Hány külföldi vehetett eddig földet Magyarországon? – többek között ez is kiderül interjúnkból, amelyet Bitay Mártonnal, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkárával készítettünk, a földértékesítések mellett az átalakuló erdőgazdálkodásról is.
Lapunkban elolvashatják Orbán Viktor országértékelő beszédének szó szerinti leiratát, foglalkozunk a kormány által kezdeményezett népszavazás jogi hátterével, a visegrádi országok győzelmével, valamint beszélgettünk az olimpiára drámai körülmények között kijutó férfi párbajtőrcsapat két tagjával, Somfai Péterrel és Imre Gézával is.

A Demokrata legfrissebb száma már kapható az újságárusoknál.