Jelenlegi hely

Szeged

A Vezúv árnyékában Szegeden

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Gladiátorok, politika, gasztronómia és erotika – az ókori Római Birodalom egy szegletének nem éppen szürke hétköznapjai tárulnak fel Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum nyár elején nyílt grandiózus, Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című kiállításán.

Levendulanapok Szegeden

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Levendulanapokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében: bemutatókkal, kézműves termékekkel, ismeretterjesztő előadásokkal,koncertekkel és színházi műsorral várják az érdeklődőket.

Az Eb és a vb a tét Szegeden

Péntektől vasárnapig a júliusi, plovdivi Európa-bajnokság, valamint az augusztusi, racicei világbajnokság indulási jogáért válogatóznak a magyar kajakosok és kenusok a Szeged melletti Maty-éren.

Hét arannyal zártak a magyarok

Mindkét váltóversenyt a hazai duó nyerte vasárnap délután, így a magyarok 13 éremmel, hét arannyal, három ezüsttel és három bronzzal zárták a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupa-versenyt.

Újabb öt magyar érem, közte két arany

A magyar versenyzők újabb öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot nyertek a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres döntők során a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen.