Látszólag minden Vona Gábor tervei szerint alakult a Jobbik vasárnapi kongresszusán, hiszen nemcsak ő kapott újra bizalmat a pártelnöki poszton, de sikeresen kiszorította a vezetésből a kritikusokat is. Azonban az is látható: a radikális rétegpárt néppárttá alakítását, cukisodását nem mindenki nézi jó szemmel.

Amint azt a Demokratában megírtuk (2016/17), nem kis vihart kavart a Jobbikban és szavazótáborában, amikor kiderült, Vona Gábor úgy döntött, átformálja a párt vezetését, ezért kilátásba helyezte, hogy ha szükségesnek látja, él vétójogával a tisztújító kongresszuson. A vétójog – pontosabban „egyetértési jog” – 2013-tól illeti meg a pártelnököt, s vélhetően az azt megelőző időszak botrányai, például a Szegedi Csanád-ügy miatt fogadták el akkoriban a hírek szerint egyhangúlag az elnökségi tagok.

A párt ily módon megváltozott alapszabályába bekerült, hogy az elnökség tagjait „a Jobbik elnökének a jelöltek személyével kapcsolatos egyetértési joga mellett” választhatja meg a kongresszus, míg a szintén módosított választási szabályzat úgy fogalmaz: „az a tag, aki alelnökjelöltként eléri a 10 százalékos jelölési küszöböt, de a Jobbik elnöke nem ért egyet az indulási szándékával, nem kerül rá a szavazólapra, s programadó beszédét sem mondhatja el a Kongresszuson”.

Vona az idei tisztújításon az eddigi alelnökök közül Novák Elődtől, Apáti Istvántól és Szávay Istvántól kívánt megszabadulni, s a szintén az elnökségbe vágyó Hegedűs Lórántné jelölését sem támogatta. Az érintettek közül végül Szávay és Apáti nem is mérette meg magát, Novák és Hegedűsné azonban az utolsó pillanatig kitartott.

Bár a pártelnöki vétóról szóló híreket a sajtóban sokan úgy értelmezték, Vona Gábor a radikálisokat szorítaná ki a vezetésből, ennek ellentmond, hogy például a Novákéknál semmivel sem kevésbé radikális, sokak által a tévéostrom kapcsán megismert Toroczkai Lászlót ő maga kérte fel alelnökjelöltnek, mint ahogy Sneider Tamás is maradhatott, akivel szemben a pártelnök szintén nem emelt kifogást. Ő egy 2013-as interjújában így vallott ifjúságáról: „16-18 évesen mint lázadó fiatal, rövid hajjal, kockás ingben, piros hózentrógerrel, farmernadrágban, bakancsban jártam. Ez azonnal elég volt, hogy egy politikai tiszt azt írja a kartotékomra: bőrfejű. Természetesen magam is sűrűn jártam korabeli skinhead zenekarok koncertjére, ám a szó hagyományos értelmében valóban nem skinheadvezér, hanem sokkal inkább politikai vezető lettem”.

Valójában tehát arról volt szó, hogy Vona olyan embereket akart maga mellé, akik, ha radikálisok is, végrehajtják az utasításait.

Ugyan a vétóügy kirobbanása után – legalábbis a nyilvánosság előtt – valamennyire lecsillapodtak a hullámok, a kongresszust megelőző héten ismét a figyelem középpontjába kerültek a Jobbikban zajló viták. Előbb ugyanis csak részletek szivárogtak ki Hegedűs Lórántné és Novák Előd, eredetileg csupán a tagság részére írt, alelnökjelölti szándéknyilatkozataiból, később pedig a kuruc.info teljes egészében nyilvánosságra is hozta őket. S a két, Vona által nem szívesen látott induló nem fukarkodott a bírálatokkal. Novák külön blokkot szentelt azon „botrányos ügyeknek”, amelyek miatt belső körben vitái voltak. Szóvá tette például, hogy nem volt szabad Simicska Lajos elszámoltatását szorgalmaznia, hogy „ne haragítsák magukra”, illetve Vona Gábor egy korábbi hvg.hu-s nyilatkozatát is felemlegette, amelyben arról beszélt: miniszterelnökként, ha kell, átadna holokauszt-emlékművet.



Ezeken túlmenően a párt gazdálkodásával kapcsolatos fenntartásait is megosztotta.

„Egy irányba kell húzni a szekerünket, de az irányt egy alulról építkező mozgalomban a tagság többsége kell kijelölje, hiszen nem egyszemélyes kft.-ről van szó. Illetve van ilyen is: az elnök bizalmasának egyszemélyes kft.-je, az amúgy kitűnő Iránytű Intézet, mely egy százmilliós székházat vett meg jobbikos pénzből, illetve részben hitelből, melyet gyakorlatilag szintén jobbikos pénzből törlesztettünk volna, de miután az elnökségben néhányan felháborodásunknak adtunk hangot a közösségi vagyon magántulajdonba szervezése miatt (és hogy erről még csak tájékoztatást sem kaptunk, utólag sem, csak véletlenül tudtuk meg), a szerződést felmondták, belátva, hogy ez védhetetlen” – írta Novák Előd. „Elleneztem azt a rögtönzött elnökségi döntést is, hogy az ún. Valódi Nemzeti Konzultáció nevű Fidesz-koppintásra 200 millió forintot (!) költsünk, miközben pl. 0 forint választási tartalékunk van, és sajnos a 100 millióért kínált Parlament TV-t sem vettük meg korábban, pedig egy ilyen hírtévé nélkül nemigen lehet kormányra kerülni. E pénz töredékéből létrehozható volna egy sok új szavazót elérő bulvárportál is a neten, mely szintén hiányzik »portfóliónkból«.”

Bár két nappal a kongresszus előtt kiderült, mind Hegedűsné, mind pedig Novák több jelölést kapott az alelnöki posztra, mint a Vona által támogatott Fülöp Erik és Janiczak Dávid, és ez alapján (a vétó nélkül) akár be is férhettek volna a héttagú elnökségbe, végül mindketten visszakoztak. Novák ezt Facebook-bejegyzésében egy körvonalazódó kompromisszummal indokolta.

Nos, ez az egyezség végül az lett, hogy Vona a tisztújító gyűlésen bejelentette: átadja a parlamenti képviselőcsoport vezetését Volner Jánosnak, amit azzal indokolt, hogy át akarja szervezni, gyorsabbá és hatékonyabbá szeretné tenni az eddig frakcióközpontú pártot, s ezért csak az elnöki feladataira kíván koncentrálni. A gyakorlatban inkább arról lehet szó, hogy nem akarja elkoptatni magát a mindennapos parlamenti munkában, s csak hangsúlyos ügyekben akar megszólalni a jövőben.

A kongresszus végül lényegében úgy alakult, ahogy azt a pártelnök eltervezte: a küldöttek újraválasztották, s rajta kívül az a hat ember került be az elnökségbe – Volner János, Z. Kárpát Dániel, Toroczkai László, Sneider Tamás, Fülöp Erik és Janiczak Dávid –, akiket ő szeretett volna. Vagyis kikerültek a vezetésből a renitensek, ugyanakkor bekerültek olyanok (Toroczkai, Sneider, Volner), akiknek a személye a cukisodást kritizáló radikálisok számára is elfogadható, s akik így vagy úgy lekötelezettjei Vonának, hiszen neki köszönhetően kerültek pozícióba.
Vona Gábornak azonban azt is tudnia kell: nyert ugyan két nyugodt évet, de korántsem biztos, hogy 2018 után is ő lesz a Jobbik elnöke. Mert most jól hangzó szlogennek tűnhet, hogy „minden közvélemény-kutatás dacára kormányváltó hangulat van”, vagy az, hogy „vagy mi váltjuk le a Fideszt, vagy senki” – ilyen kijelentéseket tett vasárnap –, de ezekkel azt erősíti a tagságban, hogy a Jobbiknak reális esélye van legyőzni a kormánypártokat. Ami ma nem igaz, s ha a Jobbik nem nyer, szavait könnyen számonkérhetik rajta.
Ráadásul pozíciója már most sem tűnik megingathatatlannak: a korábbi több mint 90 százalékkal szemben most csak a küldöttek 80,5 százaléka támogatta – 116-an szavaztak ellene úgy, hogy nem volt ellenfele –, sőt Volner János alelnökként több voksot kapott, mint ő az elnökválasztáson. Vagyis ha két év múlva a Jobbik nem nyer választást, az könnyen Vona Gábor bukását is jelentheti.

Bándy Péter