felzárkóztatás

Az akarat hatalma

Kategória: 
Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

Erre az évre 2,5 milliárd forintot különített el a kormányzat a tanodahálózat fenntartására, fejlesztésére. Hamarosan a kormány elé kerül az a programcsomag, amely a háromszáz legszegényebb magyar település felzárkóztatását szolgálja. Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárral arról beszélgettünk, hogy az ország gazdasági sikerei miként hatnak a legszegényebbek életére.

Európában is egyedülálló a Kollégium Plusz program

Kategória: 
Fotó: MTI/Balázs Attila

Európában is egyedülálló a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolások felzárkózását szolgáló Kollégium Plusz modellprogram - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Magyarország élen jár a szegénység visszaszorításában

Kategória: 
Fotó: hirado.hu, képernyőkép, illusztráció

Az Eurostat 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység - erről beszélt Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Jelentős források állnak rendelkezésre a felzárkóztatáshoz

Kategória: 
Fotó: MTI/Balázs Attila, archív, illusztráció

Országos szinten 21,8 milliárd forint áll rendelkezésre különböző felzárkózási programokra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán pénteken.

Oldalak