Jelenlegi hely

reálbér

Hat százalék felett lehet az emelkedés

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Listavezető lesz a reálbér-növekedés

Fotó: MTI, archív

A brit szakszervezeti szövetség (TUC) szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) reálbér-növekedési ranglistájának élén, a sereghajtó ugyanakkor Nagy-Britannia lesz.

55 hónapja emelkednek a reálbérek

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A bérek 55 hónapja folyamatosan az infláció felett emelkednek - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közölt adataira reagálva.

Már 52 hónapja nőnek a reálkeresetek

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Már 52 hónapja nőnek a reálkeresetek Magyarországon, a bérek szinte minden ágazatban jelentősen emelkedtek, a tárca reményei szerint ez a bérnövekedés a következő hónapokban is tartós marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adataira reagálva.

Ötven hónapja tart a reálbérek emelkedése

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Már ötven hónapja tart a reálkeresetek emelkedése Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva sajtótájékoztatón.