óvoda

Zöld Meséskertben

Kategória: 
Meséskert Tagóvoda

Az ország első passzívházas óvodája

Már több mint egy hónapja működik az ország legenergiatudatosabb és legkorszerűbb óvodája, a budapesti XIII. kerületi Meséskert Tagóvoda. A minősített passzív épület üzemeltetéséhez 90-95 százalékkal kevesebb energia szükséges, mint amennyi egy hasonló méretű, hagyományos intézményhez. Korszerű formanyelvével, különleges megoldásaival ráadásul kiemelkedően játékos és vidám környezetet nyújt a gyerekeknek.
Barátságos, tágas tér fogad minket, ahogy az Archikon Építésziroda által tervezett óvodába lépünk, a természetes fény szinte ömlik az épületbe, hála a napenergia lehető legnagyobb mértékű passzív kihasználásának, vagyis a tájolásnak, a nagyméretű nyílászáróknak és főként a felülvilágító ablakoknak, amelyeket a tetőbe és a födémbe vágtak: így az épületen függőleges irányból is jut napfény a földszintre. A nyílások alakjában pedig az ötödik homlokzat, a tető játékos áttörései ismétlődnek meg, ugyanis az épület felülről egy hatalmas formabedobó játékra hasonlít, ami a környező, magas épületekből lenézve igazán üdítő és kedves látvány a részben irodaházas, részben panel-, részben újépítésű lakókörnyezetben. Egy háromszög, egy kör és egy négyzet szakítja meg a tetőkert szövetét, a formai megoldások, a fedett és fedetlen részek játéka bújócskázásra ad lehetőséget...

Százmilliárd forintot különítettek el a bölcsődék és óvodák fejlesztésére

Kategória: 
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A növekvő igényekhez igazodva a kormány százmilliárd forintot különített el erre a fejlesztési időszakra a bölcsődék és óvodák kapacitásának bővítésére, új intézmények létesítésére, illetve a meglévők korszerűsítésére - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság - és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

Oldalak