A migránsok miatt Magyarországra menekülő németekről készített riportot néhány nappal ezelőtt a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati adó. A Demokrata a Balaton nyugati csücskében talált rá a műsorban szereplőkre. Claudia, Michael, Ottmar és Ralph átkozzák a „Willkommenskulturt”, hazánkat pedig a nyugalom szigetének tartják. Egyre több német költözne Magyarországra.

Alig lézeng néhány ember a Somogy megyei Marcali főutcáján, csak a helyi posta és a polgármesteri hivatal környékén tapasztalható némi mozgolódás. És persze a hivatallal szemben lévő kávézóban, ahol a helyiek szerint ma már annyi német van, hogy lassan az ő nyelvükön kell kérni a kávét meg az ásványvizet. Nem ördögtől való ez, derül ki a pincérrel való beszélgetésünkből, itt gyűlnek össze ugyanis a környék német nemzetiségű lakosai, köztük azok a németek is, akik nemrég különös körülmények között költöztek Magyarországra.

– Grüss Gott! – üdvözöl minket többedmagával a kávézóban Ottmar Hedie, rögvest ásványvízzel, jóféle német cigarettával kínálva minket. Ottmar magas, jóravaló embernek tűnik. A németországi Mannheim melletti Worms kisvárosból származó férfi először 16 éve egy nyaralás alkalmával pillantotta meg a magyar tengert. Azonnal beleszeretett, később ide is költözött feleségével, Claudiával. Somogyszentpálon 13 éve foglalkozik ingatlanközvetítéssel. Jól megy az üzlet, meséli, szinte nincs olyan nap, hogy ne lenne a balatoni ingatlanok iránt érdeklődő német ügyfele. Kiemelt célpont továbbra is Keszthely, Hévíz, de Siófokot is kinézték már maguknak a németek. Főleg azóta nőtt meg jobban az érdeklődés, amióta szerepelt a német televízióban.

– A riport óta folyamatosan cseng a telefonom. Ma reggel két levelet is kaptam. Tavaly szeptember óta egyre többen akarnak Magyarországra költözni – számol be a férfi az aktuális helyzetről. De nézzük, miről is szól ez a történet!

Az ingatlanközvetítő néhány hete került a bajor közszolgálati adó, a Bayerischer Rundfunk középpontjába. A Report München című politikai magazinműsor Magyarországra „menekülő” németekről készített riportot, amelyben Ottmar is megszólalt, azt állítva, hogy tavaly szeptember óta új jelenséget tapasztal a német ügyfelek körében: menekülés a menekültek elől. Vagyis olyan németek érdeklődnek egyre nagyobb számban Balaton-parti eladó ingatlanok iránt, akiknél a jó klíma, a hosszú nyarak és az olcsó élet mellett fő szempontként jelent meg, hogy a magyar lakosság túlnyomórészt keresztény, és „alig vannak migránsok”.

Mindennek hála, Ottmarnak nincs oka panaszra. Olyannyira, hogy az érdeklődők magas száma miatt az ősz hajú ingatlan­ügynök nemrég újabb munkatársat vett fel az irodájába. Az átlagos eladott ingatlanok száma általában évi 10-12 körül mozog, meséli, de ahogy fogalmazott, „a német politikai helyzet” miatt a szám folyamatosan növekszik: tavaly óta a korábbi közel dupláját, húszat sikerül értékesítenie. Az árak jellemzően ötödannyiba kerülnek, mint Németországban.

Nem ezek voltak a fő szempontjai Ralph Kälbernek, amikor Magyarországra költözött. A 46 éves technikus végzettségű férfi négy évvel ezelőtt Stuttgart mellől került ide. Ralphnak a Pécs melletti Palotabozsokon és a környéken is van már háza. Amikor a németországi menekülthelyzetről kérdezzük, csak legyint. Évtizedek óta mást nem csinált, mondja, mint hogy gyártotta a sötétítőfóliákat a német autóiparnak, nem kevés adót fizetve a német államnak, amely most annak nem kis részét a migránsokra költi. A férfi először nyaralót keresett a Balaton környékén, de Angela Merkel „Willkommenskultur” politikája miatt végleg betelt a pohár, és elege lett Németországból. Magyar származású barátnőjét két éve ismerte meg. És hogy mi a baj a menekültekkel? Talán nem is a nagy számuk.

– A legtöbbjük fiatal férfi, akik majd hozzák a család többi tagját. Az asszonyt, gyerekeket, nagypapát, nagymamát. Mi lesz így Németországgal? – mondja felháborodottan Ralph, aki a menekülteknek járó magas szociális juttatásokra is panaszkodik. Jelenleg az országban a menedékkérők ellátásáról rendelkező törvény alapján egy menedékkérő juttatásai elérik egy koszovói vagy albániai rendőr jövedelmét. A menekültek esetében a szabadon felhasználható készpénzjuttatás összege a korábbi havi 41 euróról 143 euróra, mintegy 44 ezer forintnak megfelelő összegre emelkedett, a gyerekek után pedig minden hónapban 85 eurót, körülbelül 26 000 forintot kapnak a migránsok, akiket a gyűjtőtáborok után állandó, menekülteknek szánt lakóhelyen helyeznek el. A bérleti díjat természetesen az állam fizeti, ahogy a teljes ellátásukat is.

És ez itt baj. Ralph szerint – mivel az állam állja a migránsok lakhatási költségét – soha nem látott mértékben emelkedtek az ingatlanárak a nagyvárosokban, ami a német fiatalokat hozza hátrányos helyzetbe. Számukra lassan megfizethetetlenné válnak a lakásárak. De nincsenek jobb helyzetben az eddig békésnek hitt német vidéki falvak lakói sem. Ralph hallott olyan 130 lakosú kistelepülésről, ahová több mint 400 menekültet szállásoltak el, káoszt és felfordulást okozva ezzel a környéken.

– A szülővárosomban szinte alig hallani németül helyesen beszélő embereket – veszi át a szót Michael Müller, aki 2012-ben vásárolta meg a Balaton-parti házát. A jelenleg állatvédelemmel foglalkozó és egy nagykanizsai állatmenhelyt aktívan támogató 59 éves férfinak a vételkor szempont volt a kellemes időjárás, a nyugalom és a német mércével mérve elfogadható árak. Tavaly óta viszont ő is feladta informatikusi állását Észak-Rajna–Vesztfáliában, Güterslohban, hogy Magyarországra költözhessen. Nem lepődünk meg, amikor az okok közt a migránsok is szóba kerülnek. A menekültekkel a fő baj szerinte az, hogy nem tudnak és nem is akarnak integrálódni. A németországi alap- és középfokú oktatás képtelen lesz ekkora feladatot elvégezni, ez pedig sosem látott munkanélküliséget eredményez majd az országban, ami a bőkezű német szociális háló összeomlásához vezet. A migráció és a terrorizmus közötti kapcsolatot pedig szerinte csak a vak nem látja.

Ugyanígy elég rossz a véleménye a német médiáról is, amely szerinte folyamatosan félretájékoztatja a közvéleményt, csak a migránsokkal kapcsolatos pozitív dolgokról számol be, a negatívumokat eltitkolja, ráadásul teszi mindezt az adófizetők pénzéből. Németországban ugyanis törvény rendelkezik arról, hogy minden háztartásnak adót kell fizetnie a tv- és rádióadások támogatására, ennek mértéke pedig eléri a havi 18 eurót.

És hogy mit gondolnak minderről a gyerekeik? Ralph 12 éves lánya Németországban maradt. Iskolájában egyelőre nincsenek menekültek. Nem is tudnák őket tanítani, mondja Ralph, hiszen Németországban a tanári gárda nincs felkészítve a menekültek oktatására. Michaelnek a 22 éves fia maradt otthon, bár ha a lehetőségei engednék, ő is elhagyná Németországot. A bizonytalanság miatt pedig a fiatalok sem terveznek hosszú távra.

Nem túl rózsás tehát a helyzet Németországban. Abban az országban, ahol Angela Merkel 2002-es választási programjában még a bevándorlás korlátozása mellett szállt síkra. Amikor pedig azt kérdezzük tőlük, hogy Orbán Viktornak igaza van-e abban, ahogy a migránsválságot kezeli, egyöntetűen igennel válaszolnak. Ottmar szerint ez a valódi oka annak, hogy mostanában egyre többen költöznek Magyarországra, az pedig csak hab a tortán, hogy a megélhetési költségek itt jóval alacsonyabbak, mint otthon. Ottmar nem kertel: szerinte az Európai Uniónak befellegzett, Németországnak pedig hasonló kaliberű vezetőre lenne szüksége, mint a magyar miniszterelnök.

Persze a nyugalom szigetén kívül más miatt is szeretik hazánkat, különösen a Balaton környékét. Ralph például bármilyen problémával fordult eddig a hivatalokhoz, rögvest segítettek. Fontos szempont volt a költözésnél, hogy mennyire fejlett az infrastruktúra – szerencsére ma már ez sem a rendszerváltozás körüli állapotot tükrözi. Az autópályáknak köszönhetően Budapest is alig kétórányi távolságra fekszik a Balaton nyugati partjától. Michael ugyanakkor a magyarok segítőkészségét is kiemeli. Szerinte ez a fajta összetartás, ami a vidéki Magyarországot jellemzi, ismeretlen Németországban, ahol mindenki csak magával törődik, és a munka teszi ki az életüket. Meséli, hogy alig egy hete lakott itt, a magyarok rögtön befogadták, érdeklődnek hogyléte felől, és már több meghívást is kapott a környéken lakóktól. A közbiztonság helyzetével is elégedettek, ellentétben szülőhazájukkal, ahol – különösen a kölni szilveszteri események után – úgy érzik, a rendőrség már nem képes megvédeni saját polgárait.

Pedig lassan nem lesz kit megóvni, Németország lakossága ugyanis a bevándorlók ellenére is rohamosan fogy. Egyes statisztikák szerint a jelenleg bő 80 milliós országban erős bevándorlás mellett is csak alig több, mint 73 millióan élnek majd 2060-ban. Amikor erről kérdezünk őket, és a magyar miniszterelnök gyermekvállalást ösztönző családpolitikájának elemeit soroljuk, Claudia csak legyint. Németországban egyre kevesebb gyermek születik, emiatt pedig egyre-másra zárnak be az óvodák. A kevés gyerekszámon persze nincs mit csodálkozni, ha azt vesszük, hogy az európai termelékenységi mutatók közül az egyik legrosszabb a német. Egy német nő átlagosan 1,1 gyermeket szül, ami messze elmarad attól a 2,1-es értéktől, amelynek megléte esetén a népességszám stagnál. A német családok fele gyermektelen, és jellemző, hogy minél inkább képzett egy nő, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy gyermeke lesz. Ez a trend a híres jóléti középosztályt és kiterjedt szociális rendszert alapjaiban rengeti meg, illetve teszi fenntarthatatlanná a következő évtizedekben. És hogy ezen miként lehetne változtatni? Talán bőkezűbb családpolitikával, nem pedig a menekültek beengedésével, zárja a beszélgetést Claudia.

Menekültkérdés ide vagy oda, a fentiekből kiindulva a hazájukat elhagyó németek beilleszkedése zökkenőmentesnek ígérkezik. Nyelvi nehézségek ugyan akadnak, Claudia például heti háromszor nyelvtanfolyamra jár, ezzel próbálja meg áthidalni a problémát, de azt mondják, itt legalább békére leltek. Azt pedig, hogy végleg Magyarországon maradnak-e, nem tudják, egy azonban biztos: a nyugalom szigetét találták meg itt, a Balaton partján.

Takó Szabolcs