Budapest 2024

Olimpia és matematika

Kategória: 
Fotó: MTI, archív

Egy sor városfejlesztéssel szegényebb lehet Budapest és az ország, miután a fővárosiak ellenállása miatt Magyarország visszavonja olimpiai pályázatát. Bár az ellenkampányban ráfizetésesnek mondták a rendezést, valójában nem vettek tudomást a NOB-tól érkező 450 milliárd forintos támogatásról, amivel kiegészítve már jókora haszonnal lehetett volna forgatni a rendezvényhez szükséges 770 milliárd forintnyi közpénzt. A rendezvény a turizmusban is minőségi változást hozhatott volna, nem beszélve a város esztétikai-lelkiségi megújulásáról – ahogy az az 1896-os millenniumi rendezvények időszakában is történt.

A megújulás folytatódik

Kategória: 

A hazugságok és a mocskolódás mögött egy negatív gondolkodástól vezérelt ellenzéki stratégia áll. Egy tipikusan szocialista terv. Lényege: a nemzeti sikerek szerintük a kormány elismertségét növelik, ezért ők, saját logikájuk szerint, a kudarcokban lettek érdekeltek – mondta a Demokratának Fürjes Balázs kormánybiztos, az olimpiai pályázat vezetője, akivel az elárult összefogásról, a Duna Arénával és a Puskás-stadionnal kapcsolatos igaztalan támadásokról, valamint az építő és a romboló erők különbözőségéről is beszélgettünk.

Oldalak