Jelenlegi hely

Cikkek

Burkás lányok, minaretek

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Ha nincs vezád, semmid sincs. Írhatsz e-mailt hét boszniai pártnak, egy se válaszol. Telefonálhatsz angolul, a takarítónő lecsapja majd a kagylót. Bekopogtathatsz az ajtón, szívesen fogadnak, de nem nyílnak meg előtted. Veza: szerb-horvátul kapcsolatot jelent, erre pedig az újságírónak szüksége van, ha a boszniai iszlámról óhajt riportot írni. Szereztünk vezát végül, elindultunk.

A népszavazás hatásos fegyver

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Az olyan ügyekben, mint például az, hogy kikkel kívánunk együtt élni, szuverén államként magunknak kell döntenünk, ehhez ragaszkodunk – mondta a Demokratának Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, akit a kvótareferendum mellett a kormány családtámogatási rendszeréről és a várnegyed felújításáról is kérdeztünk.

Német migránsok a Balatonon

Fotó: MTI

A migránsok miatt Magyarországra menekülő németekről készített riportot néhány nappal ezelőtt a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati adó. A Demokrata a Balaton nyugati csücskében talált rá a műsorban szereplőkre. Claudia, Michael, Ottmar és Ralph átkozzák a „Willkommenskulturt”, hazánkat pedig a nyugalom szigetének tartják. Egyre több német költözne Magyarországra.

Vigyázz, kész, rajt!

Június 14-én játssza első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon. Milyen eredmény várható a nemzeti csapattól, kikre érdemes odafigyelni együttesünkből, s kik a torna esélyesei?

A tanárok bizakodóak

Az érettségi szünet idejére ugyan elcsitultak az amúgy is egyre vékonyodó tüntetések, de az ellenzék igyekezett folyamatos tűz alatt tartani a közoktatási kerekasztal résztvevőit. Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke úgy látja: a tanárok aktívan részt vesznek a rendszer finomításában. Az 57 új tankerület kialakítását a pedagógusoktatás átszervezésével, valamint évi százmilliárdos többletforrás biztosításával kötötte össze a kormány.

Mindent vagy semmit

Látszólag minden Vona Gábor tervei szerint alakult a Jobbik vasárnapi kongresszusán, hiszen nemcsak ő kapott újra bizalmat a pártelnöki poszton, de sikeresen kiszorította a vezetésből a kritikusokat is. Azonban az is látható: a radikális rétegpárt néppárttá alakítását, cukisodását nem mindenki nézi jó szemmel.

Két lábbal a földön

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Ma már az emberek nem készételeket várnak a politikusoktól, hanem azt, hogy világosan, pontosan elmondják a terveiket és hallgassák meg a polgárok szempontjait, érveit is – mondta a Demokratának Pokorni Zoltán. A Hegyvidék polgármesterével a Normafa megújításáról, a budai szuperkórházról, a Fogaskerekű megmentéséről, a csillebérci úttörőtábor visszaszerzéséről, a Testnevelési Egyetem épülő campusáról és arról is beszélgettünk, hogyan zárnák le a Mádl Ferencről elnevezendő közterület kapcsán folyó vitákat.

Hol a boldogság mostanában?

Fotó: http://www.shutterstock.com

Kevés dolog foglalkoztatja olyan mélyen az emberiséget, mint a boldogság. És kevés dologról vannak olyan téves elképzeléseink, mint éppen erről. Noha mindnyájan boldogok szeretnénk lenni, tele vagyunk tévképzetekkel arról, hogy azt miként lehet elérni.

Helytállni, ez Isten parancsa!

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Egy zártkörűnek hitt tanácskozáson bírálta Európa, mindenekelőtt a Nyugat migránspolitikáját Márfi Gyula veszprémi érsek. Szavait felkapta a sajtó, azok még a tekintélyes olasz napilapban, az Il Giornaléban is megjelentek. Botrány? Márfi Gyula nem konfliktuskereső ember, de úgy érezte, nem hallgathat a veszélyről. Vele beszélgettünk Európa sorsáról és a földrész meghódítására érkező migránsokról.

Hová tűnt 1,7 millió euró?

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Kiderült, hogy közel 600 ezer euró, vagyis kétszázmillió forint landolt Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök családi cégén keresztül Medgyessy feleségénél. Az viszont nem ismert, hogy ki tudott a kenőpénzekről, ki hozta a döntéseket és hol van a többi pénz – mondta a Demokratának Kocsis Máté, a főváros önkormányzati és rendészeti tanácsnoka, Józsefváros fideszes polgármestere.