Jelenlegi hely

honvédelmi miniszter

Hazaszeretet, hivatástudat és elkötelezettség

Fotó: MTI/Kovács Attila

Jól ismeri a Magyar Honvédség múltját és jelenét, a jövőt illetően pedig határozott elképzelései vannak honvédelmi miniszterként Benkő Tibornak. A jelenlegi vezérkari főnök erről miniszteri meghallgatásán beszélt hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülésén.

Újfajta biztonsági kihívásokra kell felkészülni

Fotó: MTI, archív

Fel kell készülni az újfajta biztonsági kihívásokra, amely haderőfejlesztést, a honvédelemre költhető támogatások növelését, valamint a magyar hadiipar legalább alapszintű újraindítását is magában hordozza - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen megtartott előadásában, hétfőn.

Elkészültek a határvédelmi bázisok

Elkészült a déli határ védelmében részt vevő katonák elhelyezésére szolgáló négy határvédelmi bázis, az utolsó ilyen létesítményt hétfőn adták át Hercegszántón.