A CIA lejárató akciójának minősítette Moszkva a Mossack Fonseca panamai cég titkos dokumentumainak kiszivárogtatását, mely számos politikus mellett Vlagyimir Putyin közvetett off­shore-érintettségére is rávilágított. Az ügy azonban sok sebből vérzik. Ráadásul Putyin nagyobb játékos, mint azt a nyugati elemzők jelentős része hiszi, vagy hinni szeretné. Nem kizárt, hogy a jelenlegi panamai botrány kapcsán sem minden az, aminek elsőre látszik, és az ügy valójában nem egyszerű korrupciós botrány, hanem valóságos hidegháborús kémregény.

A történet 2015 elején kezdődött, amikor egy, magát „John Doe”-nak nevező személy egy 11,5 millió dokumentumot tartalmazó 2,6 terabájtos adatbázist küldött el a német Süddeutsche Zeitungnak. A 214 ezer 500 vállalatot és 14 ezer közvetítőt érintő dokumentáció a világ felső egy százalékának offshore ügyeit tárta fel, bebizonyítva hogy a világ vagyonának közel nyolc százaléka hever titkos számlákon.

A lap továbbította a dokumentumokat az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű nemzetközi oknyomozó újságíró szövetségnek, amelynek nyolcvan országból származó, négyszáz újságírója összesen egy éven keresztül vizsgálta őket. Április első hetében aztán egy összehangolt akció keretében az ICIJ nyilvánosságra hozta a feldolgozott dokumentumok egy részét, felfedve benne 140 ismert politikus és közéleti személy pénzmosási és adóelkerülési technikáját.

Bebizonyosodott, hogy a kínai kommunista elit egy része és bukott arab diktátorok – úgy mint Hoszni Mubarak és Moammer Kadhafi – is rejtegetett vagyont offshore cégeken keresztül. Ennél nagyobbat szólt a hír, hogy Ukrajna elnöke, a korrupció ellen folyamatosan kampányoló Petro Porosenko maga is érintett a botrányban, csakúgy, mint az elméletileg korrupció ellen küzdő Transparency International egyes vezetői is.

Az emberek mindenhol a helyi viszonyoknak és politikai kultúrának megfelelően reagáltak vezetőik pénzmosásban és adóelkerülésben való érintettségére. A politikusaik számára magas morális mércét állító izlandiak lemondatták miniszterelnöküket, Sigmundur David Gunnlaugssont, és David Cameron is magyarázkodásra kényszerült. A világ keleti fertályának lakói ellenben csak megrándították a vállukat.

Ki áll a háttérben?

A legnagyobb visszhang Vlagyimir Putyin orosz elnök szűk körének érintettségét övezte. Az orosz tájékoztatás, csakúgy, mint a nyugati elemzők egy része, éppen ezért a CIA-t jelölte meg a kiszivárogtatás legvalószínűbb kitervelőjeként. Nem így a Brookings Institution elemzője, Clifford G. Gaddy nemzetközileg elismert Oroszország-szakértő közgazdász, aki elsőre merésznek tűnő, de valójában nagyon is logikus teóriával állt elő, mely szerint nem kizárt, hogy a kiszivárogtatások mögött nem valamely nyugati titkosszolgálat, hanem éppen a Kreml áll.

Tény ugyanis, hogy Vlagyimir Putyin személyesen nem érintett a botrányban. Amit egyelőre tudni lehet, hogy az orosz elnök közeli barátja és lányának kereszt­apja, Szergej Roldugin hegedűművész helyezett el közel kétmilliárd dollárt egy panamai vállalatban. Ez viszont önmagában nem hogy az orosz emberek ingerküszöbét nem éri el, de még a Nyugat megbotránkoztatásához is kevés. Ismeretes, hogy különféle Putyin-ellenes orgánumok már több mint egy évtizede cikkeznek arról, az elnöknek húsz és százmilliárd dollár közti személyes vagyona lehet.

Egyébként logikailag nehezen érthető, hogy Rolduginnak miért állt volna érdekében külföldre menekíteni a pénzét. Az elnök bizalmasaként az adóelkerülés nem lehetett célja, vállalati tulajdonosi viszonyait pedig nem volt ki elől elrejtenie. Egyetlen logikus indok a Nyugati szankciók elkerülése lehetett volna. A kiszivárogtatott dokumentumok arra azonban nem térnek ki, hogy Roldugin szóban forgó offshore cégét a Krím 2014-es annektálását követően bevezetett, Moszkva-elleni szankciók bevezetése után alapították-e.

Fontos figyelembe venni, hogy a Kreml és a Nyugat évek óta propagandaháborút folytat egymás ellen, melyet elemzők az ukrán front hibrid hadviselésének részeként tartanak számon. Noha úgy tűnik, hogy a Panama-iratok Putyin ellen irányulnak – a Kreml hivatalosan célzott nyugati támadásnak minősítette azokat –, egy barát lefülelt kétmilliárdja mégis sokkal inkább Putyin tisztára mosását, semmint kompromittálását érte el. Különösen úgy, hogy az orosz közvélemény alapvetően magas toleranciaküszöbbel bír a korrupciós ügyekben, a jelcini korszak oligarcháihoz képest pedig a jelenlegi elit kifejezetten tisztakezűnek számít.

A korrupció vádjának valójában nem a keleti, hanem a nyugati közvélemény előtt van tétje. Akikre tehát az ügy visszaüthet, az a Nyugat és szövetségesei: David Cameron, Petro Porosenko, a szaúdi uralkodócsalád és a többi olyan magas rangú politikus, akikről kiderült, hogy a kezük nem annyira tiszta, mint azt láttatni szeretnék.

Ki az igazi vesztes?

A történet megértéséhez érdemes a kezdetekig visszamenni. A Mossack Fonseca-dokumentumokat kiszivárogtató „John Doe” kilétét máig homály fedi. A Süddeutsche Zeitung kérdésére, hogy miért hozta nyilvánosságra az iratokat, az illető annyit felelt: „szerette volna, ha a világ is tudomást szerez a piszkos ügyekről”. „John Doe” hitelessége és valódi szándéka így tehát finoman szólva is kérdéses, mint ahogyan az is, hogy a dokumentáció valóban teljes és azt korábban senki nem manipulálta.

Az is bizonytalan, hogy hogyan szivárgott ki az információ. Az adatokat kezelő, közvetítőként működő Mossack Fonseca nevű vállalat volt és jelenlegi dolgozóinak alapos átvilágítása kizárta, hogy a dokumentumokat belülről szivárogtatták volna ki. Ha ez igaz, abból az következhet, hogy az adatokat valamely arra kellő kapacitással rendelkező titkosszolgálat szerezte meg. Az efféle szervezeteknek azonban nem az anar­chista káoszteremtés, hanem az a fő profiljuk, hogy politikai célok elérésében segédkezzenek.

A CIA aligha olyan naiv, hogy azt feltételezze, egy efféle kiszivárogtatás árthat Putyinnak. A témát felületesen ismerők is tudják, hogy a hidegháborún edzett orosz nyilvánosságra kevés befolyása van a Nyugatról érkező híreknek, különösen, ha azokról felmerül, hogy esetleg ellenséges propagandát hordoznak magukban. Ez most is bebizonyosodott: a Kreml CIA-akciónak nyilvánította a kiszivárogtatást, Putyin pedig egy elegáns mozdulattal lesöpörte az asztalról a vádakat.

A Kreml két dologban is nyert: bebizonyította, hogy a vádakkal szemben Putyin keze tiszta, és rávilágított a nyugati politikusok korruptságára, ezáltal rendszereik képmutatására. Nyugaton ezzel szemben a közvélemény igencsak érzékeny a korrupció témájára. Egy politikus támogatottsága erősen megsínyli az efféle botrányokat. Fontos leszögezni, hogy a panamai iratok közül nem mindegyik köthető bűncselekményhez. A többségük inkább olyan érzékeny gazdasági adat, amelyeknek nyilvánosságra kerülése kompromittálna vagy versenyhátrányba juttatna különböző személyeket és vállalatokat.

Kémregénybe illő lehetőség

Noha nyugaton ezzel sokan nem szeretnek szembenézni, Moszkva mára informatikai és információs téren is méltó vetélytársává vált az Egyesült Államoknak. Az orosz elnök irányítása alatt álló Russian Financial Monitoring Service (RFM) a világ egyik leghatékonyabb – egyébként legálisan működő – gazdasági informá­ció­szerző ügynöksége, mely vezető tagja a nemzetközi pénzmosás ellen küzdő G7-ek által alapított Financial Action Task Force-nak. Ilyen módon az RFM-nek kellő hozzáférése lehetett a most kiszivárogtatott információkhoz. Miután pedig az ügyben Putyin szűk köre is érintett, a nyomok látszólag nem Moszkvába, hanem Washingtonba vezetnek.

Első ránézésre Washington érintettségét bizonyítja az is, hogy a panamai dokumentumok alig érintenek amerikaiakat. Erre elvileg magyarázatul szolgálhat, hogy a dokumentumokat vizsgáló újságírószövetséget amerikaiak finanszírozzák. Ha viszont azt feltételezzük, hogy az eredeti, 11,5 millió dokumentumot magába foglaló gyűjtemény nem tartalmaz amerikaiakat, akkor óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a dossziékat valakik manipulálták, cenzúrázták. Ebben az esetben túl kényelmes lenne azt hinni, hogy a kiszivárogtató CIA volt az, aki szándékosan kihúzta a Washington számára kínos neveket.

Az információs háborúnak ugyanis fontos szabálya: a legértékesebb a még ki nem szivárogtatott információ. Onnantól, hogy egy adat nyilvánosságra kerül, már nem használható fel zsarolásra vagy nyomásgyakorlásra. Clifford G. Gaddy konklúziója szerint tehát a Panama-botrány jó eséllyel Putyin üzenete a világ, de elsősorban az Egyesült Államok elitjének: „tudjátok, hogy mindent tudok, és jobban teszitek, ha nem húztok velem ujjat.” Egy ilyen üzenetnek pedig különösen nagy súlya van az amerikai elnökválasztási kampány idején.

Putyin reálpolitikus, és mint ilyen, nem pusztítani, hanem elsősorban irányítani akar. Erre pedig ilyen információk birtokában minden lehetősége megvan. A dokumentumokat nyilvánosságra hozó újságírószervezet májusra ígérte az ügyben érintett nevek és vállalatok teljes listáját. Akkor remélhetőleg már többet fogunk tudni nemcsak az adókerülőkről és a korrupt politikusokról, de a szálak titokzatos mozgatójáról is.

Sayfo Omar

Offshore paradicsomok

Offshore cégtulajdonosok megoszlása