Jelenlegi hely

Mars

A Mars belső szerkezetét vizsgálják

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A bolygó belső szerkezetét és folyamatait vizsgálja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új Mars-szondája, amely már úton van a vörös bolygó felé -  mondta Sík András Mars-kutató az M1 aktuális csatornán.
 

Útjára indult a Mars-szonda

Fotó: MTI/AP/Matt Harman

A United Launch Alliance (ULA) Atlas-V hordozórakétája a NASA InSight nevű Mars-szondájával a 2018. május 5-én emelkedett a levegőbe a kaliforniai Vandenberg légi támaszponton. Az InSight, a Mars belsejének kutatására elsőként megépített űrszonda a tervek szerint november 26-án érkezik meg a bolygóra.

Mehetünk a Marsra?

Ha az emberiség a fejébe vesz valamit, azt előbb-utóbb megvalósítja, még ha az ötlet születésének pillanatában lehetetlennek tűnik is: ilyen a Mars betelepítésének gondolata. A kutatók már azon dolgoznak, hogyan lehetne a 2030-as évekre lakható házakat építeni marsi körülmények között. De miért is olyan érdekes számunkra pont ez a bolygó, és mikor juthatunk oda?

Bemutatták a Mars-telepeseknek szánt űrruhát

Bemutatta a lehetséges Mars-telepeseknek szánt űrruha első terveit a Mars One elnevezésű holland privát űrutazási programot szervező cég, amelynek célja, hogy tíz éven belül embereket küldjön a vörös bolygóra.