Soha annyi állami földet nem adtak magánszemélyeknek bérbe, mint az elmúlt évek során. Az ügy pikantériája, hogy éppen egy olyan LMP-s képviselő nevezte igazságtalannak a pályázati rendszert, aki annak komoly haszonélvezőjeként legutóbb több mint 237 hektár földet nyert – mondta a Demokratának Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár. A politikussal az új vadgazdálkodási törvény koncepciójáról is beszélgettünk, amelynek egyik legfontosabb célja a régi magyar vadászhagyományok megőrzése.

– Két éve, állami földprogramért felelős államtitkárrá választásakor azt mondta, a tervek szerint 265 ezer hektár állami földet terveznek bérbe adni magyar, helyben lakó, elsősorban állattartó gazdák számára. Hol tart ez a program?

– A közelmúltban 280 ezer hektár állami földet adtunk hosszú haszonbér­be. Eddig példátlan módon több mint 7500 nyertese van a Földet a gazdáknak programnak, és szeretnénk mindezt folytatni 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is, az akkor lejáró földhasználati jogosultságokat ismételten meg fogjuk pályáztatni. Az utóbbi évek sikereit jól illusztrálja, hogy megtízszereztük az állami földet használó gazdálkodók számát. Mindezt segíti a családi gazdasági modell, a nyertesek nyolcvan százaléka ugyanis természetes személy, nemcsak darabszámra, hanem területnagyságra is, és csupán alig húsz százalék a jogi személyek aránya. Ez a kitűzött birtokpolitikai céloknak megfelel. Nyilván ennek ellenére is sok támadás ér minket a vesztes pályázók részéről. Az ötszáz hektárnál is több földet használó gazdák száma 53 volt korábban, ugyanezen a területen most több mint 1500 nyertes van. Ennek az eredménynek az említett 53 gazda nyilván nem örül túlságosan, az ő véleményük különböző ellenzéki pártok közvetítésével fel is üti a fejét, mindezzel azonban meg kell birkóznunk. Emellett egy-egy birtoktest meghirdetésekor sokszor négy-ötszörös túljelentkezést is tapasztaltunk, így minden alkalommal három-négy személy is akad, aki nem nyer. Nem várhatjuk el tőlük, hogy felállva dicsérjék a programunkat, ugyanakkor azt látom elsősorban, hogy az ezzel kapcsolatos viták a politikai erőtérről szólnak, a gazdák világában nem nagyon érzékeltem olyan vehemens megnyilvánulásokat, mint a parlamentben.


– Ahol a legutóbb az LMP-s Sallai Róbert Benedek fejtette ki ellenérzéseit…

– És megkérte Fazekas Sándort, hogy mutasson egy nem fideszes gazdát, aki nyert földbérbeadási pályázaton. A miniszter úr eleget tett ennek a kérésének és rámutatott Sallai Róbert Benedekre. A képviselő úr túrkevei gazda, a politikai karrierjével kapcsolatban azonban már érdekes kérdések merülnek fel. Mennyire normális viselkedés az, hogy valaki a családjával és az érdekeltségi körével 237 hektár állami földön gazdálkodhat, amelynek éves területalapú támogatása meghaladja a 16 millió forintot, egyszóval igencsak szép megélhetést biztosít, reggelente a telkén munkálkodik, majd délután felveszi a zakóját, bemegy a parlamentbe és elmondja, hogy csak politikai kapcsolatokkal rendelkező személyek és fideszes oligarchák kapnak földet? Joggal vetődik fel a kérdés: talán ő is fideszes? Oligarcha? Vagy jó politikai kapcsolatokkal rendelkezik? A képviselő úr önmaga cáfolata saját állításainak, és jól illusztrálja, hogy a gazdák nem politikai szempontok alapján kapnak földet, hanem egy pályázati rendszer elbírálása során. A politikai képmutatás magasiskoláját láthatjuk, hiszen látja pontosan, mi a valós helyzet, elvégre azt állítja magáról, hogy a politikai karrierje mellett aktívan igyekszik gazdálkodni is. Ehhez kívánunk neki sok sikert, reméljük a továbbiakban is ki tudja használni a parlament küzdőterében letagadott lehetőségeket. Ezekkel az ellenmondásokkal pedig majd a saját választópolgárai előtt kell elszámolnia.


– Találni más ellenzéki képviselőt is a nyertes pályázók között?

– Nem tudjuk, nem folytatunk ilyen vizsgálatot. Nehéz definiálni, mi számít érdekeltségi körnek. Ha a gyerekkori padtársam nyer egy pályázatot, az például annak minősül-e? De ha készítenénk egy tanulmányt arról, hogy a közösségi oldalak és más adatbázisok segítéségével nyilvánosan feltérképezhető ismeretségi körök alapján milyen kapcsolatban állnak a politikusok bizonyos nyertesekkel, lehet, egészen másként festene a kép.


– Milyen szempontok alapján zajlik a pályázatok elbírálása?

– Számos eleme van a pályázati rendszernek, onnantól kezdve, hogy helyben lakó, fiatal, pályakezdő gazdáról van-e szó, egészen odáig, hogy mekkora állat­egységgel rendelkezik és hány új munkavállaló felvételét vállalja el. Ezeknek egy része az indulás feltétele, de vizsgáljuk az adottságokat, illetve azt is, hogy milyen gazdálkodási tervet nyújt be. Ez utóbbi része lesz pozitív elbírálás esetén a szerződésének, tehát ha leírom, hogy öt hektárra vállalok ezer szarvasmarhát, akkor egy év múlva mindezt prezentálnom is kell. Zajlanak az első ellenőrzések és tapasztaljuk, hogy több helyen is problémát okoz az ígéretek betartása, mindennek azonban megvan a szankciórendszere. Esetenként bizonyos gazdáktól el is kellett vennünk a földet.


– A korábbi nyertes pályázók megközelítőleg hány százalékánál jelentkeztek hasonló gondok?

– Szerencsére viszonylag kis arányban, százalékról azonban nem érdemes beszélni, ugyanis, ahogy az Európai Unió területén is hasonlóképpen működik, nem ellenőrizzük az összes földhasználót minden évben, csak egy bizonyos részüket, véletlen minta szerint. Azért is tehetjük meg mindezt, mert a nyertes pályázók esetében rögtön elvégzünk egy okirat-ellenőrzést, hogy minden adat megfelelő-e. De ennek ellenére húsz év alatt minden egyes gazdát folyamatosan ellenőrizhetünk.


– Nemrég készült el az új vadgazdálkodási törvény koncepciója. Miért kellett a régi jogszabályt módosítani?

– A korábbi törvény húszéves múltra tekint vissza, erősen eljárt már felette az idő, nagyon sok minden megváltozott azóta a környezettől kezdve a vadászok létszámán keresztül a vadászati kultúráig. Emellett igencsak megnőtt a nagyvadállomány Magyarországon, miközben a trófea minősége romlik, az apróvadállomány létszáma pedig drasztikusan lecsökkent. Egyszóval számos természeti és környezeti tényező megváltozása alapján újra át kellett gondolnunk a rendszert és belevágnunk ebbe a vitába. Alapjában véve azt tudnám mondani, hogy a régi törvény jó passzusaira alapozva, néhány koncepciózusan is új ötlet felvetésével próbáljuk az új rendszert felépíteni. Ami ennek megalkotásában véleményem szerint mindenképpen méltányos, hogy már a koncepciót is társadalmi vitára bocsájtjuk, az ebből befolyó észrevételeket beleépítjük a normaszövegbe, amelyről ismét lesz egy társadalmi vita, majd minderről egy parlamenti diskurzus, és így születik majd meg év végére az elfogadott új törvény.


– Például miben változott a vadászati kultúra?

– Kialakult egy permanens konfliktus a földtulajdonosok, illetve földhasználók, valamint a vadászatra jogosultak között, ami sok esetben visszavezethető a vadkár kérdésére is, amellyel kapcsolatban egy nagyon rossz, lényegében nem is létező rendszer van érvényben. Kísérletet teszünk arra, hogy vadkárbecslés helyett vadkár-felmérés legyen, ne egy szubjektumon, hanem egy világos, rögzített protokoll mentén történjen mindez. Magában a vadásztársadalomban is egészen mások lettek a mennyiségi igények, a külföldről érkező vendégvadászoknak is eltérőek az elvárásaik, a hagyományos vadászati módszerek szinte teljesen eltűntek, noha a magyar kultúra részét alkotják, próbáljuk ezeket is feltámasztani.


– Milyen a hagyományos magyar vadászati kultúra?

– Vadászati kultúra alatt azt értjük, ahogy vadászunk, ahogyan megjelenünk a vadászaton, ahogy viselkedünk. Hogy milyen tisztelettel bánunk az elejtett vaddal. Másfelől pedig, hogy milyen módszereket használunk. Míg korábban jellemzőbb volt a társasvadászat, addig az utóbbi időben a les- és egyéni vadászat dominál. Míg korábban az agarászat, a solymászat vagy például a csapdázás bevett gyakorlat volt, addig ma már ezek szinte teljesen kihalt vadgazdálkodási kultúrának számítanak. Ez a kérdés érzelmi, történelmi része. De ugyanilyen fontosak a társadalmi gazdasági tényezők is, illetve az, hogy a természettel való összhangot jobban elősegítő vadgazdálkodási törvény szülessen. Fontos, hogy a gazda, a vadász és a földtulajdonos ne ellenérdekeltek legyenek, hanem valamiféle egységet teremtsenek, tájegységenként egységes szemléletet megvalósítva. Az nem megoldás, hogy az egyik vadászatra jogosult óvja a vadat, a szomszédos pedig mindent lelő, ugyanis például a szarvas nem ismeri a vadásztársaság határait. Véleményem szerint tájegységben lehet értelmezni az olyan vadászati kérdéseket, mint hogy mennyit lehet lőni, milyen trófeaminőséget várunk el, hogyan szabályozzuk a vadkár kérdését, hogy tervezzük az ütemterveket. Az a célunk, hogy segítséget nyújtsunk a hivatásos vadászoknak is.


– Mi indukálja leginkább a vadászok, a földtulajdonosok és a földhasználók közötti konfliktust?

– A földtulajdon elválaszthatatlan része a vadászati jog, ami nem összekeverendő a vadászás jogával. A vadászati joggal a gazda élhet, de bérbe is adhatja azt. A törvény azonban szabályozza, hogy milyen feltételekkel teheti ezt meg. A mostani rendszerben ezek a kérdések lógnak a levegőben, nincsenek egzakt szabályok, a tulajdonosnak négyzetméterre pontosan kellene tudni, hogy az adott vadászterület bérbeadásával évente mekkora összeg jár, s kitől és hogyan lehet felvenni a pénzt. Nagyon flexibilis és alulszabályozott rendszer van érvényben jelenleg. A vita másik fele a vadkár kérdése. Felelős-e a kárért a vadászatra jogosult személy, vagy az a tulajdonos a felelős, aki az erdő közepén kukoricát vet, amit megesznek a vadak? Nincs kimondva például az sem, hogy a vad a természet része: ha ma egyet harap, az már vadkárnak minősül. Mit kellene csinálnia az állatnak? Fotoszintetizálni? Át kell helyezni a hangsúlyokat, nem a vadkár elszámolására kell koncentrálni, hanem a megelőzésre. Össze kell fognia a földtulajdonosoknak és a vadászatra jogosultaknak, és megbeszélni például, mit és hogyan érdemes ültetni. És a vadászoknak is többet kell tenniük. Ha egy adott területen harminc személynek van jogosultsága vadászni, de csak három él ezzel aktívan, akkor ott nyilván túlszaporodnak a vaddisznók… Egyszóval, ha megvan a kellő egyetértés az érintettekben, akkor képesek leszünk jó törvényt alkotni.


– A külföldi vadászok számára miért vonzó Magyarország? Mit kapnak meg nálunk, amit odahaza nem?

– Kuriózumot kapnak: alapvetően minden vadfajnak megvan a tájegységi jellegzetessége nem csupán országok között, de országon belül is. Egy bakonyi szarvasbika teljesen más képességű, mint például egy somogyi, vagy egy mátrai. Formájában, minőségében eltérő, nem jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más. Ráadásul Nyugat-Európához képest Magyarországon nagyon komoly az erdősültség, nagyon nagy méretű szabad összefüggő területek vannak, amelyeken jelentős a nagy- és apróvadállomány még úgy is, hogy utóbbi jelentősen csökkent. De sokan jönnek Európán kívülről is például az arab világból, vagy az amerikai kontinensről, ahogyan a horgászok is ellátogatnak számos tengerhez és folyóhoz, mert mindenhol mást lehet fogni. Nekünk tehát jó minőségben kell kielégítenünk ezeket az igényeket, ugyanis egy fizetőképes rétegről van szó, amelynek megvannak a maga elvárásai: trófeaminőségben, vadsűrűségben és egyéb szolgáltatásokban.


– Külföldről mostanában nem csak vadászok érkeznek. Egyre több medve is átkóborol Szlovákiából.

– Mit tesz a természet! Ezeken a területeken drasztikusan le is csökkent a falopások száma.

Német Dániel