországban!” Ilyen nyilatkozatoktól lett hangos az EU brüsszeli központja.

Azt már elfelejtette az uniós elit, hogy amikor a PO kormányra került 2007-ben, valóságos szőnyegbombázást hajtott végre a lengyel közmédiában. A megkérdőjelezett vezetők halálmegvető bátorsággal (végkielégítésüket felvéve) lemondtak. A nemzetközi sajtó pedig úgy állítja be a helyzetet, mintha a teljes lengyel médiavilág mellettük állna a demokrácia és a kifinomult szakmaiság védelmében, holott a valóság az, hogy számos mértékadó médiamunkás és médiavezető nyilvánosan elhatárolta magát a tiltakozóktól. A kormányzó PiS egyébként nemzeti elkötelezettségű, de független médiát akar. Ez nem cinizmus. A kormány számára valóban előrelépést jelentene a közmédia függetlensége, mivel drasztikus PO-s kézivezérlés alatt állt eddig. Az új törvény értelmében a kinevezett vezetők mandátumuk előtt is visszahívhatók lesznek, egyébként pedig átmenetileg a kincstárügyi miniszter nevezi őket. Erre megint felhördült a Polgári Platform, s minden külföldi szövetségese.

A sors különös tréfája, hogy a kis média törvénnyel – de várhatóan a naggyal sem – nem old meg alapvetően semmit Beata Szydlo kormánya, már ami az arányokat illeti. A nagy átalakítás végén is az összes szóba jöhető lengyelországi médiafelület 60-66 százalékát az ellenzék birtokolja majd, továbbra is készen az uniós himnusz óránkénti lejátszására.

Az átfogónak tervezett médiatörvényre mint a lengyel közmédia átalakításának jogi hátterére egyébként azért van szükség, mert különös dolgok történtek a tömegkommunikáció szférájában a Polgári Platform kormányzása alatt. A Donald Tusk, majd pedig az Ewa Kopacz vezette PO-s kabinet ugyanis sajátos részvénytársasági formában működtette a közmédiát. Olyanban, amely határozottan bevétel- illetve profitérdekelt lett. Ennek következtében a közmédiában is legalább annyi hirdetés szakította meg menetrendszerűen a különféle műsorokat, mint a kereskedelmi adókon. Arról nem is beszélve, hogy a nagy hirdetők, azaz a nagy befizetők és „támogatók” igyekeztek érvényre juttatni saját érdekeiket.

A PiS megszünteti ezt a rendszert, még úgy is, hogy a hirdetési bevételek nyilván hiányoznak majd. Számítások szerint a lengyel közmédia működtetése 1,5-2 milliárd zlotyba kerül majd évente Varsónak. A jelenlegi kormány azt tervezi, hogy vagy bevezet egy havi 10 zlotys (közel nyolcszáz forintos) lakossági tévédíjat, vagy a jövedelemadóba épít be egy hasonló nagyságú összeget.

Juncker visszalép

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke furcsa kanyarokat ír le. Először azonnali intézkedést sürgetett a „varsói kilengésekkel” kapcsolatosan, s az uniós értékek határozott védelmét követelte. A már említett Günther Oet­tin­ger EU-biztos javaslatával pedig már mozgásba is lendült a gépezet, Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője bejelentette, hogy január 13-án „politikai vitát” tart a szervezet a jogállamiság lengyelországi helyzetéről. (A migránsválság kapcsán majd egy évnek kellett eltelnie, mire „méltóztatott felébredni” az EU elitje, de határozott döntés és koncepció a krízis kezelésére mind a mai napig nem született.) A minap viszont Juncker hangot változtatott. Kizárta, hogy az EU Lengyelországgal szemben alkalmazná azt a bizonyos 7. cikkelyt, amely elvenné a lengyel állam szavazati jogát, s általában is azt mondta, nincs szükség komolyabb szankciókra a varsói lépések kapcsán.

Kaczynski pártja s a Szydlo vezette kormány eddig sem szeppent meg a fenyegetésektől, még a felügyelet alá helyezés ígéretétől sem. Egyetlen lék van csak a lengyel hajón, a NATO. A PiS kormánya is szeretné, ha minél több és minél erősebb katonai bázist telepítene az országba az Észak-atlanti Szövetség. Mert úgy látja – egyébként rosszul –, hogy fölébredt hosszú álmából több évszázados történelmi ellenfele, az orosz medve. Varsó ezért különös figyelmet fordít amerikai kapcsolataira. Elképzelhető, hogy Juncker úr figyelmeztetést kapott Washingtonból, mely szerint fontosabb most Amerikának néhány Moszkva felé fordított rakétaüteg a lengyel határon, mint egy felhajtás, meg a cikkelyekkel való játszadozás pár alkotmánybíró és médiavezető miatt. De talán ennél is többet nyomott a latban Orbán Viktor nyilatkozata, amelyben a magyar miniszterelnök világossá tette, hogy az Európai Uniónak nem érdemes Lengyelország elleni szankciókon törnie a fejét, mert a magyar kormány nem fog támogatni semmilyen szankciót. Egy szankció elfogadásához pedig a tagállamok teljes egyetértésére volna szükség. Juncker úr ezért úgy döntött, inkább elmegy tárgyalni Varsóba…

Sinkovics Ferenc